A Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei is készenlétben lesznek Ferenc pápa temetésén

Kitekintő – 2025. április 26., szombat | 8:55

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elsősegélynyújtó önkéntesei is szolgálatot teljesítenek Ferenc pápa temetési szertartásának idején a Vatikánban.

A római jubileumi szentév alkalmából a Szuverén Máltai Lovagrend a világ minden tájáról érkező önkéntesei teljesítenek szolgálatot a keresztény világ központjában, heti váltásban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mint a Lovagrend segélyszervezete 4 időpontra 16 csoporttal vállalt közreműködést ebben.

A Szeretetszolgálat első két csapata április 18-án, nagypénteken érkezett Rómába, hogy húsvétkor és az azt követő napokban az oda érkező zarándokoknak négy helyszínen szükség esetén egészségügyi segítséget nyújtson.

A hét folyamán a Szent Péter téren is ügyeletben lévő önkénteseket Fórika-Kovács Regina, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs munkatársa kérdezte feldataikról, a beszélgetés ITT hallgatható meg.

A tervezett munka Ferenc pápa halála után jócskán módosult, hiszen a húsvéti ünnepek esetén szokásos jelentős tömeg az egyházfő halálának hírére még inkább felduzzadt, ezzel a vártnál is jóval nagyobb feladatot róva a Szent Péter-bazilikában és előtte lévő téren, illetve a Lateráni, a Santa Maria Maggiore- és a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában szolgálatot teljesítő önkéntesekre.

Az egészségügyi csapat tagjai elmondták: a katolikus világ legjelentősebb templomához több tízezer ember érkezik a napokban, hogy lerója kegyeletét Ferenc pápa koporsójánál, a a hétvégére pedig még több látogatót várnak, különösen a temetés időpontjára. Vannak, akik négy-öt órát is eltöltenek a templom előtti téren.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan segítik azokat, akiket az áprilisi időjárásban a hosszas sorban állás vagy a zarándoklat egyéb nehézségei megviselnek, és rendelkezésükre állnak kerekesszékkel, valamint golfautókkal állnak készenlétben a Szent Péter téren és a segélypontokon.

Természetesen a temetés alatt is készenlétben állnak majd a Vatikán falaihoz érkező tömegben elsősegélyt nyújtani az arra rászorulóknak.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria