Ehhez az időszakhoz fűződik a szentév jubileumként való megnevezése, valamint a rendes szentévek közötti időszak huszonöt évben való meghatározása; ekkor bővült ki azoknak a bazilikáknak a köre, amelyek meglátogatása a szentévi búcsú elnyerésének egyik feltétele volt.
A Szent Péter-, a Falakon kívüli Szent Pál-, a Lateráni Keresztelő Szent János- és a Santa Maria Maggiore-bazilika, vagyis Róma négy nagy patriarkális főtemplomának felkeresése lényeges részévé vált a bűnbocsánat elnyerérésének és a bűnökért járó büntetés elengedésének.
A Santa Maria Maggiore-bazilika
A VIII. Bonifác pápa által meghirdetett, 1300-ban megtartott első jubileumi év után öt évvel kezdődött – 1305-től 1377-ig tartott – a pápák avignoni fogsága. A pápai szék a Franciaország délkeleti részén fekvő Avignonba való áthelyezése után felmerült a kérés, hogy a következő jubileumot ne 1400-ban, hanem 1350-ben tartsák. A pápák városának is nevezett Avignonban uralkodó VI. Kelemen pápa (uralkodott: 1342–1352) beleegyezésével az 1350-es jubileumot a „fekete halál”, az 1347 és 1352 között pusztító pestisjárvány ellenére Rómában tartották meg, a Szentatya jelenléte nélkül.
VI. Kelemen pápa, aki meghatározta, hogy 50 évenként tartsák meg a jubileumi éveket, azt is elrendelte, hogy a Szent Péter- és a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika mellett a zarándokok látogassanak el a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházba, a Legszentebb Üdvözítő bazilikájába is, amely a mindenkori pápa székesegyháza.
A lateráni bazilika homlokzatán olvasható felirat hirdeti: „A város (azaz Róma) és a földkerekség minden templomának anyja és feje”.
Ferenc pápa szentmisét mutat be a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházban
XI. Gergely, az avignoni fogság utolsó pápája 1377-ben, egy évvel halála előtt visszahelyezte a pápaság székhelyét Rómába. A történelmi források szerint döntéséhez jelentősen hozzájárultak Sienai Szent Katalin buzdításai is.
VI. Orbán, az avignoni fogság utáni első pápa (1378–1389) Salvator noster Unigenitus kezdetű bullájában meghatározta, hogy 33 évnek kell eltelnie a jubileumi évek között, Jézus földi életének időtartamára utalva.
A következő szentévet VI. Orbán 1389-ben bekövetkezett halála után az új pápa, IX. Bonifác (1389–1404) nyitotta meg 1390. június 11-én. Elődje elrendelésének megfelelően – szem előtt tartva a rómaiak Mária-tiszteletét – azt is előírta, hogy a zarándokok keressék fel az 5. században épült legősibb római Mária-templomot, a Santa Maria Maggiore-bazilikát is. A századvég közeledte, valamint a lelki megújulási mozgalmak arra késztették IX. Bonifác pápát, hogy 1400-ban új jubileumot kezdeményezzen a szentévet meghirdető bulla kibocsátása nélkül, hivatkozva az első, VIII. Bonifác által száz évvel korábban közzétett bullára.
Az első szentévet meghirdető VIII. Bonifác pápa
Ez a szentév a zarándokok különösen nagy áradatát vonzotta Rómába, elsősorban Franciaországból. IX. Bonifác péteri szolgálata során visszaállította Róma felett a pápai fennhatóságot.
A nyugati egyházszakadást (1378. szeptember 20. – 1417. november 11.) követően V. Márton pápa az 1390-es jubileum után 33 évvel, 1423-ban szentévet hirdetett meg, és bevezetett két újdonságot: egy különleges emlékérmet veretett, és megnyitotta a Lateráni Keresztelő Szent János-bazilika szentkapuját. V. Márton pápaságának idején kezdődtek el az első tárgyalások a Katolikus Egyház és az Ortodox Egyház újraegyesítéséről. A pápa számos kezdeményezéssel járult hozzá Róma újjászületéséhez, a város monumentális és művészeti megújulásához: építkezési területeket nyitott meg a Tiberisen (Teverén) túli térségben, a Lateránban és a Vatikánban, ahova áthelyezték a pápai rezidenciát.
V. Miklós pápasága alatt (1447–1455) 1450-ben tartottak szentévet, majd II. Pál pápa (1464–1471) 1470. április 19-én az Ineffabilis providentia summi patris kezdetű bullájában meghatározta, hogy a jövőben a jubileumokat (ebben a bullában olvasható elsőként a kifejezés) 25 évenként kell megtartani. Azt is meghatározta, hogy a jubileumi ünnepi évet az előző év karácsonyán kell megnyitni.
IV. Szixtusz pápa 1475-ös jubileumától kezdve valóban ezzel az időközzel tartották meg a jubileumi éveket, két kivétellel: 1800-ban a napóleoni megszállás hiúsította meg a szentévet, 1850-ben pedig az, hogy az 1848–49-es forradalmak, a pápai rendszer összeomlása miatt az akkor regnáló IX. Piusz pápa a dél-olaszországi Gaetába menekült, és csak 1850 áprilisában tért vissza Rómába.
Az 1475-ös jubileumra IV. Szixtusz pápasága idején került sor. 1472. március 26-án közzétett Salvator noster kezdetű bullájával megerősítette az elődje, II. Pál által meghirdetett szentévet.
Francesco della Rovere, vagyis IV. Szixtusz, a „Renovatio Urbis” pápája a quattrocento művészetének egyik legnagyobb mecénása volt. Rómát reneszánsz várossá formálta át. A jubileumi év alkalmából a városszerkezet átalakítását kezdeményezte, új utakat, templomokat építtetett. Nevéhez fűződik többek között a Tevere két partját összekötő „Ponte Sisto”, az első új kőhíd építtetése, egy ókori római híd helyén. Nagyszabású építkezéseket indított el a vatikáni pápai palota területén is.
Ezekben az években – a pápa meghívására – a kor legnagyobb művészei dolgoztak Rómában, közöttük Verrocchio, Signorelli, Ghirlandaio, Botticelli, Perugino, Pinturicchio.
Az Ádám teremtését ábrázoló világhírű freskó a Sixtus-kápolnában
IV. Szixtusz uralkodása sok szempontból meghatározta Róma történelmét. A művészetek terén született gazdag örökségéből kiemelkedik a vatikáni bazilika mellett kialakított pápai magánkápolna, a Cappella Sistina, az olasz reneszánsz egyik legszebb példájának számító Sixtus-kápolna, amelynek építését a pápa az 1475-ös szentév alkalmából rendelte el.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News, Wikimedia Commons
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria