A lélek árterében – Berki Ádám József: Jelentés a bálna gyomrából

„És a hangszalag magától rezeg
hol néma kötéltáncos lépeget.”
(Laura López Granell: Hang,
ford. Nemes Krisztina)

 „A tér darabjai aprócska időgépek.”
(Bánkövi Dorottya: Minden színben)

Higgadt, regisztráló mondatokban tájékoztat Berki Ádám József első verseskötete a köztünk járó túlvilágokról. Legfőbb sajátossága éppen ez: egy-egy jelzőválasztással, szókapcsolattal, mondatátkötéssel képes dimenziót váltani, a hétköznapok szövetébe a teológia és a tudomány ész- és szavajárását egy mozdulattal beleöltve.

A bőbeszédre hajlamos, epikus-terapikus versszólamok korában Berki versei mernek – és tudnak – költészetre szorítkozni.

Érzéki tapasztalás fordul itt lírai ontológiába, a terek testéből szakrális metaforákat olvas ki ez a versnyelv, s akárha végidők születését követné nyomon, eszkatologikus kozmológiává tágulnak észrevételei.

A megszólító-önmegszólító retorika egyszerre kelti az összetartozás és az önelemzés képzetét. És minduntalan ráérző-kinyilatkoztató tónusban, de enigmatikus sűrítések rejtekéből szólván.

A testi, anyagi létezésen a keresztény misztika sejtelmi körei derengenek át. A hal, a tenger, a gyomor és a csontok motivikája, az ördög és az angyal archetipikus jelenléte, erdők és városok üzenetei összegződnek rejtjelező poétikai bravúrokban.

A kötetcím az emésztő zártság, egyúttal a kegyelmi várakozás allegóriáját rajzolja föl, miközben Jónásra, Melville-re (Moby Dick), Krasznahorkaira (Az ellenállás melankóliája) egyszerre utal. „A bálna nem motívum”, zárhatnánk rövidre asszociációs lendületünket, Zilahi Anna emlékezetes kötetcímét idézve, annyi pontosítással: nem csak.

Apodiktikus paradoxonok metafizikája áll össze a szövegek szándékrendjéből: „A meder szökik, nem a folyó.” (Vénusz abortusza) – „Egy csont sem törté ketté, / mégis minden összeforrt.” (Egyperces forradalmak) – „Addig gyógyul a föld, míg valami sebzi, / nem vagy szabad, ha nem szorít semmi.” (A bivaly gyomrában) – „…a csoda addig köt, / amíg elmaradhat” (Egyenlítői éjszakák).

A tudat köztes állapota „a lélek mértani közepe felé” (Antipasti) navigálja a versbeszélőt – s vele a befogadót is: „…lét és nemlét közé akadok.” (Naphervadáskor) – „Minden feltámadás karnyújtásnyira, / minden karnyújtás külön feltámadás.” (Ami elfér) – „A halandóságtól egyórányira fekszünk” (Ugyanakkora).

Ki áll nyerésre, amikor „Megteszi tétjeit a tehetetlen” (Kicsontozva)? Mennyit nyomhat „A kereszt egy főre eső /súlya” (És te)? Vallhatnak-e kallódó történetükről „a visszakért írásjelek” (Tantra)?

A számnévi nézőpont játéka az egyben az egyetlenre tapint: „Ha egy, akkor a sok közül, / ha sok, / akkor egy sem.” (Jelenvégek); az egyiptomi, ószövetségi áthallás átrendezi a hatalmi hierarchiát: „a lélek árterében nincsenek fáraók” (Kenyértöréshez); s akár az olvasó ars poeticája is lehetne a belátás: „jelekben folytatódunk” (Lépcsők nélkül).

Berki Ádám József (1996), mint Halmosi Sándor (1971), Szatmárnémeti szülötte. A két költő egymásnak földije is, égije is. Köztük emberöltőnyi távolság, de angyalöltőnyi közelség. Versnyelvi és világképi értelemben egyaránt.

Ha a hazai irodalomkritika nem szerzőket és kiadókat olvasna (jellemzően legalábbis), hanem a művekre magukra irányítana elfogulatlan fókuszt, aligha térhetne ki a belátás elől: a Jelentés a bálna gyomrából a kortárs metafizikus költészet váratlan gyöngyszeme.

*

Mindeközben két világköltészeti antológia is előttem fekszik. Hősies munka vezethetett megjelenésükig, a fordítók és a kiadók részéről egyaránt. A Véremben a tenger (Kalligram, 2026, ford. Ferencz Győző et al.) kortárs ír költők verseiből válogat, a Só. Bor. Eper. (Prae, 2026, ford. Bakucz Dóra, Nemes Krisztina) száz mai katalán költeményt ad közre. Hányatott sorsú kis népek (ír és katalán költők, magyar műfordítók) találkozása az olvasó asztalán: szürrealizmus volna? Inkább lehetőség belátni, hogy a világ legtisztábban még mindig a költészet nyelvén szól hozzánk. Az pedig, hogy a 2026-os irodalmi Nobel-díjat egy költő, Anne Carson nyerte el, talán a globális közfigyelmet is közelebb érzékenyítheti a nyelv lírai létmódjához.

A puszta híradáson túl azért is hozom szóba e kiadványokat, mert mindkettőből kimetszhetők sorok, melyek Berki Ádám József munkájához rendhagyó, utólagos mottóként még hozzáfűzhetők: „Hova rejtsünk el egy szót, ha nem a szavak közé?” (Laura López Granell: Kelepce, ford. Nemes Krisztina) – „Az az erdő, amire gondolunk, / Fa nélkül is erdő.” (Paul Muldoon: Az erdő, ford. Imreh András) – „Amikor az igazság számít, / Bölcs dolog / Úgy beszélni, / Mintha meghallgatna Isten” (Gabriel Fitzmaurice: Amikor imádkozom, ford. Ferencz Győző).

Berki Ádám József: Jelentés a bálna gyomrából, Napkút Kiadó, Budapest, 2026.

Fotó: Napkút Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. november 8-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.