A kassai vértanúkra emlékeztek Alvincon

A három kassai vértanú egyike, Pongrácz István 1582-ben született Alvincon, a család már a 13. században szerepet játszott az akkori Észak-Magyarország történetében. Pongrácz István középfokú tanulmányait Kolozsvárott végezte a jezsuiták kollégiumában. 1602-ben lépett be a brünni jezsuita noviciátusba. Ezt követően Klagenfurtba, Laibachba (ma: Ljubljana), Grazba került, 1615-ben pedig Homonnára a jezsuita kollégium tanárának és hitszónoknak. Kassára 1618-ban küldték, hogy ott a helyőrség magyar ajkú katonái, valamint a csekély létszámú katolikus egyházközség lelkipásztora legyen. Érkezését megelőzte a híre: homonnai működése annyira sikeres volt, hogy Alvinczi Péter, Kálvin híveinek híres kassai prédikátora fölpanaszolta: „Amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot!”

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása 1619 augusztusában Sárosban találta Pongráczot, aki késedelem nélkül Kassára sietett. Ide menekültek Bethlen vezére, Rákóczi György hadai elől Körösi Márk és Grodziecki Menyhért, Pongrácz rendtársai is.

Hittagadásra akarták rávenni őket, de nem jártak sikerrel. Eperjessy István sekrestyés vallomásából tudjuk a következő részletet: először Körösit akarták megtörni; arra kérték, pártoljon át Bethlenhez, tagadja meg hitét, kövesse Kálvin vallását, s az esetben nemcsak szabadságát nyeri vissza, hanem megkapja a széplaki apátság birtokait is. A csábítást végighallgatta Pongrácz is, aki így szólt a vesztegetőhöz: „Úgy látszik, az ördög ábrázatát viseled, mert annak feladata az embereket Krisztustól és az Anyaszentegyháztól elszakítani. Távozz hazugságaiddal, te csalárd ember!” Körösi se engedett, ezt mondta: „Inkább kívánok ezerszer meghalni, mintsem hogy ezzel az elhajlással híremet és lelkemet pokolra vessem… vannak a római eklézsiában, kik gyönyörűségesnek tartják Istenért meghalni…” Majd mindhárman térdre borultak, és Te Deumot énekeltek.

Miután a hittagadásra nem sikerült rábírni őket, szeptember 7-én válogatott kínzások után Márkot és Menyhértet lefejezték, Istvánt halottnak vélve egy szennygödörbe vetették. Eperjessy István, a három pap házi kápolnájának sekrestyése, Pongrácz István nyöszörgésére lett figyelmes, de nem tudott rajta segíteni. Így húszórás kínlódás után a város szennygödrében Pongrácz István is vértanúhalált halt.

Fél év elteltével Bethlen és a királyi Magyarország képviselői ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte fel Forgách Zsigmond királyi nádor feleségét, Pálffy Katalint. Ő csak azzal a feltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadatja neki a három pap holttestét. Ez megtörtént, és az asszony piros selyembe burkoltatta az ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő sebesi templomba, majd a hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta innen a nagyszombati klarissza zárda templomába. Miután II. József feloszlatta a klarissza rendet, Batthyány prímás engedélyével 1784-ben a nagyszombati Szent Orsolya-rendi apácák templomába kerültek a holttestek és fejereklyék.

Boldoggá avatásuk eljárását még 1628-ban indította el Pázmány Péter bíboros. X. Piusz pápa 1905-ben népes magyar küldöttség jelenlétében engedélyezte nyilvános tiszteletüket. II. János Pál pápa szlovákiai apostoli útja során a kassai repülőtéren 1995. július 2-án avatta szentté őket. A szentté avatáson a gyulafehérvári főegyházmegyét képviselő küldöttség is részt vett.

A három kassai vértanú: Körösi Márk (született Krizevacon, Horvátországban, 1588-ban); Grodziecki Menyhért (született Cieszynben, Sziléziában, 1584-ben); Pongrácz István (született Alvincen, Erdélyben, 1582-ben). Meghaltak Kassán 1619. szeptember 7-én.

Forrás és fotó: Romkat.ro; Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség; Wikipedia

Magyar Kurír