A Klérus Dikasztériuma új rendeletet adott ki a miseszándékokról

A dekrétum azt az ősi szokást érinti, hogy a hívek kérhetik, hogy szentmisét mondjanak a szándékukra, élőkért vagy holtakért.

Egy megvédendő szokás

Ez mély lelkipásztori és spirituális szempontokon nyugszik, és eddig olyan rendeletek szabályozták, amelyek egyrészt lehetővé tették, hogy betartsák a felajánlóknak tett ígéretet, másrészt elhárították a szent dolgokkal való „kereskedés” veszélyét.

„A hívek a misefelajánlás révén – olvasható a dekrétumban – szorosabban kívánnak egyesülni az eucharisztikus áldozattal azáltal, hogy hozzáteszik ahhoz saját áldozatukat és közreműködnek az Egyház szükségleteiben, különösen pedig azzal, hogy hozzájárulnak a szent szolgálatok fenntartásához.” Így „szorosabban egyesülnek az önmagát felajánló Krisztussal, és bizonyos értelemben még mélyebben beilleszkednek a vele való közösségbe” egy olyan szokás szerint, amelyet az Egyház „nemcsak jóváhagy, hanem támogat is”.

Csak a felajánlók kifejezett beleegyezésével lehetséges a „kollektív miseszándék”

A dokumentum érdemben foglalkozik néhány fontos kérdéssel, amelyek a gyakorlatban merültek fel, különösen a kollektív miseszándékok esetével. Eszerint „akkor fogadhatnak el a papok több miseszándékot más és más felajánlóktól, azokat egybefogva és egyetlen szentmisén bemutatva mint egyetlen »kollektív« szándékot, ha – és csak akkor – az összes felajánlót erről tájékoztatták, és azok abba szabadon beleegyeztek”. Az ilyen „kifejezett beleegyezés” hiányában a szándék kérőinek beleegyezését „nem lehet vélelmezni”, sőt „ennek hiányában mindig azt kell vélelmezni, hogy azt nem adták meg”.

A dokumentum továbbá ajánlja, hogy minden közösség gondosan ügyeljen arra, hogy lehetőséget biztosítson a pap napi egy szentmiseszándékának felajánlására, de kimondja, hogy a pap „különböző miséket is celebrálhat kollektív szándékra, azzal a feltétellel, hogy naponta csak egy misét mutathat be egyetlen szándékra az elfogadott miseszándékok közül”.

A szentségek biztosítása a legszegényebbeknek

A dekrétum ismét megújítja a már hatályos rendelkezéseket, amelyek szerint „a pap a szentségek kiszolgáltatásáért az illetékes hatóság által meghatározott felajánlásokon kívül nem kérhet semmit, mindig elkerülve, hogy a legszegényebbeket éppen szegénységük miatt fosszák meg a szentségek vételének segítségétől”.

A dekrétum tisztázza, hogy minden egyházmegyés püspök, figyelembe véve a helyi egyháznak és papságának sajátos körülményeit, intézkedhet az adományok rendeltetéséről „a saját vagy más egyházmegyék, különösen a missziós országok rászoruló egyházközségei javára”.

A rendelkezés felszólítja a püspököket és a plébánosokat, hogy biztosítsák minden miseszándék és felajánlás pontos feljegyzését a megfelelő nyilvántartásokban, és hogy mindenki számára világos legyen „a különbség a szentmise konkrét miseintenciós szándékának kérése (akár kollektív szándék esetében is) és az egyszerű megemlékezés között az igeliturgia vagy az eucharisztikus áldozat ünneplésének bizonyos pillanataiban”.

A rendelet leszögezi, hogy az utóbbi két esettel kapcsolatban a „felajánlások elfogadása súlyosan tiltott”, és „fegyelmi vagy büntetőintézkedések” alkalmazásával jár.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír