A lényegről, Krisztus szeretetéről, másként – A Feltámadás-keresztút Faykod Mária fotóival

A vászonra nyomtatott, kiváló minőségű képeket az alkotó elmélkedései kísérték. A szülőhazájához újra mind több és erősebb szállal kötődő művésszel még a kiállítás megnyitása előtt beszélgettünk. Fő témánk most a fotósorozat volt, amelynek „variációi” már bő évtizede járják a világot. A képek a maguk sajátos módján, a stációk finom részleteit láttatva hívják fel a figyelmet arra, amit Faykod Mária lényegében teljes eddigi életműve közvetít: Krisztus mindent átható, bátorító szeretetének „magától értetődő” jelenvalóságára.   

– Egy párizsi templomhoz tartozó kiállítóteremben mutatták be először a keresztútról készített fotóimat, úgy emlékszem, 2009-ben. Több mint ezer érdeklődő volt jelen a megnyitón. Mindig magam készítek fotókat az alkotásaimról. Mielőtt elszállították volna a kész stációkat Lourdes-ba, többszintű megvilágítással, különböző szögekből fényképeztem le a szobrokat. Nemcsak azért, hogy minél jobban kijöjjenek a formák, arcok, kezek, gesztusok, hanem mert a „beállított”, általam derített képek révén még inkább hangsúlyozhattam mindazt, amit ki akarok fejezni általuk.

– Vissza nem térő alkalom nyílt arra, hogy a lourdes-i Feltámadás-keresztútról egyéni hangvételű fotósorozat születhessen a műtermében, hiszen kint már mindent a természet adta fényviszonyok határoznak meg. 

– A keresztút melletti fák néhol árnyékot vetnek, ami a fotó szempontjából nem előnyös. Különösen, hogy carrarai (fehér) márványból készült alkotásokról van szó. Korábban Franciaországban egy művészeti albumban jelentek meg azok a nyomtatásra előkészített fényképek, amelyek nagy része a kiállításokon is szerepel. Ebben a formában lényegében bárhol bemutathatók a Feltámadás-keresztút szobrai. Interneten el tudom küldeni a képfájlokat, és igény szerint készíthetik el a nagyításokat.

– Merre jártak már eddig a lourdes-i képek? 

– Franciaországban számos helyen; Párizsban; itt, délen többek között Cannes-ban, Nizzában, Monacóban; Olaszországban; a tengerentúlon, Amerikában, Kanadában… Gyakran püspökök és más egyházi képviselők szorgalmazták, szervezték meg a kiállításokat. Többször otthon, Magyarországon is láthatók voltak: Esztergom után Budapestre, Pécsre, Székesfehérvárra, Pannonhalmára, Máriapócsra és a szülővárosomba, Balatonfüredre is elvitték már.

– Mondhatjuk, hogy e vándorló fotókiállítás anyaga, a képsorozat – egy másik művészeti ágat képviselve – önálló életet élő alkotás lett? 

– Így van, hiszen a fotózás valódi művészet. Fontos volt, hogy a részletek megragadásával is mind jobban érzékeltetni tudjam a Feltámadás-keresztút állomásainak üzenetét: Krisztus szeretetét, megváltottságunk örömhírét. Ahogy Dosztojevszkij vallja, „a szépség menti meg a világot”, amelynek mai jelentése a szépség helyreállítása, a lelki szépség megmutatása a különböző művészeteken keresztül. 

A keresztút állomásai kint a szabadban a természet jelenségeihez kapcsolódnak; folyamatos mozgásban, „áramlatban” vannak, megteremtve az összeköttetést az ég és a föld között. A fotó nálam nem „magyarázat”, hanem ugyanannak a lényegnek egy másfajta láttatása. 

Ezeken a képeken keresztül szeretném feltárni és megmutatni a szobrok összetett kifejezéstartalmát: „a láthatatlant láthatóvá tenni”.

A fényképek a látható szépségen, az alakzatok harmóniáján túl visszatükrözik azt a spirituális szépséget is, amelyet ezek a szobrok kifejezni hivatottak. A fényképek megszólítják a nézőt, interakcióra késztetik és a meglátás folyamatába invitálják. Egyik képtől a másikig haladva a szobrok lényege úgy bontakozik ki a szemlélő előtt, mintha a mű lelkében járna. A kiállítás így az elmélkedésbe való bevezetéssé, a szépség kutatásának hiteles és állandó́ forrásává válhat mindazok számára, akiknek erre nyitottságuk és igényük van.

– Az állomásokhoz spirituális ihletettségű rövid elmélkedéseket fűzött, amelyek a fotókiállításon is olvashatók. Miért volt erre szükség, ha – ahogy ezt rendre megtapasztalhattuk – a szobrok önmagukért beszélnek? 

– A szöveg megírására a lourdes-i kegyhely rektora biztatott, miután hamar felmerült, hogy a keresztútról készüljön egy kis könyv elmélkedésekkel a zarándokok számára. Az írás kezdetben nehezebb volt nekem, mint faragni a márványt, de hosszas gondolkodás után végül egyszerre minden mondanivaló jött magától. Itt sem kifejezetten magyarázatokra törekedtem, csak irányt, szempontot szerettem volna adni. Az eddigi, „hagyományos” keresztutak ugyanis Jézus szenvedéstörténetét mutatták be, én viszont Krisztus feltámadásának fényében láttattam mindezt.

Nem Jézus szenvedését akartam ábrázolni, hanem azt, hogy Krisztus áldozata, folyamatosan ránk sugárzó szeretete miként lényegíti át a mi szenvedéseinket is. Ez a keresztút a feltámadás valóságába viszi a szemlélőit. 

– Már sokszor esett szó köztünk arról, hogy a keresztút végigjárói, köztük a Lourdes-ba zarándokló betegek mennyire értik, milyen mélyen átérzik az üzenetet. Tudjuk, hogy az igazi művészet, egyetlen „sugalmazott” alkotás sokkal közelebb képes vinni a misztériumhoz, mint könyvtárnyi teológiai irodalom. 

– Az emberek valahogy ösztönösen ráéreznek erre. Mindig örömmel tölt el, amikor itt nálam, a szoborpark, az Égre nyitott múzeumom látogatói éppen azt öntik szavakba nekem, amit ki akartam fejezni az alkotásokkal. A passió számomra csak a feltámadással együtt értelmezhető. Lourdes-ban, ahová sok vigaszt kereső beteg, mozgáskorlátozott érkezik, a keresztút nem érhet, nem érhetett véget Jézus sírba tételével. A szobroknak erőt és a kapcsolódást kell sugározniuk, ezért a tizenhét állomás. Az utolsó három stáció a várakozó Máriával, a feltámadással és az emmauszi tanítványokkal, pontosabban a kenyértörés pillanatával a hit, a remény és a szeretet megjelenítése. Munka közben e három állomás szimbolikus programjának kialakítása nem volt tudatos a részemről. Visszatekintve látom, hogy ennek így kellett lennie. A gondolat jogosságát utólag ismertem fel; nem is én jöttem rá, a teológusok világítottak rá. Ahogy Szent Pál Szeretethimnuszában olvassuk: „Most megmarad a hit, a remény, a szeretet, – ez a három, de köztük a legnagyobb a szeretet.” Hiszen, ahogy említettem, az egész keresztút Krisztus felénk irányuló szeretetét fejezi ki.

– Magyarországi vonatkozásban legutóbb Balatonfüreden avatták fel az Átlényegülés/Eucharisztia című szobrát, de már akkor szóba került egy újabb alkotás terve is. Lesz belőle valami?   

– Éppen egy évvel ezelőtt történt az Átlényegülés avatása. A szülővárosomba került ez a szakrális mű, ami szintén több szempontból jelzésértékű számomra. Azért is, mert közben Európa nyugati fele éppen távolodik a keresztény gyökereinktől. Balatonfüred sokat változott az elmúlt évtizedekben, így nagyon érdekes volt ilyen módon visszatalálnom gyermekkorom helyszínére. Egyfajta hitvallásnak, tanúságtételnek, kiállásnak, az igazság felmutatásának is szántam az Átlényegülést. Füred és a régió képviselőivel, döntéshozókkal, támogatókkal beszélgetve valóban körvonalazódott egy újabb szobor terve, de tekintettel az aktuális történésekre, a gazdasági válságra, az, hogy mikor és hol valósulhat meg, még nem tudom. De azonnal láttam magam előtt a leendő szobrot, rajzokat, terveket készítettem. Úgy vagyok vele, ha egy gondolat már ily módon megfogant, az egyszer biztosan testet ölt. Természetesen ez is szakrális jellegű alkotás lesz, ami áttételesen szintén a feltámadásról szól; és a bennünk élő, feltámadt Krisztust közvetítve a minden embernek szóló örömhírt teszi majd jelenvalóvá.  

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Maria de Faykod-archívum 

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. október 2-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.