A kamalduli rend alapítója – Szent Romuald apát

Romuald Ravennában született 951 körül, az Onesti hercegi családban. Ifjúkora, hasonlóan a többi nemes ifjúhoz, világi örömökkel, lovaglással, vadászattal telt; könnyű és fényűző életet élt. Húszéves volt, amikor apja, Sergius és néhány rokona között viszály tört ki, amelyet fegyverrel döntöttek el. Romualdnak végig kellett néznie, ahogyan atyja megöli ellenfelét. Ez megrázta a fiút, aki, miután apja megtagadta a vezeklést, negyvennapos böjtre és vezeklésre a közeli Szent Apollinaris bencés kolostorba vonult.

Egy éjszaka, virrasztás közben megjelent neki Szent Apollinaris, s Romuald ekkor elhatározta, hogy szerzetes lesz. 972-ben ebben a kolostorban tette le a szerzetesi fogadalmat, miután Honestus ravennai érsek rábeszélésére apja is beleegyezését adta fia döntéséhez. Később maga Sergius is belépett egy ravennai kolostorba, és szentség hírében halt meg.

Szent Romualdot ábrázoló freskórészlet
(Szent Márk templom és kolostor, Firenze, 1441–42)

Romuald szíve a remeteségre vágyott. Elöljárója engedélyével kivonult a kolostorból a velencei síkságra, ahol Marinus remete vezetésére bízta magát. Három évet töltöttek itt. 

Romualdból olyan vonzerő áradt, amelynek senki sem tudott ellenállni. Püspöke azt tanácsolta neki, hogy ne zárkózzék be, hanem mindig menjen oda, ahol a legtöbb lelket meg tudja téríteni. Ezért választotta a vándoréletet, hogy a maga módján szolgálja Istent, és segítsen az embereken. Hamarosan nagy tekintélyre tett szert; a velencei dózsét, I. Orseolo Pétert is rávette, hogy hagyja el világi életét, és álljon szerzetesnek. Orseolo Péter, Romuald és Marinus együtt hoztak létre remeteközösséget Barcelona közelében, a cuxai Szent Mihály-kolostor mellett.

Guercino: Szent Romuald (1640–41)

989-től, miután társai meghaltak, Romuald több évre magára maradt. Éveken át kereste helyét Lombardiában és az Appenninekben, miközben szigorú aszkézisben élt. Végül Pereumban, a Ravennától 15 kilométerre lévő mocsaras vidéken telepedett le. 

1004-ben remeteséget alapított Val di Castróban. Az évek folyamán további közösségeket és egy apácakonventet csatolt hozzá. Húsz monostort megreformált: az eredeti benedeki regulát teljesen megtartották, azonban fekete helyett fehér (festetlen) ruhát hordtak. Az apátságok teljes autonómiát élveztek, a szerzetesek remeteként élhettek. Miközben alapított és reformált, Romuald magányos remeteként élt. Regulát nem, de hatásos példát hagyott az utókorra. Ezért a kamalduli hagyomány Pater et Dux névvel tiszteli.

Reformmozgalma párhuzamosan folyt a clunyi reformmal: Romuald a szegénységet, a rejtett életet és a Szentlélek iránti érzékenységet hangsúlyozta. Életrajzírója, Damjáni Szent Péter szerint „jóformán az egész világot remeteségekbe kívánta telepíteni”. Egyik utolsó alapítása az 1012 óta folyamatosan élő camaldoli remeteség volt, innen származik a kamalduli rend neve. A rend pápai jóváhagyást II. Sándortól kapott 1027-ben.

Andrea Sacchi: Szent Romuald látomása (1631 körül)

Romuald elfogadta és újjászervezte a monasztikus életforma minden változatát, ugyanakkor a remeteség új formáját alkotta meg, hogy a remeteségre meghívottakat megóvja azoktól a veszedelmektől, melyek az elöljáró-nélküliség és az engedelmesség hiányának következményei. Ezért a magányos és közösségi élet elemeit egyesítve elöljáró alá rendelte remetéit. A fő hangsúlyt a magányra és a magányos lelkigyakorlatokra helyezte, de a külön házikóban lakó remetéket összefogta a közös zsolozsmával, az ünnepi étkezésekkel.

Az általa alapított Val di Castro közösségben halt meg 1027 körül. Ünnepe halála napjára, június 19-ére került.

Istenünk, te Szent Romuald apát által Egyházadban megújítottad a remeteéletet. Adj erőt, hogy önmagunkat megtagadva Krisztust kövessük, és így méltók legyünk bejutni mennyei országodba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Magyarországra a 17. században telepedtek a kamalduliak. Leghíresebb hazai kolostoruk Majkon található. Fehér csuhájuk miatt fehér barátoknak, fehér bencéseknek is nevezték a kamalduliakat. Ruházatuk egyszerű, fehér kámzsa széles skapuláréval; lábukon sarut viseltek (a majkiak csizmát hordtak). Hajukat rövidre vágták, fejük tetejét kiborotválták, hosszú szakállt viseltek. Főleg növényekkel táplálkoztak, halat hetente kétszer ettek, az év nagy részében böjtöltek, húst és bort nem fogyasztottak. Magányukat a kertet körülvevő magas fal biztosította, ha valamire szükségük volt, azt írásban közölhették az őket naponta ellátó, külön erre a feladatra felszentelt szerzetesekkel; a bajt a házuk ablakában meggyújtott gyertyával jelezték.

Az önfenntartó rendben az lehetett szerzetes, akit a hároméves próbaidő után az apát érettnek nyilvánított az egész életen át tartó magányra és hallgatásra. Aki nem állta ki a szigorú próbatételeket, csak fel nem szentelt laikus barát (fráter) lehetett, aki a szerzetesrend gazdálkodásával – halászattal, földműveléssel – foglalkozott, valamint ellenőrizte, hogy nem beteg-e valamelyik remete.

A szerzetesek szegénységet, tisztaságot, engedelmességet és némaságot fogadtak, így a népnyelv néma barátoknak is nevezi őket. A kamalduli rendben a hallgatási fogadalom azt jelentette, hogy a szerzetes a naponta előírt kötelező imákat és saját imáit hangosan mondhatta el, de a nap többi részében tartózkodnia kellett a másokkal való kapcsolattartástól, főként a beszédtől. Beszélniük a perjel engedélyével, évente két alkalommal, három-három napig lehetett.

A kiválasztott egy elkerített házban lakott – ilyen épületek állnak Majkon. A remeték külön-külön elmélkedtek kis házaikban, tudományokkal és művészetekkel foglalkoztak. Cellaházuk telkét is csak engedéllyel hagyhatták el. A remeteház alapterületével (80 négyzetméter) megegyező nagyságú zárt kertre nyílik. A szerzetesek napközben kertjeikben gyümölcsöt, zöldségféléket, gyógynövényeket termesztettek, vagy kézműves tevékenységet (fafaragás, festés, fazekasság) folytattak. A termények egy részét a remeteség területén található gyógyszertárban dolgozták fel.

A majki remeteség területét számos tulajdonosváltás után, 1727-ben gróf Esterházy József, Oroszlánkő földesura vásárolta meg. Szlovák és német telepeseket telepített az uradalomba, és idecsalogatta a kamalduli szerzeteseket is. 1733-ban kezdték el építeni a remeteség épületeit. A cellaházak mellett templomot és közösségi épületet alakítottak ki. Az építkezés több mint harminc éven át tartott; a húsz cellaházból tizenhét készült el. A remeteség II. József 1782-es rendeletéig virágozhatott, ekkor a rendet feloszlatták, a berendezés egy részét elárverezték, állami tulajdonba vették vagy széthordták.

Majk Közép-Európában azon kevés kamalduli remeteségek egyike, amelyeknek épülete és környezete építészetileg eredeti formájában maradt fenn. 

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Majk.hu

Magyar Kurír
(bh)