Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök május 30-án Felsőbányán megáldotta a kívül-belül felújított Nagyboldogasszony-templomot. A hálaadó szentmisén a helyi közösség tagjai mellett jelen voltak a meghívott vendégek, a felújítás támogatóinak képviselői, valamint a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papjai is.
A szentmise elején Veres Attila felsőbányai plébános köszöntötte Schönberger Jenő püspököt, a paptestvéreket, a testvéregyházak képviselőit, a város és Máramaros megye vezetőit, a kulturális és közéleti intézmények képviselőit s mindazokat, akik hozzájárultak a templom felújításához. Háláját fejezte ki a felújítás megvalósulásáért, megköszönve mindazok szolgálatát, akik részt vállaltak a munkálatokban.
Majd felkérte Schönberger Jenő szatmári megyéspüspököt, hogy áldja meg a megújult Nagyboldogasszony-templomot.
A főpásztor köszönetet mondott a támogatóknak, a megyei és helyi intézményeknek, a kivitelezőknek, a plébánosnak, az egyháztanács tagjainak és a hívek közösségének. A szentmisét valamennyi jótevőért és közreműködőért ajánlotta fel, kérve Isten bőséges áldását életükre és szolgálatukra.
A templomáldás szertartása a víz megáldásával kezdődött. A megszentelt víz a keresztség kegyelmét idézi fel, amely által a keresztény ember Krisztushoz kapcsolódik és a Szentlélek templomává válik – emlékeztetett a püspök.
A főpásztor a megszentelt vízzel meghintette a híveket és a templom falait, majd imádságában azt kérte, hogy a megújult istenháza továbbra is az üdvösség és a kegyelem háza legyen, ahol a hívek meghallgatást, oltalmat és lelki erőt nyernek. A Nagyboldogasszony, Szent József, a szent angyalok és minden szent közbenjárását kérte a felsőbányai közösségre, hogy a templom a jövőben is Isten dicsőségének szolgálatában álljon, és a hitben való növekedés helye maradjon.
Egy megújult templom a közösség élő hitének és összefogásának jele, hiszen a templom nem csupán történelmi vagy kulturális érték, hanem az Istennel való találkozás, az imádság és a hit továbbadásának kiváltságos helye – emelte ki homíliájában Schönberger Jenő püspök.
Szentbeszédében a Szűz Mária példáját állította a hívek elé. A Jelenések könyvének napba öltözött asszonyában az egyház Máriát ismeri fel, aki teljes bizalommal mondott igent Isten akaratára, és a nehézségek között is hűséges maradt küldetéséhez. A felsőbányai közösség története is azt tanúsítja, hogy Isten gondoskodása ma is valóság, hiszen a sokszor nehéznek tűnő körülmények ellenére sikerült megőrizni és megújítani ezt a szent helyet – hangsúlyozta a főpásztor.
Szent Pál apostol efezusiakhoz írt levelét idézve a megyéspüspök arra emlékeztette a híveket, hogy az egyház nem elsősorban falakból, hanem Krisztus köré gyűlt közösségből épül. A templom valódi szépségét nem csupán a megújult falak adják, hanem az élő hit, az imádság és a szeretetközösség.
Vajon csak a köveket újítottuk fel, vagy a szívünket is?”
A főpásztor hálával emlékezett mindazokra a papokra, egyháztanácsi tagokra, kántorokra, sekrestyésekre és hívekre, akik az elmúlt évszázadok során megőrizték a hitet és gondját viselték a templomnak.
A templom felújítása nem lezárás, hanem új kezdet. Ez a szent hely akkor tölti be küldetését, ha megtelik imádkozó emberekkel, gyerekekkel, fiatalokkal, családokkal és idősekkel, akik itt keresik és találják meg Isten közelségét – fogalmazott Schönberger Jenő. – A felsőbányai közösség ünnepe reményteljes tanúságtétel arról, hogy Krisztusra építve van jövője az egyháznak és a keresztény közösségeknek.
A szentmise végén a Nagyboldogasszony oltalmába ajánlották a plébániát és a város katolikus közösségét, kérve a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, hogy a megújult templom a következő nemzedékek számára is az imádság, a béke, a remény és az élő hit otthona maradjon.
A felsőbányai Nagyboldogasszony-templom uniós forrásból újulhatott meg, a Szent László-út projekt és a Hívogató Románia program részeként, amely az ország egyik legjelentősebb örökségvédelmi kezdeményezése. A munkálatok néhány évvel ezelőtt kezdődtek. A megújuláshoz egyaránt szükség volt a helyi vallási és nemzeti közösség erejére, hitére. Köszönet illeti mindazokat, akik hozzájárultak a felújításhoz: Veres Attila plébánost, a közösség vezetőit, a kivitelezőt és a híveket.
A templom első dokumentált említése az 1333-as pápai tizedjegyzékből származik. Ekkor már működő egyházközségről beszélhetünk, templommal és plébánossal: egy Johannes nevű pap fizette be a tizedet. A közösség tehát már a 14. század elején szervezett formában létezett. A templom már ekkor is Mária tiszteletére volt szentelve.
1452-ben Hunyadi János látogatást tett Felsőbányán, és a források szerint magával vitte a templom orgonáját, amely különösen megtetszett neki. Ennek fejében a templom közösségének adományozta a bányajövedelmek tizedét, az úgynevezett urbúrát. Ennek az eseménynek jövőre lesz a 575. évfordulója, amelyhez kapcsolódva a közösség ünnepi programokat tervez.
A térség 16. századi történelmét jelentősen befolyásolták a reformáció hatásai és a török jelenlét, az egyházi életet is megnehezítve. A fordulatot a jezsuiták megjelenése hozta a 17. század végén: az 1690-es évektől kezdve megerősödött a katolikus közösség. A felsőbányai 1712-ben ismét katolikus kézbe került, 1719-től anyakönyvi bejegyzések is fennmaradtak, az egyházi élet újjáalakulását jelzik.
Az első templom állapota idővel jelentősen leromlott, az 1770-es évektől több kísérlet történt az újjáépítésére, de csak az 1840-es években született meg a döntés, hogy a régi templomot lebontják, a helyén új templomot építenek. Meghatározó szerepe volt Hám János szatmári püspöknek, aki szívügyének tekintette a felsőbányai templom építését. Az új templomot ismét Mária tiszteletére emelték. 1848-ban kezdték meg a bontási munkálatokat, és 1855-re a templom szerkezete elkészült. A nehéz történelmi körülmények miatt a felszentelésre csak 1858 augusztusában került sor.
Felsőbánya demográfiai arculatát a bányászat határozta meg. A magyar lakosság volt meghatározó, ám a bányászat révén német, szlovák és lengyel származású munkások és szakemberek is letelepedtek a térségbe. A liturgia hosszú időn keresztül latin nyelven zajlott, majd a magyar nyelv vált meghatározóvá. Mára kisebb számban román anyanyelvű hívek is jelen vannak.
Szöveg: Zahoránszki Brigitta
Fotó: Kántor Balázs Raul
Forrás: Romkat.ro; Szatmári Római Katolikus Egyházmegye
*
A május 30-án Felsőbányán megáldott Nagyboldogasszony-templom után a nagybányai Szentháromság-templom a máramarosi bányavidék második felújított temploma.
Erdély legrégebbi barokk templomát Szentháromság vasárnapján, május 31-én, a templom búcsúünnepén áldotta meg Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök, majd hálaadó szentmisét mutatott be. Koncelebrált Vasile Bizău máramarosi görögkatolikus püspök és a szatmári egyházmegye számos papja.
Jelen voltak a magyar történelmi felekezetek lelkipásztorai, a Nagybányán működő női és férfi szerzetesrendek képviselői, a magyar politikai érdekvédelmi szervezet máramarosi képviselői, a város polgármestere és alpolgármestere, a megyei tanács elnöke és más közéleti szereplők.
A szentmise bevezetőjében Szmutku Róbert esperes-plébános köszöntötte a vendégeket, majd ismertette az elmúlt öt évben megvalósított felújítási munkálatok ütemtervét. Köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a templom felújításához.
Prédikációjában Schönberger Jenő püspök a szentháromságos egy Isten szeretetegységéről, majd templomról, közösségről, egyházról beszélt.
Amikor a templomra tekintünk, nemcsak köveket látunk, hanem Istenért hozott sok áldozatot is – fogalmazott a főpásztor. – Az első olvasmányban Mózes kérte az Urat: „Járj velünk!”
Nem az a legfontosabb, hogy milyen szép egy épület, egy templom, hanem hogy az Úr velünk járjon.
Lehet egy templom pompás, de ha üres, mit sem ér. Lehet egy templom szerény, de ha él benne a közösség, akkor a szentháromságos Isten benne lakik.
Szent Pál figyelmeztet arra a kísértésre, hogy csak önmagunkkal foglalkozzunk. Ezzel szemben a templom mindig emlékeztet, hogy a hitet nem lehet közösség nélkül megélni – emelte ki a szatmári megyéspüspök. – Isten közösségbe hív, mert ő maga a legtökéletesebb szeretetközösség. A templomfelújítás nemcsak építkezés, hanem közösségépítés is. A templomnak akkor van értéke, ha élet van benne, ha telve van hívekkel.
Az egyház jövője nem a statisztikákon múlik, hanem azon, hogy lesznek-e hívek, akik komolyan veszik a hitet; gyermekek, akik továbbviszik azt. Egy templomfelújítás mindig arra is ösztönöz, hogy megvizsgáljuk, mit kell magunkban felújítani: hol lankadt a hitünk, hol gyengült meg a reményünk, hol fogyatkozott meg a szeretetünk.
Szent János írja evangéliumában: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Isten nem mondott le az emberről, hanem szerette és szereti most is – hangsúlyozta Schönberger Jenő püspök.
„Talán azt gondolnánk, hogy Isten csak akkor szeret, ha minden jól van, de ő a szenvedésben is velünk van és szeret. A nagybányai katolikus közösség sok viszontagságon ment át az idők folyamán, mégis sok évszázad után itt áll a templom az Isten iránti hűség jeléül.
Gondoljunk azokra, akik a hit jelével előttünk jártak itt: a keresztség szentségében részesültek, itt házasodtak, itt imádkoztak, innen kísérték őket utolsó útjukra.
Legyen ez a templom a hit továbbadásának a helye, ahol a fiatalok bátorításra, az idősek békére, a szomorúak vigaszra lelnek, és ahol a keresők megtalálják Istent. Hogy a jövőben elmondhassák rólunk, hogy voltak olyanok, akik nem csak templomot, hanem közösséget is építettek!” – buzdította a híveket a szatmári megyéspüspök.
A szentmise végén Szmutku Róbert esperes-plébános ismételten köszönetet mondott elsősorban a szentháromságos egy Istennek, valamint mindazoknak, akik hozzájárultak a templom felújításához, és lehetővé tették a szép ünnepet.
Forrás és fotó: Nagybányai Szentháromság-plébánia; Szatmári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






























