A Lélek által minden lehetséges – Kápolnaszentelés Nagyszálláson

Hazai – 2024. május 24., péntek | 11:56

Május 20-án kápolnát szentelt Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Nyíregyháza-Nagyszálláson.

A Nyíregyházától tíz kilométerre fekvő Nagyszálláson szervezőlelkészséget alapított az egyházmegye főpásztora 2022 júliusában. A megyeszékhelyhez közeli néhány száz fős településrészen Kruppa Tamás atya kezdte meg a közösségszervezést ugyanebben az évben.

A római és görögkatolikus felekezetek lelkipásztori ellátása már korábban is zajlott: Nyíregyháza-Orosról járt át ide áldozópap bizonyos időközönként. Korábban az akkor még működő általános iskola épületében, később a közösségi házban kaptak helyet a katolikus felekezetek. Ugyanakkor egyre inkább formálódott az igény egy saját felszentelt helyre.

2024-re végül lelki központja lett a településrésznek: egy lakóházban alakítottak ki kápolnát és parókiát Nagyszállás fő utcájában. Ezt a szolgálati és liturgikus helyet szentelte meg Szocska A. Ábel püspök Szentháromság ünnepén.

Az oltárra egy vértanú ereklyéjét tartalmazó antimenzion (négyszögletes vászonkendő – a szerk.) került a többi liturgikus eszközzel együtt, majd megtartották az első Szent Liturgiát. Az oltár körül a házigazda Kruppa Tamás atya mellett szolgáltak Kocsis Dániel, Mosolygó Marcell, Verdes Miklós, Sivadó László görögkatolikus és Szováti Tamás római katolikus papok a nyíregyházi főpásztor jelenlétében.

A hierarcha mondott prédikációt, azzal kezdve beszédét, hogy az itt élő emberek milyen szépen átalakították ezt a házat, és otthont adtak benne az Istennek is. Ősi vágya az embernek, hogy legyen olyan hely a világában, ahol részesülhet Isten áldásában. „Te meglátogattál engem, én is meglátogatlak téged” – idézte fel a szentélyben olvasott sorokat, majd pünkösd üzenetéről elmélkedett. A Szentlélek, a vigasztaló más fordításban pártfogót jelent. Jó, ha az embernek van pártfogója – s a keresztényeknek nem akármilyen pártfogójuk van: a Szentháromságos egy Isten.

A szertartásban Istennek adtak hálát, a liturgia végén egymásnak köszönték meg a munkát és az áldozatot, mely által a közösség éltében mérföldkőhöz érkezhettek. Szocska  A. Ábel püspök hüpogonátion (a lélek kardja) viselésére jogosította fel Kruppa Tamás atyát.

A szentelési ünnepség miroválással és agapéval zárult.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria