A keresztények egysége teszi hitelessé a tanúságtételt – Megkezdődött az ökumenikus imahét

Ebben az évben az ökumenikus imahét január 16-tól 23-ig tart. Az idei hét anyagát és istentiszteleti rendjét a Közel-keleti Egyházak Tanácsa állította össze. Központi igéje így hangzik: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2). A nyitó istentiszteleten a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak vezetői szolgáltak.

A bevonulásnál az egyházi vezetők egy-egy csillagot helyeztek el a bejárathoz kihelyezett táblán. A megjelenteket házigazdaként Kondor Péter evangélikus püspök, a Deák téri gyülekezet lelkésze köszöntötte. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, az Ökumenikus Tanács főtitkára a bevezető imában arra hívott, hogy mi is helyezzük az égre a magunk csillagocskáit, az egyház látható egységéért egyesítve ajándékainkat és imáinkat.

A hívek a dicsérő és a bűnvalló imádság után Máté evangéliumából (2,1–12) hallgattak meg egy részt.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.

Krisztusban Kedves Testvéreim!

A most felolvasott evangélium sajátos homályban és különös, derengő fényben mutatja meg azt a titkot, amit Egyházunk Vízkeresztkor ünnepel, azt a felismerést, hogy Krisztusban maga Isten jelent meg az emberiség számára. A napkeleti bölcsek látogatásának története nagyon fontos és igen finom történeti utalásokat is hordoz, mégsem tekinthetjük riportnak. Krisztus kortársai meg voltak róla győződve, hogy minden embernek van egy csillaga. És ez a csillag az ember életpályáját, sorsát is mutatja. Ősi hiedelme ez az emberiségnek, amely tovább él egészen a mi korunkig. Még Petőfi is szépen ír arról, hogy kinek-kinek milyen csillaga van: „választottunk magunknak csillagot” – mondja. De a régi asztrológia szerint különös csillagállás is volt Krisztus előtt 7-ben. Ebben a konstellációban a Jupiter és a Szaturnusz együtt álltak a Halak jegyében. Az akkori csillagjósok szerint Jupiter volt a világmindenség urának a csillaga. Szaturnuszt a zsidó nemzet csillagának tekintették, a Halak jegye pedig az idők végezetének, a végső időnek a jelképe volt. Egy akkori csillagjós számára tehát ez a csillagállás azt jelenthette, hogy a világmindenség ura összetalálkozik a zsidó néppel a végső idők jegyében. De akárhogyan is volt, nem ez a csillagállás az, ami vezethet egy karavánt, ami megállapodhat egy ház fölött, és megjelölheti, hogy hol van a gyermek.

De elgondolkodtató a bölcsek személye is. Izajás könyvében (Iz 60,1–6) azt olvassuk, hogy sokan jönnek majd, hogy tevék karavánjai hozzák a kincseket, és királyok jönnek hódolni. Maga az evangélium nem említi viszont, hogy királyokról lenne szó. Az Egyház később, a középkor elején kezdi el a bölcseket „három királyok” néven tisztelni. Arról sem szól Máté evangéliuma, hogy hárman voltak az idegenek. De az ajándékok felsorolásából miért is ne lehetne arra gondolni, hogy három személy felel meg a háromféle ajándéknak?

A sok utalás között miben fedezhetjük fel a most felolvasott történet igazi tanítását? Először is abban, hogy ezek a bölcsek pogányok voltak. A választott népen kívülről, valahonnan nagyon messziről jönnek, az egész emberiség vágyakozását és várakozását hozzák a betlehemi Gyermek jászlához. Ezek az emberek rászorulnak az írástudók segítségére, mert a Szentírás, az ószövetségi jövendölések könyvei tanúságot tesznek erről a gyermekről, az isteni kinyilatkoztatás magában hordozza ezt az ígéretet. És mégis! Micsoda paradoxon! Maguk az írástudók, bár megfejtik a Biblia értelmét, nem mutatnak különösebb érdeklődést. Nem hisz benne persze Heródes király sem, vagy ami még rosszabb, gyanítja, hogy lehet ebben a jelben valami fontos üzenet, de tusakodik ellene. A napkeleti bölcsek pedig segítséget és tájékoztatást kapnak a zsidó nép szent könyvéből, és ennek alapján megtalálják a Gyermeket. Nem botránkoznak meg a körülményeken. Nem rendíti meg készségüket és hitüket, hogy egyszerű környezetben, szegény családot találnak, s nem királyi házban látják azt, akiről azt tartják: a Mindenség Királya. Nemcsak megtalálják a Gyermeket és megörülnek neki, hanem ajándékokat is hoznak.

Csodálatos utalás ez is. Az ajándékok megfelelnek az ószövetségi jövendölés keleti drágaságainak. De mik is ezek a kincsek? A legértékesebb dolgok, amiket a távolból jött utazó csak adhat.

Messziről jönnek a népek Krisztushoz, mindenkinek a megváltása lesz Ő, mindenki eltalálhat hozzá, ha kész arra, hogy keresse, hogy vegye a fáradságot, és ha kész letenni a lába elé azt, ami neki a legdrágább.

Azt, ami az ő számára az arany, a tömjén és a mirha. Így menjünk mi is a napkeleti bölcsekkel Krisztushoz, hogy mi is megtaláljuk Őt.

Jézus személye körül összetalálkoznak a föld népeinek képviselői az Ígéret Népével. És Jézus körül találkoznak egymással is. Krisztus az egész emberiség megváltója. Örömhíre minden népnek szól.

Ma, amikor úgy érezzük, kultúránk mély váltságon megy keresztül, szükség van az elmélyült tudás, a keresztény ismeretek és a határozott és kifejezett hit olyan központjaira, amilyenek a középkorban a kolostorok voltak. De szükség van bátorságra és missziós lelkületre is, hogy egészen más szokásokat, felfogásokat, kultúrát képviselő emberekhez is elmenjünk és meghirdessük számukra Krisztus szabadító örömhírét.

De tanúságtételünk a mai világban különösen is akkor lesz hiteles, ha mi, keresztények láthatóan, érzékelhetően is egységben vagyunk egymással. Az ökumenikus párbeszéd során sok teológiai kérdés felmerült már, de különösen fontos annak mérlegelése, hogy mit is jelent pontosan az az egység, amire törekszünk, hogy kinek-kinek a számára mi az a kívánatos cél, amit a keresztények egységének jelentenie kell.

Adja Isten, hogy közösségeink, egyházaink ebben a tekintetben is egyre világosabb jelek lehessenek az emberiség számára. Ámen.

*

Az olvasmány (Iz 9,1–6) után Balog Zoltán református püspök hirdetett igét. Mint elmondta, ott, ahol egykor Jézus tanítványai jártak, ma sokszor valóban sötétség honol, főleg akkor, ha a generátorok is felmondják a szolgálatot. A Tízvárosban, Tírusz és Szidon vidékén, a damaszkuszi úton háború nyomait láthatjuk. A református püspök nemrég személyesen is járt ezen a vidéken, hallotta, ahogy a gyermekek Jézus nyelvén imádkozzák: „Jöjjön el a Te országod!” Bár látszanak már az újrakezdés jelei, házak és templomok újulnak meg, a valóságos kezdethez ennél több kell. Az élni akarás önmagában nem elég, mert élni a másik rovására is lehet.

Újra annak a csillagnak a fényében kell egymásra néznie minden embernek.

Együtt kell imádkozni az élet megújulásáért Szíriában, Libanonban éppúgy, mint itt, a Kárpát-medencében. Magyarországon szabadon szolgálhatunk, mégis, mintha nehezebben menne ez a közös imádkozás. Pedig szabadon lehetünk Krisztus követői, ezt mutatta az is, hogy tavaly szeptemberben több százezren töltöttük meg Budapest utcáit és tereit; hívő emberek, akik Krisztussal és egymással akartak találkozni. Hol lehetséges ez még ma Európában? „Magyarországon jó kereszténynek lenni, talán ezért is nehéz, hogy ne a másik keresztény rovására akarjuk erősíteni a hitünket” – hangsúlyozta a református püspök.

Hamarosan kezdődik a házasság hete, mely megerősíti Isten rendjét: a házasság férfi és nő szövetsége, melynek gyümölcse a gyermekáldás. Ezen is együtt veszünk részt – katolikusok és protestánsok közösen. Kérdezzük együtt, hogy mi, magyar keresztények mit tehetünk ezért a népért, hogyan szólhatunk úgy a családok mellett, hogy Isten teremtésrendjéről nem hallgatunk, de az igazságot szeretetben mondjuk.

Egyedül könnyű okosnak lenni, de mi, magyar keresztények legyünk inkább bölcsek, együtt.

– zárta igehirdetését Balog Zoltán református püspök.

A közbenjáró imádságot követően a jelenlévők többek között e szavakkal imádkoztak az üldözött keresztényekért: „Mindenható Mennyei Atyánk! … Add, hogy minden ember a saját hazájában üldöztetés nélkül élhessen és dolgozhasson, a gyerekeknek pedig megnyílhassanak az iskolák, hogy ismét tanulhassanak. Add, hogy elhagyott otthonaikba hazatérhessenek az emberek és felépíthessék lerombolt templomaikat. Add, hogy ne az erőszak, a gyűlölet vezesse a Szent Fiad vére által megváltott emberiséget, hanem a szolgálat, a szeretet, az áldozatvállalás és az alázat.”

Az ökumenikus imahéten adományainkkal a Kárpátalján és a Kárpátokon túl élő testvéreinket támogatjuk.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír