A kínai katonák már Pesten vannak – Nagyszabású kiállítás a Szépművészeti Múzeumban

Életnagyságú égetettagyag (terrakotta-) szobrok érkeztek nemrég a Szépművészetibe. Nem csoda, hogy üvegkalitkába zárták őket, hiszen rendkívül törékenyek ezek a portrészerű, élethűen kidolgozott alkotások. Bár az ázsiai embereket mi, európaiak gyakran „egyformának” látjuk, ha közel megyünk a terrakotta alakokhoz, és jól megnézzük őket, tapasztalhatjuk, hogy bizony nagyon is egyediek az arcvonásaik. Még a páncélzatuk sem teljesen egyforma, s a hajuk és a fejfedőjük is különböző.

Amit a tárlaton megtudhattuk, ezek a katonák valaha színesek voltak, de a festék nyomai mára alig-alig láthatók. Ám mielőtt közelebbről is megismernénk a kiállított alkotásokat, idézzük fel kissé a kort, amelyben ezek a különleges műtárgyak készültek.

A múzeum termeiben több mint fél évezred kínai történelmét és művészetét láthatjuk. Tanúi lehetünk a Középső Birodalom megszületésének, a kínai civilizáció nyugati szélén kialakuló Csin állam Kr. e. 8–3. század közötti felemelkedésének. Megtekinthetünk az adott korban használt szertartási edényeket, bronzból, kerámiából és jádekőből készített tárgyakat.

A tárlaton fontos helyet kaptak az első kínai császár sírkertjének felszínre hozott leletei is. Több mint ötven évvel ezelőtt, 1974 tavaszán parasztok bukkantak rá kútásás közben a világ talán legjelentősebb 20. századi régészeti leleteire: az első kínai császár sírját védelmező hadsereg katonáira.

A kiállítás egyik fő látványossága a császár sírkertje, temetkezési helye. Egy hatalmas terepasztalon szemlélhetjük meg ezt a városnyi méretű temetőt. Építése már a császár trónra lépésekor megkezdődött, és több mint harmincnyolc éven át tartott, de a haláláig sem fejeződött be. A munkák irányítója a főminiszter volt, mellette több magas rangú hivatalnok is felügyelte az építkezés egyes fázisait. Több mint hétszázezren dolgoztak itt, többségük rabként, elítéltként. Csin Si Huang-ti császár a kínai fejedelemségek leigázása után a meghódított területekről is számos embert vezényelt az építkezésre. A komplexum mint afféle város szolgálja a halottakat. Sokak temetkezőhelye volt itt, a kínai régészek már mintegy hatszáz ember maradványait ásták ki az elmúlt ötven évben, a császársír központi része azonban – szándékosan – máig feltáratlan.

A terület keleti oldalán helyezkedik el a város őrzésére hivatott császári had, a terrakotta sereg három árka, ahol a több ezer kiégetett agyagkatonát megtalálták. Az 1. számú, kelet-nyugati fekvésű, téglalap alaprajzú árok a legnagyobb: kétszázharminc méter hosszú és hatvankét méter széles. A sírkomplexumból ezt az árkot fedezték fel elsőként, 1974-ben, teljesen véletlenül. A terrakotta katonák, amint a tárlaton megtudtuk, többféle harci alakulathoz tartoztak, a legtöbbjük a gyalogsághoz. De vannak köztük lovasok és harci szekéren szolgálók is. A páncélt viselő gyalogság katonáit hajviseletük és ruházatuk alapján három csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba tartozók hajukat kontyba fogva a fej jobb oldalán viselik. A második csoport katonáinak nincs kontyuk, hajuk hátul szorosan a fejhez van fogatva, a harmadik csoport tagjai pedig szorosan összefogott hajuk felett kis sapkát viselnek, amely hátul meg van húzva, nehogy elmozduljon.

Érdekes kérdés, vajon hogyan készülhetett ez a terrakotta hadsereg. A kínai kutatók szerint minden egyes katona egyedi alkotás. Ezt azzal az érvvel támasztják alá, hogy a figurák belsejében jól kivehetők a fazekasszerszámok nyomai, a fazekasok kézlenyomatai, illetve a készítők nevei. Egy másik, széles körben ismert elképzelés Lothar Ledderose német sinológusé, aki azt állítja, hogy a katonák sorozatgyártással készültek. Véleménye szerint az alakok főbb részeit (kezek, lábak, mellkas, hát) modulként, mintaformával készítették el, majd a lehető legváltozatosabban illesztették össze őket. A katonák fejét mindkét elképzelés szerint a testtől függetlenül formázták meg, egyedileg mintázták és külön égették ki őket. (Az egyik tévécsatornán az esti híradóban, a kiállításról szóló bejátszásban azt lehetett látni, hogy a múzeum dolgozói rácsavarják a külön érkezett fejeket a terrakotta testekre.) A száznyolcvan-kétszáz centiméter magas és körülbelül száznyolcvan kilós figurák rendkívül élethűek. Mindegyiket a többitől eltérő arckifejezés jellemzi, egyéniek a vonásaik és más-más a hajviseletük is. Az alakokat eredetileg színesre festették, ennek nyomai ma is láthatók. A festés a festéknyomok alapján rekonstruálható. 

A kiállítás rendezői igen szellemes megoldással éltek: a kiállítótérbe lépcsős emelvényt építettek, amelyről a látogatók jól ráláthatnak a terrakotta hadsereg katonáira és a hátuk mögötti falon elhelyezett poszterre. A látvány így azt a hatást kelti, mintha az eredeti helyszínen, Kínában, a feltárás helyén láthatnánk ezeket a különleges alkotásokat.

Most menjünk tovább, és nézzük, mi minden vár még ránk ezen a rendkívüli kiállításon Újabb izgalmas látnivalót kínál a császári sírból kiemelt két kocsi kicsinyített mása. A császári díszmenet részei az egész sírkomplexum legértékesebb darabjai közé tartoznak.

A négy-négy ló húzta kocsik az életnagyságú eredeti leletek felére kicsinyített másai. Az idők folyamán a teljes leletegyüttesre rászakadt a föld, így a kocsik, csakúgy, mint ahogyan a terrakotta katonák is, apró darabokra törve kerültek napvilágra a feltárás során. A kocsik esetében a régészek úgy döntöttek, hogy a leleteket földlabdával együtt emelik ki megtalálási helyükről, és egy hatalmas faládában hozzák felszínre. Ezek után egyenként megtisztították a kocsik és lovak apró darabjait, majd szép lassan összeállították a műtárgyakat. Amint a kiállításon megtudtuk, a rekonstrukció nyolc évig tartott. A nyitott kocsi 1983-ban, a zárt kocsi 1988-ban készült el. Később a pontos másolataikat is elkészítették, ezek láthatók a mostani kiállításon is. E műtárgyak bronz, arany és ezüst felhasználásával készültek.

A tárlat központi alakjáról, a császárról ezt olvashatjuk: „Csin Si Huang-ti nagyon félt a haláltól. A halhatatlanság megszállottja volt, s számos módon kereste élete meghosszabbításának lehetőségét. Erősen hitt az öt elem tanában, amely a világegyetem működését a fa, a tűz, a föld, a fém és a víz dinamikus, ciklikus és egymás kölcsönhatására épülő elképzeléséből vezette le. Ezzel magyarázható, hogy birodalmát a víz hatalma alá helyezte, s minden zászlónak és egyenruhának a színe a fekete lett (a vízhez rendelt szín). Taoista mágusokkal vette körül magát, és kerestette az örök élet titkát. Több alkalommal indított útnak a halhatatlanság Kelet-kínai-tengerben fekvő szigeteire fiúkkal és lányokkal megrakott hajókat. A három állítólagos szigetre Kr. e. 219-ben, majd 215-ben indítottak fiatalokat, soha nem tért vissza senki. A halál is egy ilyen expedíció indításakor érte utol a császárt Kr. e. 210-ben, ötvenéves korában, Sacsiu palotájában (Hopei tartományban), a tenger partján.”

A Szépművészeti Múzeum e nagyszabású kiállításának magyar vonatkozású kiegészítése is van. Ha átsétálunk a földszinti kiállítótér Michelangelo-termébe, magyar tárgyi emlékeket tekinthetünk meg A nagy falon innen és túl – Ázsiai hunok, kelet-ázsiai nomádok és kínaiak ókori bronztárgyai című tárlaton. A gyűjtemény létrehozója Felvinczi Takács Zoltán (1880–1964) művészettörténész volt. A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum első igazgatójának érdeklődése az 1910-es évektől kezdve fordult Belső-Ázsia története és művészeti anyaga felé. Ezt írta 1915-ben: „Bármily távol esünk ősi kultúránktól, bármennyire beleolvadtunk Európába, gyökereink mégis Ázsiába nyúlnak. (…) Kína ősművészete viszont nagy általánosításaival és monumentális ritmusokat kereső dekoratív vagy kevésbé dekoratív rendszerével tökéletesen megfelel a belső-ázsiai nomádság formaérzékének. Többször rámutattam már arra, hogy ami az úgynevezett szkíta emlékek közül joggal tulajdonítható a hunoknak, az erős kínai hatásról tanúskodik.”

A kamaratárlaton megtekinthetjük Felvinczi Takács Zoltán kínai nyelvtanuló füzetét az 1920-as évekből. A legtöbb kiállított tárgy fémből készült, ruhán és övön viselt díszítményeket, övcsatokat, lószerszámokat, kocsidíszeket helyeztek el az üvegezett tárlókban. Persze nem maradhatnak el a korabeli fegyverek sem, láthatjuk itt egy számszeríj fém elsütőszerkezetét, rúdra szíjazott baltákat és sok minden egyebet is.

Miután e kiállítás fő attrakciója mégis csak a terrakotta hadsereg, idézzünk most egy részletet Szun-ce A hadviselés törvényei című művéből, Tőkei Ferenc fordításában: „Aki igazán ért a hadviseléshez, úgy töri meg az idegen sereget, hogy nem vív csatát vele; úgy foglalja el az idegen városfalat, hogy nem ostromolja meg; úgy semmisíti meg az idegen fejedelemségeket, hogy nem tart sokáig (a háború). S minthogy a (kölcsönös) sértetlenség által igyekszik győzni az égalattiban, a fegyverek alkalmazása nélkül is biztosítani tudja magának az előnyöket. Ez a csellel való támadás törvénye.” (Így, csellel foglalták el a törökök 1541-ben Buda várát, de tegyük hozzá, ez ritkán fordult elő, az esetek többségében maradt a vérontás.)

A kiállítás kurátora Fajcsák Györgyi sinológus, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója volt.

Az öröklét őrei – Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítást 2026. május 25-éig tekinthetik meg a Szépművészeti Múzeumban.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. december 14-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.