A Katolikus Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat közösen üzemelteti a győri segítségpontot

Hazai – 2022. március 25., péntek | 17:15

A február 24-én kitört ukrajnai háború minden magyarországi segélyszervezetet többletmunkára késztet. A teendőket összehangoló országos koordináción túl Győrben különleges összefogás jött létre a háború elől menekülők segítésére. Március 5-től a Katolikus Karitász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közösen működteti a győri vasútállomáson található segítségpontot.

Itt az érkező menekültek tájékoztatást, útbaigazítást és szerény úticsomagot kapnak, illetve szükség esetén ideiglenesen megpihenhetnek. A segítségpontot a két szervezet folyamatos önkéntes szolgálattal, telefonügyelettel, tolmács- és egészségügyi készenléttel, valamint célzott adományokkal segíti.

Emellett a két szervezet bekapcsolódott a győri önkormányzat által a Zrínyi utcai kórház területén biztosított ideiglenes menekültszálláson tartózkodók ellátásába is. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hideg reggelit és vacsorát biztosít, március 22-ig ezen felül meleg ebédet is nyújtott. A Győri Egyházmegyei Karitász célzott adományokat biztosít (matracot, ágyneműt és plédet, gyógyszereket, kötszereket, bébi tápszert, edényeket, gyermekruhákat, tisztítószereket).

Néhány számszerű adat az eddigi segítésről:

Győri Egyházmegyei Karitász
• adománygyűjtő pontok a Győri Egyházmegyében 8 helyszínen
• kb. 19 tonna célzott adomány
• kb. 3 millió forint pénzadomány
• 10 család folyamatos segítése
• eddig ellátott menekültek száma: 193 fő
• számukra kiosztott élelmiszer-adomány: 1191 kg
• számukra kiosztott higiéniai csomag: 450 db
• foglalkoztatott önkéntesek száma: 146 fő

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
• adománygyűjtő pontok 3 megyében: 18 helyszínen
• kb. 15 tonna célzott élelmiszer- és tisztálkodásiszer-adomány
• kb. 4 tonna ruhanemű (takaró, ágynemű, pléd, ruházat)
• a beérkezett természetes adományok értéke kb. 20 millió forint
• saját intézményben elszállásoltak száma: 28 fő
• kiosztott élelmiszer-adomány: kb. 2 tonna
• naponta több mint 150 fő részére étkezés biztosítása
• közel 150 fő önkéntes jelentkező: segítőnek, tolmácsnak, fuvar- vagy szállásajánlattal
• Beregsurány: a régióból hetente 14 munkatárs segíti a határ melletti munkát

* * *

És ami a számokon túl van... a Győri Egyházmegyei Karitász felhívására a legkülönbözőbb élethelyzetű emberek mozdultak meg: örömmel üdvözölhettek rendszeresen segítő önkénteseket, lelkes tagokat plébániai csoportokból, illetve újonnan jelentkezett önkénteseket. Az első hétvége négy-négyórás beosztása nagyon gyorsan megtelt és azóta is folyamatosan bővül. Az önkéntesek pozitív hangulatban, áldozatkészen segítenek megoldani a felmerülő feladatokat. Amikor egy-egy munkatársuk kilátogat a helyszínre, már sorolják is a segítségponton lezajlott eseményeket, megosztva a szomorú és felemelő történeteket. Egy-egy tekintetből, megjegyzésből érezhető, őket is megérintik a tapasztaltak, ugyanakkor lelkesedésük, állhatatosságuk erőt ad a többi önkéntes számára is.

Az összefogásban részt vesznek a győri szeminárium papnövendékei is, akik tanulmányaikon és liturgikus elfoglaltságaikon túl időt szakítottak arra, hogy vállaljanak néhány órányi szolgálatot a segítségponton. Lelki segítségnyújtást nem csupán itt végeznek kispapjaink, hanem a menekültek ideiglenes győri szállásán is, ahol beszélgetéssel, néhány nyugtató, biztató szóval próbálták enyhíteni a menekült családok veszteségből és a bizonytalanságból fakadó fájdalmát.

Mivel a beérkező adományok rendkívüli terhelést jelentenek a győri központnak, örömmel tapasztalták, hogy felhívásukra mind több önkéntes jelentkezett, hogy kevésbé látványos, ám rendkívül fontos háttérmunkával segítse a Karitász tevékenységét. Az Apor Vilmos Házban így segítő kezek rendezik a beérkező tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket, takarókat és plédeket, illetve a Katolikus Karitász évenként visszatérő segítő programjaihoz szükséges eszközöket.

Hálásan köszönik minden önkéntesük önzetlen munkáját, s továbbra is várják őket a szeretetszolgálatra. Jelentkezés: gyorcaritas@gmail.com.

Forrás: Győri Egyházmegyei Karitász, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület

Fotó: Győri Egyházmegyei Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria