A Magyar Sion-gondolat – Esztergomi konferencia Rudnay Sándor hercegprímásról

Az akkor ötvenkilenc éves főpap már jelentős politikai tapasztalatokkal rendelkezett a Habsburg uralom alatt álló Magyar Királyságban. Felnőtt fejjel élte át II. József császár, a „kalapos király” abszolutista uralmát, I. Ferenc német-római császár 1804. évi bukását, Napóleon francia császár európai diktatúráját, az osztrák császárság megalakulását, a Napóleon elleni 1809. évi győri csata kudarcát, majd Napóleon sorozatos vesztes csatáit 1812 és 1813-ban, s ezt követően, 1815-ben a Szent Szövetség megalakulását, vagyis az osztrák, a porosz és az orosz uralkodó összefogását I. Ferenc császár és magyar király vezetésével. Ebben az évben, 1815-ben nevezték ki Rudnay Sándort Erdély püspökévé.

A Habsburg I. Ferenc, aki Metternich kancellár segítségével igen megerősítette európai hatalmát, az 1811–1812. évi országgyűlés után már nem hívta össze a magyar országgyűlést, abszolutisztikusan kormányzott.

Ilyen politikai viszonyok között kapott kinevezést 1819. július 12-én Rudnay Sándor, Erdély püspöke az esztergomi érseki székbe, Magyarország hercegprímási méltóságára, amely a király után a legfőbb közjogi méltóságot jelentette a Magyar Királyságban. Rögtön tudta, mit kell tennie. Azonnal válaszolt a kinevezésre, amelyre ezt írta: Kelt Esztergomban! Vagyis kétszázhetvenhét év után vissza kívánta helyezni a magyar Egyház központját a Szent István király által alapított eredeti székhelyére, Esztergomba, ahonnan a mohamedán török uralom elől menekült az érsekség Nagyszombatba, 1543-ban.

Rudnay tehát már a kinevezése kézhezvétele utáni első pillanatban kinyilvánította halogatást nem tűrő, legfőbb célkitűzését, hogy visszatér az eredeti, a Szent István király bölcs rendelkezése révén létrehozott Duna menti központba. S mivel tudta, hogy ez nem egyszerű feladat, hiszen az esztergomi Várhegy az osztrák katonaság területe, ezzel a szándékával egyértelműen jelezte, hogy nem ismer lehetetlent. Mert Istennél semmi sem lehetetlen! – ez a keresztény tanítás egyik sarkalatos tétele.

Rudnay prímás előtt tíz évig nem volt betöltve a prímási szék. I. Ferenc császár és király magánál tartotta a prímási jövedelmeket. Az előző prímás, Károly Ambrus az uralkodó unokatestvére volt, aki mindenben a császár emberének ígérkezett. 1809-ben, a kolerajárvány idején halt meg, egy évvel a hivatalba lépése után, így tehát nem tudjuk, volt-e önálló törekvése. Az őt tíz évvel később követő, kisnemesi családból származó Rudnay Sándornak mindenesetre határozott célkitűzése volt az első pillanattól kezdve.

Az uralkodó bízott Rudnay Sándor Habsburg-hűségében, ezért írta alá a kinevezését. Az esztergomi egyházmegyés Rudnay az egyházi ranglétrán egyenletesen felfelé jutva fontos megbízatásokat teljesített: volt plébános, szemináriumi rektor, esztergomi kanonok, aztán Erdély püspöke, ahol rövid, négyévi szolgálata alatt látványosan megújította a vallási életet.

Az ötvenkilenc éves felvidéki magyar pap, aki három nyelven prédikált rendszeresen, a magyar mellett németül és szlovákul, jól ismerte honfitársait és hazája történetét. Különösen az általa személyesen is átélt évtizedek politikai és vallási küzdelmeit. 1819-ben tehát jól tudta, hogy mit vár az Isten tőle, a Magyar Királyság főpapjától. Megkezdte az általa jól ismert Esztergomi Egyházmegye zsinatának előkészítését, amit 1822-ben be is fejezett, de az uralkodó sajnos nem továbbította a határozatokat a pápához, így azok nem léphettek érvénybe.

Az esztergomi egyházmegyei zsinattal párhuzamosan Rudnay megfogalmazta a prímási székhely újjáépítésének lelkipásztori programját, a Magyar Sion gondolatot. Sajnos még nem gyűjtöttük össze a körleveleiben leírt és prédikációiban kifejtett tanítását erről a témáról, de nem nehéz rekonstruálnunk Rudnay prímás célkitűzését a Biblia ismeretében és az általa elkészíttetett építészeti tervek alapján. Erről a témáról nálam hitelesebben fog szólni több jeles előadó szeptember 17-én az esztergomi Szent Adalbert Központban.

Annyit már elöljáróban is el kell mondanunk, hogy Rudnay nemcsak helyreállítani és újjáépíteni kívánta a muszlim uralom alatt lőporraktárnak használt és felrobbant székesegyházat, hanem egy egyházi kormányzóságot, a Magyar Siont, a Magyar Vatikánt akarta megteremteni itt, a Szent István király életével megszentelt Szent Hegyen.

Itt, azon a helyen, amely Caput, Mater et Magistra Ecclesiarum Hungariae (A magyar egyházak feje, anyja és tanítómestere) – ahogyan bazilikánk keleti homlokzatán hirdeti a felirat, aranyozott bronz betűkkel. A főtemplom nyugati homlokzatán, a Dunára néző oldalon pedig Szent Pál üzenetét olvassuk: Quae sursum sunt quaerite, vagyis: A felül valókat keressétek!

Rudnay prímás hihetetlen energiával, nagy rátermettséggel és diplomáciai érzékkel elérte a bécsi Hofbauamtnál, az Udvari Építészeti Hivatalnál, hogy ő irányítsa a Várhegyen a munkálatokat, a hatalmas középkori „szép templom” maradványainak elbontásától kezdve az új templom terveinek elkészíttetésén és jóváhagyásán át egészen a kivitelezésig és a tervezett felszentelésig. S 1820-tól kezdve hihetetlen gyorsasággal folyt a munka. 

1822-ben már az elfogadott tervek szerint – amelyeket a bécsi Udvari Építészeti Iroda két kismartoni magyar építésze, Kühnel Pál és unokaöccse, Packh János készített – letették az új templom, a mintegy 100 x 120 x 100 méteres, monumentális formában összefogott, tiszta klasszicista stílusú, remekművű épület alapkövét.

1823-ra elkészült a pompás, kora klasszicista stílusú altemplom, amely Rudnay prímástól kezdve mindmáig nyughelyet ad a magyar prímás érsekeknek, kanonokoknak és a főbb világi híveknek is, mindenekelőtt az építész Packh Jánosnak.

1824-re már álltak az új székesegyház falai a kupola magasságáig, és odabent helyet kapott a középkori templom egyik déli oldalkápolnája, Bakócz Tamás bíboros érsek 1506-ban helyi, piszkei vörös márványból épült sírkápolnája. Ez a kápolna a 16. század eleji toszkán reneszánsz építészet szerkezeti felépítésének és művészi arányosságának betetőzése. Michelangelo munkatársa, a fiesolei Andrea Ferrucci építész és szobrász alkotása. Bakócz Tamás bíboros, prímás a kápolnát az Ancona közelében fekvő, dalmát tengerparti Loreto Mária-kegyhelyével egy időben építtette, és II. Gyula pápát követve az Angyali üdvözlet tiszteletére szentelte.

A muszlim törököknek igen megtetszett e jeles centrális épület a tükörfényes, vörösmárvány falakkal, ezért dzsámivá alakították. Így sikeresen átvészelte a török uralmat, s csak a belső figurális díszítés szenvedett csonkítást.

Rudnay prímás jól ismerte Bakócz Tamás mély Mária-tiszteletét és Loreto Mária-házának magyar történelmi eredetét. V. István királyunk Mária lánya II. Anjou Károly nápolyi király felesége volt. A házasságukból született egyik fiuk, Fülöp tarantói herceg 1291. évi házasságkötésekor nászajándékba kapta a Szent Szűz názáreti házának téglából rakott falait apósától, Angelosz epiruszi despotától, mivel közeledett a muszlim invázió. A téglákat hajón szállították az Adria-parti, isztriai Terzatóba, majd onnan az Ancona közelében lévő Babér-ligetbe. Az itt kialakult Mária-kegyhely így kapta a Loreto nevet, amely olaszul babért jelent.

Rudnay Sándor prímás, aki ismert volt mélységes Mária-tiszteletéről, hiszen a szívét végrendeletileg a jeles Mária-kegyhely, Máriaradna őrzi, fontosnak tartotta, hogy megmentse a magyar Loreto-kápolnát. Ezért Packh építész nagy gonddal ezerhatszáz darabra bontatta szét a kápolnát, majd eredeti formájában beépítette azt az új katedrálisba, úgy, hogy annak ugyancsak a déli mellékkápolnáját képezze. Ez a bravúros megoldás nemcsak hazánkban, de egész Európában is az újkori, tudományos műemlékvédelem egyik legkorábbi példás tette volt.

Rudnay prímás, átélve és átérezve kora világegyházának II. József német-római császár és Napóleon uralma alatti nagy szenvedéseit, a Magyar Sion, a Magyar Vatikán létrehozásával felmutatta a kor Európájának a Magyar Katolikus Egyház szilárd hűségét Szent Péter székéhez és Krisztus tanításához. S nemcsak az egyházkormányzásban jelenítette meg ezt, hanem építészeti formában is. A kanonoki paloták egymásba kapcsolódva, a vatikáni 17. századi kolonnádok ölelő karjaihoz hasonlóan fogják közre a Szent Hegyre épült Caput, Mater et Magistra Ecclesiarum Hungariae szentélyt, hogy az Krisztus fényét sugározza az egész Kárpát-medencére.

1824-ben, a gyorsan haladó építkezés láttán már igen közelinek tűnt az építkezés befejezése, hiszen a fentieken kívül álltak már a kanonoki paloták ölelő épületszárnyai a szeminárium pompás homlokzatával, amelyhez az egykori várárok egy részének megtartásán át vezetett az út a Királyvárosból. Az építész Packh János a várárok e része fölé zseniális megoldással viaduktot emelt, amely rámpaként szolgált a főszékesegyházhoz, Magyarország főtemplomához vezető ünnepélyes felvezetéshez.

Mindezek elkészülte után jól érthető, hogy egész országunk, a teljes Kárpát-medence hatalmas lelkesedéssel kívánta köszönteni és ünnepelni Rudnay Sándor prímást az esztergomi székfoglalója ötödik évfordulóján. Erre az alkalomra alakították ki a prímás-érsek diadalívét ékes klasszicista stílusban, a római Titus-diadalív mintájára, a rámpa alatt, ezzel a felirattal: ALEXANDER DE RUDNA ARCHIEPISCOPUS STRIGONIENSIS MDCCCXXIV.

Hisszük, hogy a főszékesegyházi építészeti restauráció mielőbb ki fog terjedni ennek az ékes diadalívnek a méltó helyreállítására is.

Szomorú tény, hogy Rudnay prímás nem élhette meg a Magyar Sion építészeti együttes befejezését. 1831-ben bekövetkezett halála után Bécs nyolc éven át nem engedte új prímás kinevezését. Ez idő alatt Packh Jánost igyekezett lemondatni az építkezés vezetéséről, s mivel nem mondott le önként, meggyilkolták. E nyolc év alatt, a statika ellenőrzése címén, Bécs bontatta le a falakat...

Mindezek ellenére 1856-ban felszentelték Magyarország főtemplomát, 1869-ben befejezték az építését, s Istennek hála, ma is áll a sziklára, a Szent Hegyre épült Magyar Sion!

A kétszáz évvel ezelőtti, reformkori kezdetekről fog szólni az Ars Sacra Fesztivál szeptember 17-ei konferenciája Esztergomban. A szimpóziumot Rudnay prímás sírjának koszorúzása zárja a bazilika altemplomában.

A programról további részletek az Ars Sacra Fesztivál honlapján olvashatók. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Szerző: Prokopp Mária

Fotó: Ars Sacra Alapítvány; Mudrák Attila; Árki Kristóf; Lambert Attila;  Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. szeptember 8-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.