A legendás középkori örmény főváros, Ani örökséget vizsgálták Kolozsváron

Ani politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is fejlett központ volt, az utókor számára az örmény államiság jelképévé vált. Erdélyben a 19. századra elmagyarosodott örmények származásuk helyszíneként tartották számon az egykori fővárost, ami a nemességhez, az örmény elithez való tartozást szimbolizálta egy olyan korszakban, amikor már sem vallásuk, sem nyelvük nem kötötte őket az Oszmán vagy épp Orosz Birodalomban élő örménységhez. Ani emlékezeti helyként nagyon mélyen jelen van még ma is az örmény diaszpóra identitásában.

Az MCC Mítosz és identitás: Ani emlékezete és az erdélyi ani örmények című rendezvényén a téma hat jeles szakértője mutatta be kutatásait: Peter Cowe, a Kaliforniai Egyetem professzora; Elke Hartmann, a Berlini Szabadegyetem oszmanisztikaprofesszora; Konrad Siekierski, a Berlini Szabadegyetem posztdoktori kutatója; Kovács Bálint, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Armenológiai Tanszékének vezetője; Karen Jallatyan, a lipcsei GWZO Intézet tudományos munkatársa és Vahé Tachjian, a berlini Houshamadyan projekt vezetője.

A rendezvényt Hunyadi Attila Gábor történész, az MCC oktatója moderálta.

Az alábbiakban részleteket olvashatnak az előadásokban elhangzottakból.

Az Örmény Királyság középkori fővárosa összetett történelmi és földrajzi környezetben, a világ legerősebb birodalmainak ütközőpontján helyezkedett el. Aniban már az 5–6. század idején is erődítmény állt; 961-ben kapta meg a fővárosi státuszt. Az évszázadok során virágzó kereskedelem és gazdagság, kultúrák találkozása jellemezte, de számos konfliktus, idegen megszállás, uralkodóváltás és pusztítás is érte, a 17. századra pedig már elnéptelenedett. A városról szóló történetek főleg szájhagyomány útján terjedtek; az erdélyiek által is ismert narratíva pedig a Krím-félsziget örmény közösségeihez vezethető vissza.

A romváros ma Törökország északkeleti területén van, az UNESCO Világörökség része. Egyre erősebb a turisztikai jellege, és a török hatóságok is elismerik jelentőségét, bár inkább a szeldzsuk múltját hangsúlyozzák. Több jelentős ásatást végeztek a helyszínen, de rengeteg kincs vár még feltárásra. A város emlékét régi fényképalbumok is őrzik, a ma is álló katedrális pedig építészeti modellé vált – számos olyan településen fellelhető a hatása, ahol az örmények letelepedtek.

Az Aniba látogatók érdekes helyzetben vannak: a régi fővárosban állnak, jóllehet Örményország az Araksz folyó völgyén túl, a határ másik oldalán húzódik. Akik Örményország felől közelítik meg a helyet, más perspektívával szembesülnek, hiszen örmény földön állva, de csak távolról figyelhetik egykori városukat. A zarándoklatoknak nem vallási szerepe van, hanem az ősi örmény anyaországhoz való kötődést táplálják. Ani különleges hangulata, az elveszett dicsőség emléke nagy hatással van a látogatókra, számos általa inspirált művészeti alkotás született az elmúlt évszázadokban.

A Thuróczy-krónika szerint már István király idején is telepedtek le örmények a királyságban, sőt ma is sok település nevében szerepel az „örményes” megnevezés. 1060-ban pedig már Moldvában is letelepedett egy kisebb örmény közösség. A Moldvába és Erdélybe érkező örmények kereskedők és kézművesek voltak, többségük jómódú, akik kiváltságokat szereztek, és jelentősen hozzájárultak a kereskedelem és egyben az egész térség fejlődéséhez. Nicolae Iorga elmondta róluk: „A Moldvai Fejedelemség a kereskedelem révén jött létre, és azok, akik kereskedelmet folytattak, hozzájárultak a moldvai állam megteremtéséhez. Ezért az örmények bizonyos értelemben Moldva szülei.” Fontos dokumentum Alexandru cel Bun moldvai fejedelem 1401-es kiadványa, amellyel örmény püspökséget alapított Szucsáván. Uralma idején mintegy húszezer örmény telepedett le a régióban.

Erdélyben a források 16. századi örmény sírköveket emlegetnek Csíkszépvízen; Apafi Mihály fejedelem idején pedig kiváltságokat kaptak. Letelepedtek Erzsébetvárosban, majd 1700-ban megalapították Szamosújvárt (latinul Armenopolis), ahol mintegy háromezer személy telepedett le. A város fontos kereskedelmi központtá vált Erdélyben. Az említett települések mellett további örmény közösségek éltek Gyergyószentmiklóson, Nagyszebenben, Nagyváradon, Besztercén, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön.

Nincs rá bizonyítékunk, hogy az erdélyi örmények Aniból származnak, csak szájhagyomány útján maradt fenn a feltételezés. Az Ani-toposz a 19. századi erdélyi örmények körében erőteljesen jelen volt, és bár ekkorra már szinte teljesen integrálódtak a magyar közösségbe, kialakult egy erős identitástudat, az armenizmus ideológiája, amely az örmények dicsőséges történetére épült, ugyanakkor barátságot ápolt a befogadó nemzettel. Szamosújvárt párhuzamba állították Anival, a város képét a nemességgel és gazdagsággal társították. Ugyanezt jelentette Szucsáva a moldvai és bukovinai örményeknek.

Ani valós helyből tehát elképzelt emlékezeti hellyé vált, és hozzájárult a diaszpórában élők identitásának megőrzéséhez. Az itteni örmények sosem látták a várost, mégis egy boldog, virágzó aranykort idézett számukra, ami összetartotta a szórványban élőket. Az örmény példa tanulmányozása az erdélyi magyarok számára is hasznos lehet, hiszen segíthet az egymásra épülő identitások, az erdélyi lét egyik fontos vetületének megértésében.

„Egy igazán mozgalmas nyár után az új idényben, ősszel is igyekszünk hasznos és építő jellegű beszélgetéseket, vitákat indítani az MCC eseményein. Arra biztatom a közélet, társadalomtudományok, gazdaság és a világ aktuális kérdései iránt érdeklődőket, hogy látogassanak el az Erdély-szerte zajló közösségi eseményekre, és vegyenek részt az értékes beszélgetéseken” – mondta Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységét felelős igazgatója.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Mathias Corvinus Collegium

Magyar Kurír