A lényegre mutat – Fiatal magyar jezsuiták a diakónussá szentelésükről

– Teológiai tanulmányaitok utolsó félévét végzitek Rómában, ahol hamarosan diakónussá szentelnek titeket. Hogyan készültök?

Kajtor Domonkos: Éljük az egyetemisták életét: szakdolgozat, kurzusok, másfél hónap múlva vizsgaidőszak. Emellett van közösségünk, különféle szolgálatokat végzünk és a diakónus-, illetve papszentelésre is készítenek minket.

Timár Dániel: Ennek része egy gyakorlati felkészítés is: például hogy kell misézni, milyen kérdések merülhetnek fel a gyóntatással kapcsolatban, és így tovább. Ezt nem az egyetem szervezi, hanem a közösségünk elöljárói. Mindemellett a készületnek van egy belső útja is, amit mindenki saját magának épít Istennel egységben.

– Ezen az úton az áldozópapokat segítő diakónusi szolgálat egy viszonylag rövid szakasz. Mit jelent számotokra?

T. D.: Az én hivatásomban előreláthatólag ez egy egyéves időszak lesz. Lehetőség, hogy arra fókuszáljak, ami a papság lényege: a szolgálat. A diakónusságban központi szerepe van a liturgiában a pap mellett végzett szolgálatnak, az igehirdetésnek, a szeretetszolgálatnak.

Megvan a veszélye annak, ha valaki laikusból klerikus lesz, hogy a szolgálat jelentősége elhalványodik. Ez az egy év segít abban, hogy ne énközpontú legyek, hanem másokat szolgáló pap.

K. D.: Engem augusztus 30-án pappá szentelnek, így ez egy rövidebb átmeneti idő lesz számomra. Mondhatni bemelegítés, ráhangolódás arra, mi vár rám szeptembertől. Ugyanakkor azt érzem, túl nagy ugrás lenne, ha egyből pappá szentelnének. Vissza kell szokni az oltárhoz is; az elmúlt években jezsuitaként más liturgikus szolgálataim voltak.

A diakónusszentelésre készülő fiatal jezsuiták nyilvánosan megvallották a hitüket és hűséget ígértek az Egyház tanításának követésében

(Fotó: Nobert Rwodzi SJ)

– Mit ad hozzá ehhez az élményhez, hogy a jezsuiták anyatemplomában szentelnek fel titeket?

T. D.: Rómában szentelődni diakónussá, az Il Gesùban, annak a nemzetközi közösségnek a tagjaival, akikkel két-három éve együtt élünk, majd hazamenni a provinciánkba – ez számomra nagyon szépen mutatja a Jézus Társasága egyetemességét.

K. D.: A Jézus Társasága szíve Róma. Itt lakni, Loyolai Szent Ignác szobájába bármikor belépni, szívet melengető.

– Mit visztek tovább legszívesebben képzéseteknek ebből a szakaszából?

K. D.: Emberi kapcsolatokat: akikkel együtt kezdtünk, osztozunk az örömökben és a nehézségekben is, azok nagyon fognak hiányozni. Érzékenységet a nemzetközi közösségünkre, más kultúrákra: ez a római időszak felért sok Erasmus-programmal. Illetve azt a tapasztalatot, hogy van, ami összeköt bennünket.

A Rómában tanuló jezsuiták nemzetközi közösségben élnek együtt

T. D.: Bennem is a kultúrák kérdése jött fel. Mennyire határoz meg bennünket a személyiségünk vagy a kulturális kontextus, amiből jövünk? Jezsuitaként van-e közös kultúránk, ami összeköt minket? Szép pillanatok azok, amikor ez megnyilvánul.

Mindannyian Jézus társai vagyunk, még ha másképp is működünk.

Ennek a tapasztalatát viszem haza.

– A diakónusszenteléssel kézzelfogható közelségbe kerül jezsuita létetek következő szakasza, az apostoli munka. Vágyakoztok már a „terepre”?

T. D.: Most is a „terepen” vagyunk. A tanulmányok is a küldetésünk része, most ez a missziónk. Emellett elsőáldozásra készítem fel kisgyerekek egy csoportját; tavaly Domival együtt látogattunk kórházban lévő betegeket, de a közösségünkben is szolgálunk: ő kórust vezetett, én a liturgiáért feleltem.

K. D.: Igyekszünk nem azért tanulni, hogy túl legyünk rajta, hanem a jövőre fókuszálva. De ezzel a mentalitással igyekszünk jelen lenni az emberek számára is. Ettől függetlenül izgalmas lesz újra visszacsöppenni az iskolán túli világba, olyan területeken szolgálni, melyek újak lesznek számunkra.

A diakónusszentelés online is követhető április 22-én 16 órától.

Forrás és fotó: jezsuita.hu

Magyar Kurír