A költészet napja – József Attila születésnapjának köszöntése

Pilinszky János írta József Attila halálának 25. évfordulóján, 1962 decemberében: „Mikor meghalt, nem volt semmije. És ma – költők tudják csak igazán! – egész világ a birtoka: fűszálak és csillagok, sőt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet tőle.”

Igaza van az utódnak, ki ne tudná, kiék e szavak: reménytelenül, harminchat fokos láz, tiszta szív, már egy hete, csecse becse, hetedik, nagyon fáj.

Tudjuk, egy „töltőtoll koptató szegény legény” a birtokosuk, ahogy övéi ezek a képek is: zengő rejtelmek; a fűszál pici éle; az ég vizében oldódó kékítő; a zavaros, bölcs és nagy Duna; a sakkozó néma négerek, a gyönyörűszép szív, mely a semmi ágán ül és amely nem kartoték-adat.

Egy szegény legényé mindez, aki tudta, hogy csak az boldog, aki játszhat; aki kertész akart lenni, kelő nappal kelni és fát nevelni; aki megtanította nekünk, hogy anyánk szájából édes az étel és apánk szájából szép az igaz, és hogy a múltat be kell vallani, de a harcot békévé oldja az emlékezés. Egy szegény legényé, aki volt, hogy napokig nem evett „se sokat, se keveset”, de „kivasalt ruhát” hordott szívében, mikor megszólította a kedvest; aki érzett mindent, amit az életben érezni lehet, és örökkön csak szeretetre vágyott.

Altatót írt a kis Balázsnak ugyanúgy, ahogy a kis Jézusnak. Sose lódított: az igazat mondta, nem csak a valódit. Megkerülte Istenért a világot, míg fel nem ismerte: Isten ott áll a háta mögött. Végül pedig, amikor már tudta, hogy „szép a tavasz és szép a nyár is, / de szebb az ősz s legszebb a tél”, és amikor tűzhelyet, családot már végképp csak másoknak remélt, hozzászoktatta szívét a csendhez. Élt – és belehalt ebbe. És akaratlanul is szállóigévé tett egy településnevet: Balatonszárszó. 1937. december 3-án.

Az utána jövők mind megemlékeztek róla. Pilinszky a mindenség katonájának és a nyomorúság bakájának nevezte egyik versében. Máshol így jellemezte: „mozarti tehetség volt: a legbonyolultabb és a legegyszerűbb, a legmélyebb és a legtörékenyebb, a legsúlyosabb és a legáttetszőbb”, aki „egy zavaros korban mindannyiunkért szenvedett, áldozta föl magát”. Radnóti Első eclogájában ugyanez fogalmazódik meg: „Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő? / Nem menekült el a drága Attila se, csak nemet intett / Folyton a rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult?”

József Attila igazat mondott. Horger Antal és az egész körülötte lévő ellenséges világ ellenére jóslata beteljesült: egész népét tanítja ma is, nem középiskolás fokon. Ezért van e mai nap is. Emlékezzünk rá! 

* * *

(Csak az olvassa...)

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

                                         (1937. június)

Forrás
József Attila: Versek (2008)
Pilinszky János: Szög és olaj (1982)

Magyar Kurír
(bh)