A Kovász címet viselő lelkigyakorlatról így nyilatkozott az egyházmegye oktatási püspöki helynöke: „Kenyeret fogunk sütni, de nem egy workshop lesz. A kenyérsütés mellett ugyanis lesznek olyan elmélkedések, melyek a kenyér bibliai jelentőségéről szólnak, valamint arról, hogy mit jelenthet a kovász az életünkben. Reményeim szerint
megtapasztalhatjuk, hogy abból a pici lisztből, vízből és kovászból hogyan lesz életet adó táplálék. Azzal párhuzamosan felismerhetjük, hogyan lehet egy ember életet adó a többiek számára.”
Az ember kenyerében Isten a kovász
Serfőző Levente több mint öt kilogramm kovásszal készül a lelkigyakorlatra. Miután a résztvevők összegyúrják saját kenyerüket, a tészta egész éjszaka pihen majd, hogy a kovász elvégezhesse a feladatát – ezt az időt a lelkigyakorlatozók szentségimádással töltik majd.
Átéljük, hogy amint a kovász a kenyérben, úgy dolgozik majd csendben bennünk az Isten.
Ezt a párhuzamot szeretném kibontani. Másnap pedig megformázzuk és kisütjük a kenyereket. Közben megélhetjük azt a párhuzamot is, hogy hogyan formál bennünket a Jóisten. A végén biztosan nem lesz két egyforma kenyér, ahogyan nincs két egyforma ember sem” – fejtette ki Serfőző Levente.
A kenyér megsütése is fontos szimbolikát hordoz – hangsúlyozta. „Az embernek is sokszor meg kell égnie, meg kell éreznie az élet kevésbé kedves oldalát, de ettől lesz ember az ember, ahogyan a sütéstől lesz kenyér a kenyér.”
„A nagynéném postán küldte el a madárlátta kovászt. Azzal kezdtem” – mondta el a szeged-felsővárosi plébános. Azóta többnyire ajándékba süt kenyeret, amely a római katolikus liturgiában magának az életnek, a feltámadt Krisztusnak szimbóluma.
A kovász negatív és pozitív jelentése a Bibliában
„A zsidó hagyományban persze épphogy a kovásztalan kenyér szerepel. Jézus is negatív értelemben beszél a kovászról, amikor azt mondja, hogy „óvakodjatok a farizeusok kovászától!”, vagyis attól a rossztól, ami ugyanúgy meg tud nőni és be tudja tölteni, meg tudja rontani az életünket, akár a romlandó kovász. Viszont a kenyérről már egészen másképp fogalmaz, amikor azt mondja tanítványainak, hogy Ő az élet kenyere. Szent Pál apostol pedig már a kovászról is pozitívan ír” – részletezte Serfőző Levente atya.
Az egyházmegye oktatási püspöki helynöke arra is kitért, miért lehet különleges erőforrás egy-egy lelkigyakorlat az ember számára: „A szimpla pihenés és a lelkigyakorlat közötti különbség ugyanolyan, mint a vallásturizmus és a zarándoklat közötti különbség. Egy lelkigyakorlat és egy zarándoklat is jóval több puszta kiszakadásnál a mókuskerékből. Mindkettőnél
nem a cél, hanem maga az út a fontos, amelyet Istennel együtt járunk be.
Teret adunk a Jóistennek, találkozunk vele, engedjük, hogy megszólítson. Hogy abban a találkozásban mi történik, az titok. Csak annak tárul fel, aki megéli.”
Forrás: delmagyar.hu/Szeged-Csanádi Egyházmegye
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria