A karakói plébánia szakrális kincseiből nyílt kiállítás

Szentbeszédében a püspök Szent Ágostont idézte: „Ember, jöttél, majd halk léptekkel elmentél, mint a Föld átutazó vendége. Honnan? Hová? Csak annyit tudunk: Isten kezéből Isten kezébe.” Ez egy szép hitvallás az életünkről – mondta Fekete Szabolcs Benedek. Felidézte: Tóka atya augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján született, és augusztus 22-én, Mária királynő ünnepén halt meg. Mária élethivatása talán ezért is végigkísérte, meghatározta, keretbe foglalta János atya egész életét.

Mária soha nem felejtett el kicsinek maradni: merte kicsinyke emberként leélni életét. Így tett János atya is, akár csak Szent Ilona császárné, akiről augusztus 18-án emlékezik meg az Egyház. Az egyszerű származású lányt egy nemes vette feleségül, aki később a Római Birodalom császára lett. Bár gyermeket szült férjének, az mégis száműzte az udvarból. Ilona ugyancsak tudott, akart, mert kicsiny és alázatos maradni. Élete akkor vett fordulatot, amikor férje halála után a fia került a trónra, aki maga mellé vette édesanyját, és fontos pozíciókat, feladatokat bízott rá.

Tóka János nehéz történelmi időben választotta a papi szolgálatot és kezdte meg kápláni szolgálatát Karakóban. Brenner János meggyilkolása kapcsán rá is bélyeget sütöttek, miközben teljesen ártatlan volt – szögezte le a segédpüspök. Sokan sajnálták talán János atyát, hogy nem került nagyvárosba plébánosként. De ő is szeretett, akart, mert kicsiny lenni. Szerette a híveket, és őt is szerették. Ő innen Isten békéjében távozott: „Isten kezéből Isten kezébe” – zárta beszédét Fekete Szabolcs Benedek.

A szentmise után a hívek imát mondtak Tóka János atya sírjánál, majd az egykori plébániaépületben berendezett kiállítás megnyitója következett.

Déri Péter plébános elmondta: aki ismeri Karakó múltját, tudja, hogy ezer évvel ezelőtt ispánsági központ volt, a térség legbefolyásosabb települése, és hogy a történelem folyamán a török és napóleoni időkben, vagy a II. világháborúban milyen nagy csaták zajlottak itt, az nem csodálkozik azon, hogy a településnek számos kincse is van – mondta a kiállításmegnyitón Péter atya. Ezekre a plébános elődök is nagyon vigyáztak, sőt akadt közöttük, aki maga is gazdagította a kincsestárat: Lutter Imre plébános például varrt, gobleinezett.

A tárlat szól a fiataloknak, időseknek, falubelieknek, nem idevalósiaknak egyaránt: lássák, milyen gazdag életet élt hajdan a karakói egyházközség. Az 1600–1700-as évekből való misekönyvek, prédikációskötetek, papi zsolozsmák láthatók a vitrinekben, illetve díszes miseruhák, liturgikus eszközök is helyet kaptak a termekben.

Déri Péter kiemelte, a múltja mellett van jelene is a településnek: emberek, akik megálmondták és létrehozták a tárlatot; akik kitalálták, hogyan lehet életben tartani a hagyományokat, általuk is jövőt biztosítani a plébániának. A kiállításon látható többek között egy montázs is, amelyen a plébánián szervezett események fotói kaptak helyet. „Rácsodálkoztam: nincs egy éve, hogy megáldottam a közösségi teret, és mennyi program volt már – mondta Déri Péter, felidézve a fiataloknak, időseknek szervezett eseményeket: filmvetítéseket, koszorúkötést. – Látva ezt, megnyugodtam: Karakónak jövője is lesz, ha összefogunk” – fejezte ki reményét a plébános, majd megköszönte a tárlat készítőinek munkáját.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír