A legvégső tartalom művészi összegzése – Aba-Novák szekkói Pannonhalmán

Aba-Novák Vilmosról az elmúlt nyár végén írtunk utoljára a városmajori Jézus Szíve-templom mennyezetfreskóinak restaurálása idején. Az 1930-as években épült modern stílusú, vasbeton szerkezetű templom igazi különlegessége a két háború közötti Budapest szakrális építészetének. A mester korának egyik legmeghatározóbb alkotója volt, tanítványok sorát oktatta, nevelte a Képzőművészeti Főiskolán. Ha kellett, nem egy esetben erkölcsileg és anyagilag is támogatta őket, mint azt Giovanni Hajnal, egykor Rómában élt, magyar származású képzőművész emlékezéseiből tudhatjuk. 

Aba-Novák képei elképesztő energiát sugároznak, bizton állíthatjuk, hogy senkit nem hagynak hidegen. Táblaképek tömegén, tusrajzokon, akvarelleken és persze nem kevés templomi freskón és szekkón csodálhatjuk meg páratlan tehetségét. Aba-Novák tudott nagy méretekben gondolkodni és komponálni, korántsem minden művész képes erre. Ezért is volt alkalmas freskók készítésére. Alkotásaival a szabad térben is találkozhatunk, házfalakon, mint például Szegeden, a 90-es évek környékén restaurált Hősök kapuján, vagy a pesti, egykori bérházak rengetegében, a VII. kerületben. Laura (Kék kalapos nő) című, 1930-ban festett portréjának átdolgozott változatát 2019-ben három hónapon át láthatta az utca közönsége egy budapest-belvárosi street art kiállításon, tűzfalfestmény formájában.  A monumentálisra nagyított képről egy kissé szomorkás tekintetű nő nézett a bizonytalan jövőbe egy kismajom társaságában.  Aba-Nováknak ez a képe ma is sokatmondó; egy korszak lenyomata, érzésvilága jelenik meg a nő arcvonásaiban, s ugyanúgy nemzedékek egész sorának életérzéseit jeleníti meg, mint a Mona Lisa, a Magányos cédrus vagy Edvard Munch A sikoly című emblematikus festménye.

Ha egy művésznek sikerül elkapnia egy olyan pillanatot, ami sok emberben visszhangra talál, ha a célkeresztjébe kerülő téma általános érvényű és egy létező igazságot fogalmaz meg, akkor bizonyosan sikerre számíthat, mert az utókor embere is a magáénak érzi a művet.

De térjünk rá mostani felfedező utunk legfontosabb, ám kevésbé ismert alkotásaira, a pannonhalmi apátság Szent István-kápolnájának szekkóira. Aba-Novák szinte megszállottként, megállás nélkül dolgozott, rengeteg megbízást vállalt, gyors egymásutánban több projekten is dolgozott. Rövid élete során képek százait festette meg, mintha csak érezte volna, hogy sietnie kell a munkával. Negyvenhét éves korában, 1941-ben halt meg. A székesfehérvári freskókkal egy időben, 1936-ban kezdett hozzá a pannonhalmi kápolna festéséhez. Ekkor kellett elkészítenie a párizsi pannókat is a világkiállításra: a magyar pavilon dísztermének két falát díszítették Aba-Novák Vilmos falképei, mintegy kétszázhúsz négyzetméternyi felületen. 

A pannonhalmi Szent István-kápolna körkörös formájú terében a Szent Koronát magasba tartó Szent István király kissé megnyújtott, központi alakja határozza meg a monumentális falképet. A király éles árnyéka a Gizella-palástra vetődik, áttetsző, finom tónusokkal, úgy, hogy a palást részletei, figurális kidolgozása továbbra is jól érvényesüljön a néző számára. Fölötte a Szűzanya látható kék színű ruhában, karján a gyermek Jézussal. Békét sugárzó alakja és arckifejezése a felsőbb hatalom jelképeként uralja a sokszereplős jelenetet.

A kápolnába belépő látogató úgy érezheti, hogy teljesen részese az eseményeknek, mintha nem is falra festett, hanem nagyon is eleven emberek csoportja venné körül. B. Supka Magdolna ezt írja találóan: „mintha magunk is benne állnánk a cselekményben”.

Aba-Novák murális munkáira jellemző az alulról jövő megvilágítás, ami itt igazi drámává fokozza a magasztos jelenetet. A Szűzanya körül csoportosuló szárnyas angyalok egy hosszú szalagot tartanak a kezükben, amire feliratot festett az alkotó: „Ámde a rémület éje derül, s lám, feltűnik az Úr jele tisztán, térdre rogy árván annyi igaz, Mária és Jézus az égi vigasz.” A szöveg is arra utal, hogy bár az égbolt még sötét, ha lassan is, előbb-utóbb minden fényre derül. Szent István palástja alatt a magyar szent család másik két tagja, Boldog Gizella és Szent Imre herceg látható  szent életű püspökök, egyházi személyek társaságában. A falkép jobb oldalán egy francia szerzetest láthatunk, amint kezében búzaszálat szorongatva, mintegy fohászkodva járul a mellette álló úrnő elé. A kép bal oldalán páncélos-kardos vitézek között egy anya gyermekével bizakodva tekint a jövő felé. A háttérben nomád sátrak, jurták tűnnek fel, érzékeltetve a történelmi korszak hangulatát. 

Aba-Novák ezt a pannonhalmi munkáját már nem fejezte be. 1939-ben még dolgozott rajta, a falakon jól látszik, hogy van, ahol csak a szekkó körvonalai készültek el. A kör alakú teremben, felfüggesztve, nagyméretű szénvázlatát láthatjuk a másik, el nem készült falképnek.

B. Supka Magdolna így írt Aba-Novák Vilmos életének utolsó éveiről: „1941 őszén halt meg. Utolsó napjáig festett. Másfél évvel korábban aggasztóan jelentkeztek a szervezetében meginduló roncsolási folyamat tünetei – jó barátjának, nagy tehetségű kollégájának, Patkó Károlynak őt megelőző, hasonló pusztulása megrajzolta számára is a sejthető vég körvonalait.

Fogyó arcában a szeme egyre nőtt, szívta magába a világot, látványa mélyén kutatva a legvégső tartalomnak emberi-művészi összegzését.

Ekkor vívta meg a szellem és a tehetség legheroikusabb küzdelmét a kór romboló erőivel szemben, felülkerekedett, s fellobbantotta utolsó energiáját: ekkor festette meg táblaképfestészete kristályait.”

Fotó: Fábián Levente

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. március 28-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.