A liturgia olyan, mint a család élete – Lektor- és akolitusavatást ünnepeltek Nagymányokon

Felföldi László az avatási szertartást megelőzően beszélt a korábban kisebb rendeknek, ma állandó szolgálatnak nevezett, avatással ellátható lektori és akolitusi feladatokról, melyeknek elvégzésével a férfiak elköteleződnek a katolikus keresztény közösség szolgálatára. Az akolitusi szolgálatot nevezik a diakonátus, a papi rend szentsége harmadik fokozata előszobájának.

A lektori és akolitusi szolgálat már az ősegyház életében is jelen volt. Napjainkban újra előtérbe kerülnek, a Pécsi Egyházmegyében jelenleg mintegy kétszázan készülnek rá.

A püspök beszélt arról a vágyáról, hogy a közeljövőben minden egyházközségben legyen egy-két olyan ember, akik aktívan bekapcsolódik a helyi egyházközségek szolgálatába. „Azt szeretném, ha két év múlva újra akolitusavatásra kellene jönnöm ebbe az egyházközségbe” – fogalmazott.

A szolgálat lényege a feladatok megosztása napjaink megújuló Egyházának közösségeiben. A főpásztor arra figyelmeztetett, hogy

a szent liturgiára nem „előadásként kell tekinteni, mely a »szent színpadon« történik, amit eljövünk megnézni, és ha gyenge a »darab«, nem jövünk többet. A liturgia olyan, mint a család élete, a családi asztal, ahol mindenkinek megvan a szerepe, ahol mindenkinek ki kell venni a maga részét a feladatokból”.

A papnak és az akolitusnak is a legfontosabb feladata, hogy szolgálja a közösséget, mégpedig úgy, hogy bevonja annak tagjait és talál maga mellé társakat a szolgálatban, akikkel együtt gondolkodnak, együtt tervezik a közösség életét.

A lektor feladatáról szólva a püspök elmondta, hogy a könyvek könyvéből, a Szentírásból Isten igéjét kell közvetítenie azzal, hogy felolvasást vállal a liturgiában. Ugyanakkor

saját otthonainkban, a családi asztalnál minden kereszténynek Isten igéjének közvetítőjévé kell válnia,

azaz hirdetni az Igét, és úgy élni, hogy méltók legyünk az Ige hirdetésére – fogalmazott a főpásztor.

Felföldi László arra is figyelmeztetett, hogy napjainkban mindenki az üzeneteivel van elfoglalva. De hogy is vagyunk a Bibliával, a saját Szentírásunkkal? Elővesszük? Szoktuk belőle olvasni Isten üzenetét? Hiszen nincs fontosabb üzenet annál, mint amit Isten küldött számunkra a könyvek könyvében a nekünk szóló üzenete gazdagságával.

Az akolitusi feladatokról kiemelte, az oltárszolgálat mellett a szentmiséken való áldoztatás, a szent edények megtisztítása, szentségimádás és az igeliturgia vezetése mellett megbízatásuk az egyházközség közösségének építésére is szól.

A közösség asztala az oltár, melyet ma már nem tudnak a hívek úgy körbeülni, ahogy az őskeresztények idejében tették. Mára a családtagok eltávolodtak előbb a családi asztaltól, majd eltávolodtak az oltártól. Pedig nincs éltetőbb és értékesebb a család és az oltár asztalánál – figyelmeztetett beszédében a püspök. Arra buzdított:

újra asztalhoz kell ülni.

„Találkozzunk, beszélgessünk, tápláljuk magunkat az Oltáriszentség éltető erejével, de a szent liturgián kívül is, mégpedig Isten Igéjével, keresztény küldetésünk, szeretetünk, reményünk és boldogságunk jövőjével” – osztotta meg az állandó szolgálatokról szóló gondolatait.

A szentmise további részében előbb a lektor-, majd az akolitusavatási szertartás következett, melyben a szolgálatra jelentkező Kelle Ferencet kérték, hogy lépjen elő. Az avatás keretében a jelölt átvette a püspöktől a könyvek könyvét, a Szentírást, annak jelképeként, hogy hűségesen hirdesse Isten igéjét, majd az akolitusavatás részeként a cibóriumot, az Oltáriszentség őrzésére szolgáló kelyhet.

A kétféle szertartás után Felföldi László püspök rövid szentbeszédében napjaink Egyházának európai helyzetére hívta fel a figyelmet, melyben, mint mondta, a megújulást egyszerre kell megélnünk és megvalósítanunk. Úgy fogalmazott, nincs ebben semmi rendkívüli, de határozattan a megújulás útjára kell lépni. Majd hozzátette, a megújulás szükségessége nem hibák és bűnök következménye, hanem az élet természetes velejárója. A napjaink társadalmi és kulturális változásainak valóságában tapasztalható változásokra reagálnunk kell, melyhez lendületet kell venni. A megújulás ennek egy különleges folyamata, amihez a remény szentéve adja meg a lendületet és erősít meg minket.

Mint fogalmazott,

a remény nem álmodozás és tétlen várakozás. A remény Isten megtapasztalt szeretetébe vetett bizalom.

Az Egyházban ennek a közösségi létnek a reményét éljük és hordozzuk, ezt kell továbbadni.

„Örömmel és jó szívvel tudom mondani, hogy a mustármag reménye ebben az egyházmegyében él. A mustármag nagyon kicsinyke, de látom azt is, hogy kétszáz mag hajt együtt, és az már majdnem fa, az már remény. Éljük meg Isten szavának gazdag üzenetét, az asztal és az oltárközösség szép szolgálatát, hogy Isten szava, az Eucharisztia, a Lélek gazdag tápláléka újra krisztusi közösséget, jövőt, reményt, életet, erőt és befogadó sokaságot hozzon a szívünkbe és erősítsen meg minket” – zárta szentbeszédét Felföldi László megyéspüspök.

A szentmisében az Eucharisztia liturgiájában Kelle Ferenc immár akolitusként kezdte meg a nagymányoki közösség szolgálatát.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Fodor-Pap Balázs/Nagymányoki Egyházközség

Magyar Kurír