A magyar származású holokauszttúlélőt, Bruck Edith írónőt fogadta a pápa

Bruck Edith 1932-ben született Tiszakarádon, egy kis tiszaháti faluban. Gyermekkorában a nyomort tapasztalta meg, ő volt szülei hatodik gyermeke. Az egész családot deportálták, szüleit és egyik testvérét elvesztette. Ő maga megjárta Auschwitzot, Dachaut, Bergen-Belsent.

„Az én könyveim egytől egyig fájdalomban fogantak” – vallja magáról. Első könyve, a Chi ti ama così (Ki téged így szeret) vallomás a gyermekkoráról, a háborúról, a lágerről, a menekülésről. „Az életben maradt Anna Frank naplójá”-nak is nevezik ezt az írását. Húsz év elteltével érzett annyi erőt magában, hogy ismét haza tudjon látogatni szülőfalujába. Ezt a látogatást örökíti meg egy elbeszélésben (amelyből film is készült), amelyet két másik elbeszéléssel együtt a Due stanze vuote (Két üres szoba) című kötetben jelentetett meg. Számos regényt és elbeszélést írt, több magyar szerző, köztük József Attila, Radnóti Miklós és Illyés Gyula műveit fordította olaszra.

A lágert követően kereste a helyét, és a megoldásnak Izrael látszott, ahol sok túlélő otthonra lelt azokban az években. 1948-ban, tizenhat évesen, már férjes asszonyként ezt az országot választotta hazájának, itt élt 1954-ig. Ekkor Olaszországba költözött, és itt vált íróvá. 

Rómában férjhez ment Nelo Risi filmrendezőhöz, aki az olasz kulturális élet kiemelkedő személyisége volt. Bruck Edith újságíróként is dolgozott, volt rádiós és televíziós munkatárs, színdarabokat rendezett, filmeket készített. Az egyik filmje egy televíziós sorozat része volt, amelyben női írók mutatták be Olaszország tájait, de készített portréfilmet is, több közülük a társadalom számkivetettjeiről, vakokról, törpékről szólt.

„Az emlékezés tart életben minket, az élet pedig fenntartja az emlékezést” – mondta egy díjátadó alkalmából. Mindig fontosnak tartotta, hogy tanúként beszéljen minden üldözött nevében, szívesen szól fiatalokhoz és felnőttekhez is, és ilyenkor nemcsak a zsidóüldözésről, hanem a mai előítéletekről, a mai számkivetettekről is beszél. Az Auschwitzot szintén túlélő Primo Levi olasz író mondta róla: „Azok között van, akik mint Jób hírvivői, azért maradtak életben, hogy beszélni tudjanak.”