Hagyománynak számít a magyar cigány labdarúgó-válogatott és a svájci gárdisták közötti mérkőzés, amelyre roma gyerekek is érkeznek Kaposvárról és térségéből – közölte a cigány válogatott alapítója, Mezei István Rómában az MTI-vel. A találkozóra a jubileumi szentévben, a sportnak szentelt napok keretében kerül sor (ennek vatikáni elnevezése a sport jubileuma – a szerk.).
A két csapat szombat délután a Vatikánhoz tartozó Aventinus-dombon található San Saba-bazilika melletti jezsuita rendház pályáján méri össze erejét. A mérkőzés szervezésében Magyarország szentszéki nagykövetsége is részt vett.
Mezei István 1994-ben indította útjára a cigány válogatottat, amely 2010 óta találkozik rendszeresen a svájci gárdisták csapatával Rómában vagy Magyarországon.
Mezei István az MTI-nek elmondta, hogy a legutóbbi találkozót a magyarok nyerték, „ahogy általában az lenni szokott”.
A cigány válogatott játékosai szombat délelőtt részt vesznek XIV. Leó pápa általános audienciáján.
A magyar cigány futballválogatott korábban találkozott Ferenc pápával is (lásd a képen), 2015. április 15-én a szerdai általános kihallgatás keretében.
Forrás: MTI
Fotó (archív): L’Osservatore Romano
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria