A magvető és a szántóföldje

A mai evangéliumban a magvetőről – pontosabban a magvetésről – szóló példabeszédet nem érthetjük meg akkor, ha nem tudunk egyet-mást a Jézus korabeli Palesztina mezőgazdaságáról. Jézus környezetében nem úgy művelték meg a gabonaföldeket, mint mifelénk. Nálunk először felszántják a földet, s utána következik a vetés. A régi palesztinai földműves azonban először bevetette a földet, mégpedig a mezsgyéig, ahol esetleg a sziklát már alig borította talaj. Bevetette az „utat” is, vagyis a fegyelmezetlen járókelők által kitaposott ösvényt. A tövist, a szúró bogáncsot nem irtotta ki vetés előtt, mert utána úgyis szántott, s akkor az eke kiszakította és elföldelte. Miután az egész földet bevetette, felszántotta, és a mag a föld alá került. A magvető csak a szántáskor vehette észre, hogy helyenként milyen a talaj.

Jézus az evangélium örömhírét, Isten igéjét a maghoz hasonlítja. A magvető pedig, a mennyei Atya megbízásából, ő maga. Jézus földi működésének kezdete óta Isten országáról beszél.

Isten országának az örömhírét, mint egy magvető bőségesen szórja a világba, hogy mindenfelé eljusson.

Az evangélium mindenkinek szól, viszont az emberek nem egyformán fogadják be. Az is lehetne a címe ennek az evangéliumi szakasznak, hogy Példabeszéd a négyfajta szántóföldről. Ezek a „szántóföldek” mi vagyunk. Mi, melyik talajhoz tartozunk? A magvető ma is szórja a magot. Jézus örömhíre ma is ugyanolyan elevenen szól, mint akkor. A föld nem tehet arról, hogy milyen a felszíne és hogyan képes befogadni a magot, de az ember felelős azért, hogy ő maga milyen „szántóföld” az isteni mag számára.

Különféle természetűek vagyunk. Értelmezhetjük úgy is ezt a példabeszédet, hogy a különféle talajok különféle emberi természeteket jelentenek. Az útszélre esett a érzéketlent; a köves talajba hullott a könnyelműt; a tövisek közé esett a szenvedélyest; a jó talajba hullott a befogadót, a nyíltszívűt. Mi is valamelyik csoportba tartozunk. Persze a gyakorlatban nincsen tiszta természet, bennünk keverednek ezek a tulajdonságok. Miért fontosak mindezek? Azért, mert Jézus ilyen természetű embereknek hirdeti az evangéliumot. Bármennyire lehetetlennek tűnik is egy-egy ember természetének a megváltoztatása, Isten igéje képes rá.  Nézzünk magunkba: befogadjuk-e és életre váltjuk-e Isten nekünk szóló igéjét?! Van-e otthon Bibliánk? Elolvassuk-e otthon a vasárnapi evangéliumot? Elgondolkodunk-e rajta? Próbáljuk-e a vasárnap hallottakat életté váltani, élni a hét folyamán?

Amikor elkezdjük élni az evangéliumot a hétköznapokban, akkor válunk jó talajjá, igazi termőfölddé.

Isten adja, hogy így legyen!

Szerző: Marton Zsolt

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír