A kereszt köré kell gyülekeznünk – Interjú Barsi Balázs ferences szerzetessel

– Ezt a napot az Úr szenvedésének vasárnapjaként tartjuk számon. Jézus ugyanakkor dicsőségesen vonul be a szent városba. Mit jelent ez a kettősség?

– Létezik egy ragyogó bonyolultság – maga az ember. Aquinói Szent Tamás azt mondja róla, hogy unitas multiplex – összetett egység. De mi fogja össze az embert? Ezekben a napokban az is kiderült, hogy semmi más, csak a teremtő Isten. Az embert nem lehet levezetni az anyagból, legfeljebb a testi mivoltát. Isten a fogantatásom pillanatától a semmiből hívott elő, mint ahogyan a teremtést is. Elhatározta, hogy legyenek rajta kívül olyanok, akikkel a szeretetét közölheti. Ez azért is biztos, mert maga a világ nem Isten, vagyis nem hordozza önmagában a létének okát. A teremtővel való egység fog össze bennünket – értelmet, akaratot, érzelmet, az élőlényeket, az univerzumot, mindent.

Az ember azonban szakított Istennel, és szétrombolta ezt az egységet. Így feszült egymásnak az értelem és az akarat, a szabadság és a kötelesség, az önzés és a szeretet. Zavarossá vált az istenképünk és a világgal való kapcsolatunk is. A világot istenítjük – lásd a panteizmust és a mai, modern eszméket. Napjainkban ezt a szétesettséget látni is kényszerülünk, mert nem lehet tovább leplezni. A koronavírus által keltett egyetemes szorongás ráébreszt bennünket arra, hogy semmiben sem tudunk megkapaszkodni.

Isten ezzel szemben végtelenül egyszerű. Ő csak szeretet. Amikor Jézusban Isten találkozik az emberrel, ez a végtelen egyszerűség találkozik a darabjaira hullott világmindenséggel az emberben. Ezért az emberek érzik Jézus vonzóerejét, de meg is rettennek tőle, mert ragaszkodnak a szétesettségükhöz. A mysterium tremendum et fascinosum (félelmetes és lenyűgöző titok) azt jelenti, hogy Isten megrettent bennünket. Ezért olyan bonyolult és egyszerű is a virágvasárnap.

– Jézus keresztjénél alig találunk valakit, most viszont nagy tömeg kíséri, sőt, éljenzi őt. Milyen emberi jellemzőre mutat ez rá?

– A már említett magatartást tapasztaljuk itt is. A Jézus iránti lelkesedést, de az ijedtséget is. Új világ keletkezik Jézussal, és ez bizony érdekeket sért. Bár az is lehet, hogy a bevonuláskor lelkesedő tömeg nem azonos azzal a csőcselékkel, amely a halálát kívánta. De Jézus elítélésénél miért hallgattak azok, akik előtte ünnepelték őt?

Meghunyászkodók vagyunk. Ám most feltárulnak a szívek titkai. Jézust az apostolok is magukra hagyták, de magára hagyta az is, akiből hét ördögöt űzött ki. János azonban nem, mert ő ott állt a Szűzanya mellett. Ebben a zavaros világban azok az igazi bűnbánók, akik tudják, hogy Jézus megmentette őket a bűntől és a sátán hatalmától; a Jánosok, a tiszta szívűek ott vannak a Szűzanyával együtt. Igen, az asszonyok vannak többségben, mert ők az élet hordozói. Az édesanya isteni, feltétlen szeretettel szereti a magzatát. A születésnél valami módon beavatást kapunk az isteni egységbe – talán ezért sírunk, amikor kiszakadunk anyánk méhéből.

A keresztnél csak azok állnak ott, akik színt vallanak. Az Egyháznak most is a kereszt körül kell gyülekeznie. Nem állhatunk mi középre, félreállítva a keresztet. A kereszt legyen a középpontban, hiszen nem dicsekedhetünk másban, mint Jézus Krisztus keresztjében (Gal 6,14).

Ma csak a keresztre feltekintő Egyház tud megtisztulni és eggyé válni, felajánlva ezt az egységet a világ számára.

– Jézus szamárháton vonul be a városba. Mi ennek a szimbolikus jelentése?

– Ha a mélybe tekintünk, azt látjuk, hogy a ló a harc állata. Jézus nem olyan messiás, mint akit vártak. Jézus nem a világi hatalomra tört, ő Isten országát alapította meg. Ahogyan XVI. Benedek pápa mondja, helyesebb Isten országlásáról beszélnünk. Isten közvetlen uralkodása csak a názáreti Jézusban van meg, de benne minden pillanatban: újszülöttként, kamaszként, felnőttként, a gyalupad mellett izzadva, pihenve vagy a kánai menyegzőn.

Jézus eddig tiltakozott az ellen, hogy messiásnak nevezzék, de most semmit sem szól akkor, amikor Dávid fiaként éltetik. Nátán próféta jövendölése szerint Dávidnak lesz egy olyan leszármazottja, aki majd uralkodni fog mindörökké, és országának nem lesz vége. A Szűzanya is ezt hallotta Gábriel arkangyaltól. De hogyan uralkodik ő? Három éven keresztül próbálta ezt megmagyarázni, de nem értették. Nem a rómaiak kiűzését vagy a viszonyok megváltoztatását szorgalmazta, mert nem ez a végső megoldás. Hanem az, hogy ráköti az életünket és a szívünket Isten életére.

Látni kell, hogy a mindenható Isten nem akart királyságot alapítani Izraelben. Amikor a nép királyt követel, mondván, hogy a többi népnek is van, ez nem tetszik az Örökkévalónak. De enged, mert Isten néha enged. Ugyanakkor figyelmezteti őket: adót fogtok fizetni, lányaitokat szolgálatra rendelik, fiaitokat katonának hívják. Isten nem államot vagy államvallást, hanem egyházat akart alakítani, ezt azonban nem értették meg. Ugyanez vonatkozik a kőtemplom építésére is. Dávid azzal érvel, hogy ő már cédruspalotában lakik, míg a frigyszekrény csak egy sátorban. Nátán próféta lelkesedik, ám eljön az éjszaka, a tisztánlátás ideje, Isten pedig azt mondja: nem akarok kőházat, hiszen mindig köztetek jártam.

A bevonulás után késhegyig menő viták kezdődnek. Szabad-e adót fizetni a császárnak? „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené” – hangzik a válasz (Mt 22,21). Erre mi, papok azt szoktuk mondani, hogy a vallási és az állami kötelességeinket is teljesíteni kell. De ez nem ezt jelenti. A zsidóknál a képmás az emlékezetükbe idézte: igen, a pénzen a császár képe van, de te, ember, kinek a lenyomata vagy a földön?

A templom megtisztításánál János evangélista említi, hogy Jézus a saját testének templomáról beszélt. Ő lett a templom és a főpap. Izrael, de az Egyház sem mindig értette, hogy mit akar Isten. Azt is nehéz megérteni, hogy mi az Egyház. Azért nehéz, mert ilyen még nem volt, de nem is lesz. Az Egyház nem olyan, mint a család, nem föderatív közösség, mint az állam, de nem is asszociatív, vagyis nem egy bibliakör. Az Egyház Krisztus titokzatos teste, ahol az emberré lett Isten Fia felvesz bennünket a Szentháromság életébe. Azok a keresztények, „akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek” (Jn 1,13). Az isteni természet van bennünk, és az emberiség is erre lett meghívva. A globalizált világ gondolata nem rossz, csak nem mindegy, mire alapozunk. Sem elvekre, sem a gazdaságra nem építhetünk, egyedül arra, hogy Isten gyermekei vagyunk.

– Ezen a napon Jézus szenvedéstörténetét Máté evangéliuma alapján halljuk. Hogyan kapcsolható ehhez Máté megközelítése?

– Máté evangéliuma a fentieket emeli ki. A hamis tanúk azt állítják, hogy Jézus a templom lerombolásáról beszélt. Ez a zsidók szemében volt botrány, Pilátus számára viszont egy másik érvet hoznak fel: Jézus királyságra tört. Ám amikor a helytartó megkérdezi: „Te vagy a zsidók királya?”, Jézus némasággal válaszol. Azért, mert Pilátus pontosan tudta, hogy Jézus nem a politikai uralomról beszélt. A jánosi szövegben még hangsúlyosabban jelenik meg, hogy Jézus uralma nem e világból való, ám ez nem azt jelenti, hogy nem ebben a világban van.

Szent Pál apostol azt mondja: „Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint” (1Kor 15,3–4).

Hitünk alapja történelmi: a názáreti Jézus létezett. Jézus életének története nem mítosz.

Szent Pál kétszer említi az írásokat, mert Jézus halála és feltámadása is az ószövetségi jövendölések beteljesedését jelentette. Azt is megfigyelhetjük, hogy ezen a napon számtalan utalás történik az Ószövetségre. Mert ha Jézus nem annak az Istennek a nevében jött, aki Ábrahámhoz szólt, akkor ugyan kicsoda?

Jézus nem úgy támadt fel, mint Lázár, benne a világmindenség egy darabja alakult át Isten dicsőségére. Ennek eszkatologikus vonatkozása is van, mert benne a világvégi feltámadás ment végbe, ezért lehet jelen Jézus az Eucharisztiában.

Amikor megáldozom, kortársa leszek Jézusnak.

A virágvasárnapi bevonulás ezt a történelmi jelleget összekapcsolja a jelen pillanattal. Jézus most is bevonul – a templomba és az én szívembe.

– Van olyan eleme a virágvasárnapi liturgiának, amit Ön kiemelten fontosnak tart?

– Minden szentmisében van valami a virágvasárnapból, mégpedig a Sanctus. Amit viszont külön megemlítenék, az a virágvasárnapi bevonulás. Ez a szentáldozással is összekapcsolódik: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…” A katolikusok most nem áldozhatnak, ám ez is lehet számunkra kegyelem. Annál jobban fogunk vágyódni az Eucharisztia után. Aquinói Szent Tamás szerint lehet testileg áldozni, de beszél a lelki áldozásról is, hiszen, ha valaki lelki áldozás nélkül veszi magához az Úr testét, az bizony súlyos bűnt követ el.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtt ez a helyzet bűnbánatra hív bennünket és rákérdez: hogyan áldoztunk eddig?

Most van olyan pap, aki nem is misézik, mert nincsenek ott a hívek. Ezek szerint ő nem akar áldozni? Persze általában nem ez a probléma, sokkal nagyobb gond, amikor mindenki kivonul áldozni. Vajon megfelelően tiszta lélekkel járulnak a szentáldozáshoz?

„Édes Jézusom, nem lehetek ott a szentmisén, de most szítsd fel bennem a vágyat, hiszen legutóbb is könnyes szemmel áldoztam.” Ez a könny az, ami most megmenti az Egyházat.

Ezekben az időkben legalább ötször álljunk meg, és gondoljunk arra, hogy Jézus bevonult az életembe. Itt a lehetőség arra, hogy az izzadságszagú erkölcsi kereszténységet felváltsa a misztikus kereszténység.

– Szent II. János Pál pápa harmincöt évvel ezelőtt az ifjúság világnapjává tette meg a nagyhét kezdetét jelentő vasárnapot. Ön mit üzenne korunk fiataljainak?

– A fiatalok arra kaptak meghívást, hogy új tekintettel nézzenek a világra. Ebben a széthullott állapotban kell összeszedniük azokat az elemeket, amelyek egymásba illenek. A felületes konzervativizmusnak és a modernizmusnak is vége. A fiatalok most keresik az állandó elemet a liturgiában, az erkölcsi és a családi életben is. A valódi élet továbbadásának feladata vár a fiatalokra.

– A járvány különösen próbára teheti a hitünket. Ön szerint mire kell most a leginkább figyelnünk?

– Nagyon sok olyan anyagot találunk a katolikus média felületein, amelyek segíthetnek bennünket az elmélyülésben. Imádkozzunk sokat! Itt az idő arra is, hogy helyreállítsuk az emberek közötti egységet. Jó látni, hogy különböző politikai nézeteket vagy vallási meggyőződést valló emberek összefognak. Miért? Hogy levegőt adjanak a fuldoklónak, inni a szomjazónak, és enni adjanak az éhezőnek. De nem ezt kéri tőlünk Krisztus is?

– Sokan, leginkább az idős emberek otthon maradnak a nagyhét folyamán. Milyen módszereket ajánlana nekik a megfelelő készülethez?

– Nem szeretném idős testvéreimet kioktatni, de mivel magam is idős vagyok, javasolnék nekik egy-két dolgot. Ne tespedjünk a tévé előtt, mert ez a szétesettségünket erősítheti. Válasszunk ki tudatosan egy érdekes műsort, egy klasszikus filmet, és nézzük végig. Alakítsunk ki munkarendet. Magam is nekiállok most, és rendet rakok a fiókomban, a címtáramban. Az imádságos életünket szabhatjuk a szerzetesi imák rendjéhez. Most nyer értelmet az a rendszer, amely megszabja a nap folyamán elmondott különböző imádságok sorát. Hallgassunk mindennap szentmisét, és végezzünk lelki áldozást. Beszélgessünk egymással, éljük át a családdal való kapcsolatot úgy, ahogyan most lehetőségünk van erre. 

Blaise Pascal azt mondja, az emberiség sok problémája abból fakad, hogy nem tud megmaradni a szobájában. 

Hamvas Béla pedig azt írja, hogy „otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat”. Használjuk ki most a lehetőséget arra, hogy csendben lehetünk. A csendben felszakad bennünk az a sok nemtelen érzés és zavarosság, amit a jócselekedeteink zajával el szoktunk hallgattatni.

Érdemes most elolvasni Robert Sarah bíboros könyvét a csend erejéről.

Fotó: Fábián Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. április 5-i számában jelent meg.