A kisteleki háromkirályok a Vatikánban

Kultúra – 2024. január 11., csütörtök | 18:55

A Harmat József hitoktató és kántor vezette kisteleki betlehemescsapat – mint arról korábban beszámoltunk – hatodszor is megnyerte az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány által kiírt betlehemesversenyt. Jutalmul 2023-ban horvátországi nyaraláson vehettek részt a fiatalok, idén január 1-jén pedig a csapatból néhányan ott lehettek a Szent Péter-bazilikában a pápai újévi szentmisén.

2023. december 30-án repülőre szállt a Kisteleki Betlehemezők Csapatának három királya – Bárdos Botond, Sejben Zalán, Zsolnai Péter –, valamint tanáruk, Harmat József, hogy Ferenc pápa meghívására részt vegyenek a Szent Péter-bazilikában január 1-jén, a béke világnapján tartott szentmisén és együtt imádkozzanak a békéért. Késő éjszaka érkeztek a Vatikánba, ahol cseh nővérek gondoskodtak ott-tartózkodásuk idején szállásukról, ellátásukról.

December 31-én az ókori Rómával ismerkedtek meg a fiatalok, idegenvezetőjük segítségével megtekintették a Colosseum monumentális épületét, majd a Palatinus dombra sétáltak, ahol megnézték az ókori császárok építtette paloták és templomok maradványait.

Az év utolsó estéjén részt vettek a Szent Péter-bazilikában a Ferenc pápa által celebrált év végi szertartáson, ahol hálát adtak a kisteleki egyházközség minden tagjáért, Kistelek város lakóiért, az elmúlt év minden napjáért, eseményeiért, ünnepeiért. A szilveszteri vacsorát a vatikáni gyerekkórus társaságában töltötték el.

Január 1-jén a fiatalok mint „háromkirályok” vonultak be a Szent Péter-bazilikába, ahol Ferenc pápa mosollyal, integetéssel köszöntötte őket. Rajtuk kívül még öt országból érkeztek gyerekek: Németország, Ausztria, Svájc, Szlovákia, Olaszország betlehemezői vettek részt a béke világnapján tartott szentmisén, melyen együtt imádkozott több százezer ember a békéért.

Megható élmény volt számukra, ahogyan a bazilika és a hatalmas Szent Péter tér csendben megtelt a világ összes tájáról odasereglő emberekkel, akik a szentmise végén várták a pápai áldást. A betlehemező királyok magasba tartották a betlehemi csillagot, Ferenc pápa pedig megköszönte, hogy betlehemezésükkel éltetik Jézus születésének örömhírét, és kérte: vigyék tovább a Béke Fejedelmének, Jézusnak tanítását az emberek közé.

A pápai áldás után a kisteleki háromkirályokkal és Harmat József tanár úrral interjút készített a Vatikáni Rádió, majd a felvétel után a rádió kápolnájában Vértesaljai Lászlóval, a magyar szerkesztőség vezetőjével együtt imádkoztak Magyarországért.

Január 2-án idegenvezetőjük segítségével végiglátogatták a Vatikáni Múzeum értékes kiállításait; a múzeumi túra a Sixtus-kápolnában ért véget.

A nap végén még egyszer betértek a Szent Péter-bazilikába, ahol Michelangelo Pietàja előtt adtak hálát zarándoklatukért.

Január 3-án éjszaka a felszálló repülőről még egyszer megcsodálták a kivilágított „Örök Várost”, a szépséges Rómát.

A kisteleki háromkirályok és Harmat József tanár úr köszöni mindenki segítségét, nagylelkű támogatását, imádságát, hogy lehetővé tették programjuk megvalósítását. Köszönik Papp Szilveszternek az út során nyújtott önzetlen segítségét és a tolmácsolást. Ferenc pápa áldását hozva kívánnak mindenkinek békés, áldott új esztendőt!

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye/Harmat József 

Fotó: Harmat József; Vatican.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria