A kereszténydemokrácia XIII. Leótól napjainkig – Darabos Ádám és Jancsó András a Café Francescóban

Darabos Ádám és Jancsó András a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontjának Vallás és Társadalom Kutatóintézetében foglalkozik a kereszténydemokrácia történetével. Ezen az alkalmon ezt a területet mutatták be röviden a résztvevőknek.

A kiindulópont XIII. Leó pápa 1891-ben kiadott Rerum novarum kezdetű enciklikája volt. Ez a dokumentum nem csak a munkások ügyével foglalkozott, hanem a tágabban vett szociális kérdésekkel is. A pápa először meghatározta a problémát. Ezek szerint az ipari forradalom sok negatív következménnyel járt. Ezek közé tartozott az is, hogy ebben az időszakban a munkások nagyon sanyarú körülmények között éltek. A rossz megoldások közé sorolta a pápa a szocialista törekvéseket, melyek nem csak nem adtak választ, hanem még fokozták is a problémát. Darabos Ádám rámutatott, az enciklika a javasolt megoldások során az Egyház értékeiből és elveiből indult ki: a magántulajdon – korlátozott formában – szent, az osztályok közötti különbség csökkenthető, az embert kell a gondolkodás középpontjába állítani.

A dokumentum azt javasolta, hogy a munkaadók és a munkavállalók között alakuljanak olyan szervezetek, melyek alkalmasak a párbeszédre. A pápa szorgalmazta a katolikus egyesületek létrehozását, melyek részt vehetnek a segélyezésben és az érdekképviseletet is ellátják. Emellett ezeknek valláserkölcsi jelentősége is lehet.

A vasárnapi munkaszünet például egyszerre szociális és valláserkölcsi követelés volt.

Jancsó András azt is elmondta, hogy IX. Piusz pápát ultrakonzervatívnak tartják, míg XIII. Leót modernnek nevezik. Ám ez nem teljesen fedi a valóságot. IX. Piusz pápa adta ki a Quanta cura enciklikát, mely bírálta a modern kor politikai, társadalmi és vallási eszméit. Ám ennek a dokumentumnak a létrejöttében nagy szerepet vállalt Vincenzo Gioacchino Pecci, a későbbi XIII. Leó.

Félicité de Lamennais francia szabadelvű katolikus gondolkodó (1782–1854) az egyik szellemi forrása a Rerum novarumban olvasható gondolatoknak. A másik Wilhelm Emmanuel von Ketteler mainzi püspök (1811–1877), aki először alakított katolikus munkásegyletet. Ő már Marx előtt foglalkozott a munkások nehéz sorsával. Ebben az időszakban az Egyház részéről a karitatív tevékenység támogatást kapott, ám a munkások önszerveződését szorgalmazó, azt megalapozó elképzeléseket a konzervatív körök erősen bírálták.

A magyar vonatkozásokról Darabos Ádám beszélt. A kereszténydemokrácia csírája már Deák Ferenc és Eötvös József politikai tevekénységében megtalálhatók. Előbbi nem volt kereszténydemokrata, ám ő fogalmazta meg azt, hogy „szabad Egyházat szeretne egy szabad államban”. Eötvös József hívő katolikus volt, aki a vallás és lelkiismereti szabadság témájával is foglalkozott. Már a Rerum novarum előtt megfogalmazta, hogy a keresztények számára többféle államberendezkedés is elfogadható. Magyarországon ugyanakkor nem szerveződtek katolikus munkásegyesületek, és nem indult el a katolikus sajtó sem.

Jancsó András a magyar történetet folytatva rámutatott, XIII. Leó egy körlevélben fordult 1893-ban a magyarországi püspökökhöz, melyben arra is kitért, hogy a Rerum novarumban felvázolt irányelveket Magyarországon is meg kellene valósítani. A Constanti Hungarorum kezdetű enciklikának ugyanakkor a hazai kultúrharc volt a kiváltó oka. A hatvanas években ugyanis az állam elrendelte, hogy a fiúknak az apjuk, a lányoknak az anyjuk vallását kell követniük. A pápa javasolta, hogy a püspökök vezetése mellett tartsanak éves tanácskozásokat. Emellett a pápa szerint gondoskodni kellene arról, hogy a „törvényhozók gyülekezetébe kipróbált erényű és vallásos férfiak választassanak be”. Arra is hívta a magyar egyházi vezetőket, hogy indítsanak katolikus lapokat és adjanak ki keresztény szellemiségű könyveket. A magyar püspökök még ebben az évben kibocsátottak egy pásztorlevelet, melyben szigorú feltételek mellett engedélyezték egy országos katolikus nagygyűlés szervezését.

Magyarországon 1895-ben alakult meg a Katolikus Néppárt – vitte tovább ezt a szálat Darabos Ádám. A párt programja elsősorban a kultúrharcra reflektált, de megjelentek benne a Rerum novarum egyes gondolatai is. Az is megállapítható, hogy egy katolikus pártot ekkor még a Katolikus Egyháztól nem lehetett elválasztani.

Olaszországban Giuseppe Toniolo közgazdász, szociológus (1845–1913) és Romolo Murri katolikus pap (1870–1944) között bontakozott ki egy vita arról, hogy mi is a kereszténydemokrácia. Toniolo szerint ez egy olyan polgári berendezkedést jelent, amelyben a társadalmi, a jogi és a gazdasági erők fejlődésük során összehangoltan járulnak hozzá a közjó megvalósításához. Az ebből fakadó előnyöknek az alsó rétegek érdekeit kell szolgálniuk. Hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokrácia az Egyház tanításában és szociális tevékenységében már tetten érhető. Murri nem állt meg itt, ő a keresztény tanítást összekapcsolta a társadalmi reformmozgalmakkal. Ő emelte be a katolikus diskurzusba az emberi jogok és a politikai részvétel kérdését.

XIII. Leó pápa 1901-ben kiadta a Graves de communi re kezdetű enciklikáját. E szerint a kereszténydemokrácia elsősorban az emberek érdekében végzett jócselekedet. A kereszténydemokráciának függetlennek kell maradnia a pártpolitika „szenvedélyeitől és viszontagságaitól”. Ezzel a pápa a kereszténydemokráciát elhatárolta az intézményes politikától.

A következő górcső alá vett politikai gondolkodó Don Luigi Sturzo olasz katolikus pap (1871–1959) és Gieswein Sándor teológus, országgyűlési képviselő (1856–1923) volt. Miután XV. Benedek pápa 1919-ben eltörölte az olasz katolikusok politikai részvételét tiltó „non expedit” elvet, Sturzo 1919. január 18-án megalapította az Olasz Néppártot, mely már kereszténydemokratának nevezhető. Magyarországon 1907-ben alakult meg az Országos Keresztényszocialista Párt. Ez már modern kereszténydemokrata elveket követett. A párt meghatározó tagja volt Gieswein Sándor.

Jancsó András kiemelte, Jacques Maritain francia katolikus filozófus (1882–1973) fogalmazta meg a keresztény cselekvés formáit. E szerint beszélhetünk keresztényként való cselekvésről, mely az üdvösségre irányul, és az Egyház vallási tekintélyének van alávetve. A kereszténység nevében végzett cselekvés viszont a világi közjóra irányul, és nem igényli a Katolikus Egyház vallási előírásainak szó szerinti alkalmazását. Ez a gondolatmenet alapozta meg azt, hogy a kereszténydemokrata politizálás lehetségessé vált közvetlen egyházi irányítás nélkül is.

XII. Piusz pápa már nem gördített akadályt a modern értelemben vett kereszténydemokrata pártok létrejötte előtt. A 2. világháború után így megalakulhattak a „régi vágású” kereszténydemokrata gondolkodók – Konrad Adenauer (1876–1967), Alcide De Gasperi (1881–1954) és Robert Schuman (1886–1963) – által vezetett pártok. Ezek a politikai alakulatok nagy szerepet játszottak abban, hogy Nyugat-Európában megerősödött a demokrácia, létrejött a szociális piacgazdaság és nem utolsó sorban szárba szökkenhetett az európai egység gondolata.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír