A Legfőbb Jót, Igazat és Szépséget ábrázolja – Könyv jelent meg Sinkó Veronika művészetéről

A megjelenteket Fonyódi Bence, a Krisztus Király Plébánia sekrestyése, az ELTE régészhallgatója, a tárlat rendezője köszöntötte. A kiállítást Prokopp Mária nyitotta meg, aki egyben saját kötetét is ismertette.

A Széchenyi-díjas művészettörténész, egyetemi tanár kiemelte, ez a könyv és a kiállítás is egy kis szelet Sinkó Veronika gazdag életművéből. Isten azért teremtette őt, hogy sugározza felénk a derűt, a szeretetet a művészetével. Művésznek lenni missziós feladat.

Advent következik, és ezek a képek segíthetnek bennünket abban, hogy felismerjük, mi is az, ami fontos az életben. Elgondolkozhatunk azon, hogy mit jelent kereszténynek lenni, és legalább a saját kis környezetünkben próbáljuk meg sugározni a szeretetet, a szépet, ahogyan azt Sinkó Veronika teszi évtizedek óta – mutatott rá Prokopp Mária. – A tárlat és a könyv révén is jobban betekinthetünk az ő szívébe, lelkébe, látomásaiba. A művésznek megvan a tehetsége ahhoz, hogy mindazt, ami a szívében van, meg tudja jeleníteni, tovább tudja sugározni mások felé.

A professzor asszony ugyanakkor megvilágította: minden embernek más a hivatása, ahogyan nincs két egyforma fűszál, falevél, mindnyájunknak óriási lehetősége van, hogy a saját területünkön sugározzuk Isten országát. Jézus ugyanis a mennybemenetele előtt világosan megmondta követőinek: hirdessétek az evangéliumot, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig!

Prokopp Mária a tárlat néhány festményén keresztül próbált „behatolni” Sinkó Veronika lelkivilágába. Születése történetét „pompás” grafikákban örökítette meg a művész. 1945 februárjában, az ostrom alatt született, sűrű bombázások közepette, a ferencvárosi Gát utcai templomban. A könyvben olvashatjuk édesapja, Sinkó Ferenc (aki 1945–1972 között az Új Ember munkatársa volt) Veronika kendője című, gyönyörű novelláját, amelyben megörökítette lánya születését és annak körülményeit. A keresztút hatodik állomásán Veronika a katonák sorfala között odamegy Jézushoz és átnyújtja neki a kendőt. Hatalmas bátorságra, lélekre volt szüksége, hogy vállalva a kockázatot, vigaszt adjon Jézusnak.

A mások vigasztalásának szándéka Sinkó Veronika egész életét, művészetét is áthatja, arra ösztönöz bennünket, hogy ismerjük fel: az Isten által nekünk ajándékozott, evangéliumi örömhír a rengeteg szenvedés, kereszt ellenére is átsugárzik. Szívében gyermekkorától kezdve olyan erősen égett, lobogott Krisztus igazi arca, a Veronika-ikon, hogy nem olthatta el benne semmiféle hátrányos megkülönböztetés, sötét akadály. Igazi gyermeki odaadással, boldog rácsodálkozással, rendíthetetlenül szereti Istent, az ő Teremtőjét és Gondviselő Atyját. Őt mutatja fel a művészetében, mint minden Élet forrását, a legfőbb Igazat, a legfőbb Jót és a legfőbb Szépséget – hangsúlyozta a művészettörténész.

A professzor asszony ezt követően rövid elemzést adott a kötet borítóján látható képről, amely az egyszarvút, a szűzi tisztaság jelképét ábrázolja. A képzeletbeli, hatalmas, lóhoz hasonló, fehér vadállatról már az ókori görögök is írtak. A középkorban az erő, a hatalom, a tisztaság és a fény jelképének tartották, melyet csak egy szűz lány tud megszelídíteni. Az ő ölébe örömmel hajtja fejét ez a földöntúli csodálatos lény. Sinkó Veronika a tökéletességet jelképező egyenlő oldalú négyzetbe helyezi a végtelenséget jelképező, a transzcendenciára utaló kör alakú mezőt, amelynek királynője a szűz leány, aki valóságos földi leány, de az örök élet látomásaiban él. Az ábrázolás elénk varázsolja Isten országát, amelyet a Teremtő az őt szeretőknek készít, ahol feltámadt testünk és lelkünk az örök boldogság részese lesz.

A Szentháromság titka című festményen Sinkó Veronika a 13–14. századi ábrázolásokat kelti életre, az egy testben megjelenő, de három azonos fejjel rendelkező alakkal jelképezve a három személyű egy Istent. A kép a Mindenható apoteózisa, akié minden hatalom és dicsőség a mennyben és a földön. Ő az örök létező, aki kezében tartja földgolyónkat, vagyis a teremtett világot, ugyanakkor a jobbjával áldását is adja rá. Az ő angyala győzi le az emberi világban az idők végezetéig nagy hatalommal rendelkező gonoszt, melyet a képen baloldalt a többfejű sárkány jelenít meg, és az Ő angyala jutalmazza – a kép jobboldalán – a szelídeket, vagyis az üdvözülteket. A sötét színek jelzik, hogy a végítélet látomása jelenik meg a festményen.

Kiemelten elemezte Prokopp Mária az Ábrahám áldozata című tojástempera festményt. Emlékeztetett rá: Isten emberiséget megváltó életáldozatának ószövetségi előképe Ábrahám ősatya Isten iránti szeretetét – emberileg utolérhetetlenül – bizonyító életáldozata. Sinkó Veronika ennek az eseménynek az ő mély lelkében megjelenő látomását jeleníti meg. Ez is kozmikus látomás. A cselekmény az ég és a föld találkozásánál történik. Az ősz hajú, hajlott hátú Ábrahám, a kép főszereplője, aki idős korában lett szülővé, a szeretet izzó piros ruhájában, a földön áll, de alakját Isten gondviselő szeretetének fénylő kék ege övezi, amelyet a fehér ruhás angyal széttárt karja és szárnya kísér. Ábrahám előtt, a farakáson térdel a fia, Izsák, a fehér ruhás áldozat, akire éppen lesújtani készül kardjával az apa, amikor a felette lebegő angyal a jobbjával megragadja ezt a kardot, és a baljával rámutat a fehér bárányra, hogy a fia helyett azt áldozza fel Istennek.

A fehér kis bárány, Krisztust jelképezve, öntudatosan, az életáldozatot vállalva áll a közeli szikla ormán. Mindez az isteni gondviselés körkörös, zárt világában történik, az Isten országát jelképező, káprázatos arany háttér előtt. Jobbról megjelenik a történést irányító Úristen jobbja; a távolban pedig feltűnik a Golgota három bitófája is, jelezve, hogy Ábrahám áldozata csak előkép Jézus, az Isten Fia életáldozatához, melyet az Atya enged és elfogad az emberiség bűneinek megváltásáért. Isten azonban nem kíván ilyen nagy áldozatot az embertől. Ábrahám azóta is, közel négyezer éve a hősies istenszeretet példaképe. Mindezeket a gondolatokat a kép remekművű szerkezeti felépítése, a formák és a színek expresszivitása, festői szépsége és tisztasága közvetíti a néző felé – magyarázta Prokopp Mária.

A professzor végezetül leszögezte: Sinkó Veronika művészete az ő derűs, közvetlen egyéniségét, lelki nyugalmát és békéjét, boldogságát sugározza. Hirdeti, hogy az élet szép, és a művészetnek a legfőbb értékeket kell tükröznie. A művészetnek éppen úgy, mint az életnek, legfőbb ihletője és értéke a Szeretet, mely – a hétszáz éve elhunyt Dante szavaival – „mozgat napot és minden csillagot” (Isteni színjáték, Par., XXXIII., 143–144.).

Az ünnepi bemutatón közreműködött Kaposi Brúnó orgona- és zongoraművész.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír