A katonák mellett állunk, számíthatnak ránk – Interjú Berta Tibor kinevezett tábori püspökkel

– Mi határozza meg a Katonai Ordinariátus működését, és hogyan alakult ki a katonai lelkipásztori szolgálat?

– Amióta a katonaság létezik, azóta van valamilyen formában katonai lelkészet is. A legmarkánsabb változás akkor történt, amikor létrejöttek a reguláris hadseregek. Ebben az időszakban kezdték fontosnak tartani, hogy

a katonák mellett ne csak a háborúban legyen pap, hanem békeidőben is, a kaszárnyákban.

Egyházi joghatóság szempontjából ekkor kezd elválni a szolgálat az egyházmegyéktől, és kialakulnak az önálló katonai vikariátusok, amelyeket helynökök vagy tábori főpapok, főlelkészek vezetnek. Ma a világban harminchat katonai ordinariátus működik, de több országban más formában is létezik a katonalelkészet. Az első ordinariátust 1910-ben Chilében alapították meg. Magyarországon 1994 óta működik újra a tábori lelkészet, illetve a katonai ordinariátus.

– Az ordinariátus intézményes egyházi szabályozása mikorra tehető?

– Nagy előrelépés a II. vatikáni zsinaton történt, majd 1986-ban II. János Pál pápa kiadta a Spirituali militum curae kezdetű apostoli konstitúciót a katonák lelki gondozásáról. Ez szabályozza – megújítva az addigi számos pápai rendelkezést –, hogy mi az ordinariátus feladta, előírja, hogy legyen egy vezetője, hivatala és főtemploma, és azt is meghatározza, kik lehetnek tábori lelkészek. Ezáltal elhelyezi az ordinariátust mint szervezetet az Egyházban. Idehaza a köznyelvben kissé pontatlanul tábori püspökségnek is szoktuk nevezni az ordinariátust, de ilyen megnevezés hivatalosan nincs az Egyházban. Az ordinariátus megnevezés hazai befogadása mintha nehezebben menne, sokan nem tudnak mit kezdeni ezzel a kifejezéssel. De például Erdélyben, ahol a kommunizmus idején az Egyház akadályozva volt a püspökök kinevezésében, és sok püspökség vezetését ordinárius kinevezésével oldották meg, a történelmi helyzetből adódóan a hívek is értik és használják ezt a kifejezést.

– Hogyan épül fel Magyarországon a Katonai Ordinariátus?

– Az egyházmegyékhez hasonló részegyház vagyunk,

joghatóságunk ugyanakkor az egész országra kiterjed, minden olyan helyre, ahol katonák vannak és a családtagjaik.

Saját anyakönyveket vezetünk, azaz ha valakit megkeresztelünk vagy temetési szertartást végzünk, azt magunk adminisztráljuk. Jelenleg Bíró László emeritus tábori püspökkel együtt tizenhárman szolgálunk aktívan az ordinariátusban. Ahogy az a létszámból is kiderül, csak a nagyobb katonai alakulatoknál tudunk jelen lenni.

– Hogyan tudná meghatározni a szolgálatuk lényegét?

– Szent II. János Pál pápa használta a szolgálatunkra a kumulatív szót. Ez azért is szerencsés, mert a katonák a kumulatív lövedék kapcsán ismerik a kifejezést, amely felerősítő, összegyűjtő hatást jelent.

Szolgálatunkat meghatározza, hogy a katonákhoz köthető valamennyi élethelyzetben jelen kell lennünk. Azaz a tábori lelkésznek ott kell lennie, ahol a katona van.

A laktanyában, a kiképzésen, a gyakorlótéren, külföldi szolgálatban, minden helyzetben, ahol csak lehetséges.

– Hogyan fogadta a püspökké történő kinevezésének hírét?

– Amikor Michael August Blume apostoli nuncius föltette nekem az ilyenkor szokásos kérdést, először levettem a szemüvegemet, és a kezembe temettem az arcomat.

Úgy gondoltam, s gondolom most is, hogy nem vagyok alkalmas erre a feladatra. A kinevezés ugyanakkor nem kitüntetés, hanem szolgálat.

Arra is gondoltam, hogy miként kerültem be a katonalelkészetbe, amikor megalakult. Önszántamból bizonyosan nem jelentkeztem volna 1994-ben. Huszonhét évvel ezelőtt, amikor Kaposváron voltam káplán, Ladocsi Gáspár tábori püspök felhívott, és arra kért, hogy titkárként segítsem a munkáját és az akkoriban megalakuló ordinariátust. A szolgálatra való meghívás volt a lényeg akkor is, most is. Véleményem szerint nincs olyan, hogy valakinek katonalelkészi hivatása van. Diakónusi, papi hivatása van, ami a szolgálatra szól. És hogy a szentelés után ki milyen területen fog lelkipásztori munkát végezni, azt az élet és a gondviselés hozza: van, aki plébánián, más a börtön- vagy a cigánypasztorációban, megint más katonai lelkészi szolgálatban. Miután igent mondtam Ladocsi Gáspárnak, sosem bántam meg a döntésemet. Megszerettem ezt a munkát, és azóta is jó szívvel szolgálok katonai lelkészként.

– Mi az, ami közel áll Önhöz a tábori lelkészi szolgálatban?

– Sajátságos szolgálatunk számos dologban és körülményben eltér a plébániai lelkipásztori munkától. Jobban hasonlít ahhoz, ahogyan az apostoli korban terjedt a hit embertől emberig. Nincsen ugyan harangunk, de ha harangoznánk se jönne senki a hívásra. Nem igazán működik a hagyományos levél alapú, sőt még a modern közösségi csatornákon keresztül eljuttatott üzenet sem, nálunk senkit nem lehet csak így meghívni egy programunkra, bibliaórára, imádságra vagy szentmisére.

Valamennyi közösségi alkalmunk úgy jön létre, ha odamegyünk a katonákhoz, és személyesen megszólítjuk, meghívjuk őket.

Ez nemcsak a Szentírás alapján álló meggyőződésem, hanem a tapasztalatunk is ezt mutatja. Ladocsi Gáspár, első tábori püspökünk mondta találóan, hogy biztosan találkozni fogunk a szolgálatunk során kafarnaumi századosokkal. Igaza lett, számtalan ilyen példát tudnék felsorolni, és nemcsak századosi, de szakaszvezetői, zászlósi, ezredesi vagy tábornoki rendfokozatban is. Említhetném azt a mondatot is, ami annak idején a Kálvária keresztje alatt álló katonatiszt szájából elhangzott.

Ha visszatekintek az időben, minden egyes szolgálatunk egy-két ember részvételével indult, és hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a közösségi alkalmainkon, különféle rendezvényeinken, a liturgiákon részt vevők száma lassan, de biztosan növekedésnek induljon.

Amikor 1994-ben újraindult a katonalelkészi szolgálat, sokáig falakba, akadályokba ütköztünk, ma szinte pókhálószerű elválasztók sincsenek. De a személyes odalépés a katonákhoz ma is a lelkipásztori munka lényege. Fontos, hogy tudják: ott vagyunk mellettük, és számíthatnak ránk.

– Katonai ordináriusként mit szeretne megvalósítani?

– Bíró László püspök atya most véget ért tízéves ordináriusi szolgálata meghatározó volt az én életemben is. Nemcsak vezetőként, hanem barátként is tekintek rá. Atyai lelkisége, szellemisége, embersége a jövőben is meghatározza az életemet. Közös tízéves szolgálatunk és munkánk túlmutatott a hivatali kereteken, ő igazi atyaként figyelt mindannyiunkra. Minden tábori püspöktől sokat tanultam, de a Bíró püspök úrral való baráti és szolgálati kapcsolatunkban a lelkiség és az emberség nagyon fontos szerepet játszott. Az emberre és a családokra való odafigyelésre, a közösség formálására és erősítésére is nagy hangsúlyt helyezett. Hogy milyen fontos ez, az jól megmutatkozik egy olyan helyzetben, mint amilyen egy külszolgálat, egy békemisszió, ahol a katonák egy földrajzilag kicsi és behatárolt területen vannak összezárva fél évig, állandó krízishelyzetben élnek, és akár életveszélynek is ki vannak téve. Itt csak úgy lehet szolgálni és támogatni a ránk bízottakat, ha őszintén odafigyelünk egymásra és a katonákra.

– Mikor lesz a szentelése?

– Április 10-én, a húsvét utáni szombaton szentelnek majd püspökké a budapesti Szent István-bazilikában. Erdő Péter bíboros, prímás lesz a főszentelő, Michael August Blume apostoli nuncius és Varga László kaposvári püspök pedig a társszentelők.

– Választott már jelmondatot?

– Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből néhány munkatársammal közösen választottuk: „Szolgatársak az Úrban” (Kol 4,7). Mai nyelvre lefordítva úgy is fogalmazhatnék, hogy

munkatársak az Úrban, hiszen a katonai ordinárius feladata, hogy közösségben, a lelkészekkel és a katonákkal együttműködve, velük egy csapatban szolgáljon az Úrban, vagyis a vele és a benne való egységben.

A püspöki címert is közösen készítettük el. A felső részében egy oroszlánt helyeztünk el. Ez utal Júda oroszlánjára, a bűnön és a halálon győztes Jézus Krisztusra. Az oroszlán kedvelt és választott szentem, Szent Jeromos egyházatya jelképállata, és megjeleníti a katonai életet is, hiszen az erő, a bátorság szimbóluma. A címer alsó részében látható máriás szimbólum a Szűzanyára utal, a páncélba öltöztetett félkar a katonaságra, de szülőföldemre, Somogy megyére is, a szőlőfürt pedig a názáreti Mester példázatára.

– Hogyan fogadta elődje, Bíró László püspök ünnepi körlevelét, melyben az Ön közel harmincévi szolgálatát Jézus szolgálatának előkészítésével, rejtettségével állította párhuzamba?

– Nagyon meghatottak Bíró püspök úr sorai. Ezért a körlevélért, a személyes hangvételéért külön hálás vagyok. De ennél sokkal többért is. Papi lelkigyakorlatokon már korábban is több helyen elmondtam, milyen sokat köszönhetek neki. Ordináriussá történt beiktatása előtt, tizenegy esztendeje, amikor találkoztunk, egyfajta rabságban voltam, amelynek részleteivel most nem terhelnék senkit sem. Édesanyám már évek óta imádkozott értem, kért, könyörgött, akárcsak Szent Mónika a fiáért. A beiktatás után Bíró püspök atya egyik reggel nem szemrehányóan, hanem atyai kedvességgel, egyszerűséggel és hangjában határozottsággal csak ennyit kérdezett: „Tibor, nem tudnál megszabadulni ebből?” Úgy kérdezett, hogy tudta, nem neki kell válaszolnom. Ki is ment az irodából.

Annyira szíven ütött atyai figyelme, hogy bementem a kápolnába, és megoldódtak a bilincsek. Így az ő szolgálatát nem csupán atyai, hanem gyógyító szolgálatként éltem meg.

A körlevél ennek tükre, egy nagy püspök, egy nagy ember írása. Köszönöm neki, sok más mellett ezt is.

– Hogyan készül a szentelésére?

– Az esztergomi ferences gimnáziumba jártam, még onnan ismerem Barsi Balázs atyát. Diákként is meg tudott szólítani a szombat esti bűnbánati alkalmakon, így most is arra kértem, hogy hozzá mehessek el szentelési lelkigyakorlatra. A ferences lelkület közel áll hozzám.

– Hogyan egyeztethető össze a békés lelkipásztori szolgálat a katonák fegyverviselésével? Avagy mi a katona hivatása?

– Napjainkban a katona a hivatásaként tekint a szolgálatára, ezért lesz a hadsereg tagja.

Nincs olyan ember, aki azért menne katonának, hogy öljön. Ahogyan az több pápai dokumentumban és béke világnapi üzenetben is szerepel: a katona küldetése a béke szolgálata.

Olykor előfordul, hogy ez csak fegyverek használatával lehetséges, de mindig védelmi célból történik, hiszen a katona az életet védelmezi. A Magyar Honvédség katonái eddig mindig jelen voltak a nagy árvizek elleni védekezésnél, de a vörösiszap-katasztrófánál is. Napjainkban fontos biztonsági feladatokat is ellátnak. Számos helyen egy terrortámadás veszélyétől tartva jelen vannak a kiemelt objektumoknál, biztosítják azok védelmét, vagy most, a pandémia idején itthon is részt vesznek a kiemelt nemzeti intézmények biztonságos működésének fenntartásában, járőröznek a köztereken. Azaz az egész társadalom, a nemzet javát és végső soron a békét, a rendet szolgálják.

– Mi lehet a célja egy katona lelkipásztori gondozásának?

– A Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzatából az egyik parancsnoki értekezletre kigyűjtöttem, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnie a katonának. A szabályzat első néhány oldala felsorolja mindazt, ami a katona kötelessége. Csupán néhány tulajdonság a sok közül: a katona becsületes, őszinte, bátor, áldozatkész, hazáját szerető, szabálykövető, bajtársias, segítőkész, gondoskodó, pontos, segíti mások előrehaladását, fizikumát rendbe tartja, fegyelmezett, mások jogait tiszteletben tartja. Az jutott eszembe, hogy mindezek tulajdonképpen ezzel a szentírási mondattal foglalhatók össze:

„Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). Az életszentség mindannyiunk hivatása, a katonáé is.

Fotó: Merényi Zita

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2021. március 14-i számában jelent meg.