A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája megtartotta tavaszi plenáris ülését

A nap szentmisével kezdődött a Belvárosi Szent-Mihály templomban. A szentmisét Barta Szabolcs lazarista szerzetespap celebrálta. Szentbeszédében Krisztus, mint Jó Pásztor példáját emelte ki és követésére buzdította az elöljárókat, akiknek az a feladata, hogy a rájuk bízott embereket szolgálják. Ha jó pásztor módján teszik, akkor ezzel magát az életet szolgálják – mondta.

Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa levelét a résztvevőkhöz Kakucs Petra, az MRK elnöke olvasta fel.

A délelőtti szekcióban melyet Répássy Helga szervezetfejlesztő szupervizor és Lobmayer Judit rendfőnök együtt vezetett, egy interaktív előadás hangzott el a kormányzás-vezetés témakörében. Az azt követő beszélgetéssel segítséget, eszköztárat szerettek volna nyújtani az elöljáróknak, hogy miben és hová forduljanak, ha vezetési nehézségeik, elakadásaik vannak. A hozzászólások, megosztások, kérdések nyomán kirajzolódott, hogy a szerzetesrendekben hasonlóak a kihívások, mint bármely szervezet működésében.

Az ebéd után Kakucs Petra nővér képes beszámolója következett az előző év közös szerzetesi rendezvényeiről, ünnepeiről, majd Knáb Judit, a szerzetesi iroda vezetője osztott meg információkat a jelenleg futó képzésekről.

Végezetül a tervezett programokat mutatták be, majd a plenáris ülést a költségvetési tervek megvitatása zárta.

*

Az alábbiakban a nuncius levele teljes terjedelmében olvasható.

Tisztelendő Nővérek!

A Szentatya, XIV. Leó pápa támogatásáról és imáiról biztosítja a magyarországi szerzetesnőket, és örömmel adja apostoli áldását az elöljáróknak, valamint szerzetesi intézményeitek tagjainak. Magyarországi személyes képviselője is imádságos támogatásával kíséri tanácskozásotokat.

A szinodalitásról szóló szinódus záródokumentumában a következőket olvassuk:

„A megszentelt életet élők arra kaptak elhívást, hogy prófétai hangon tegyenek fel kérdéseket az Egyháznak és a társadalomnak. Évszázados tapasztalataik vannak a megszentelt élet különböző formái által megérlelve, hogyan gyakorolható a szinodális élet. Ezek közé tartozik, hogyan gyakoroljuk a közös megkülönböztetést, hogyan hangoljuk össze az egyéni ajándékokat, valamint hogyan folytassunk missziót közösen.

A rendek és kongregációk, az apostoli élet társaságai, a világi intézetek, valamint az egyesületek, mozgalmak és új közösségek mind-mind sajátos módon járulhatnak hozzá a szinodalitás növekedéséhez az Egyházban.

Ma a megszentelt élet számos közössége olyan, mintha az interkulturális lét kísérleti laboratóriumai lennének, az Egyház és a világ számára egyaránt prófétai módon.” (65.)

Ezek a szavak ma is visszhangzanak számotokra, különösen a szerzetesi intézményeitek vezetéséről szóló gondolataitok fényében.

Találkozni egy olyan „mi”-ben, amely erősebb, mint a kis egyéniségek összessége; felfedezni és továbbadni az együttélés „misztikáját”; megtapasztalni azt a felszabadító és felelősségteljes élményt, hogy Egyházként éljük meg a „mi misztikáját” – ezek nem csupán Isten egész népének, hanem elsősorban azoknak a szerzetesnőknek jelentenek kihívást, akik a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség evangéliumi tanácsai révén közelebb kívánnak kerülni a Feltámadt Úrhoz.

A Feltámadt Urat közelebbről követni azt jelenti, hogy vele együtt haladunk – haladunk, nem állunk meg. Ezért minden karizma kreatív, nem múzeumi darab. Fontos, hogy hűek maradjunk az eredeti forráshoz, miközben igyekeztek azt újragondolni és kifejezni az új társadalmi és kulturális helyzetekkel való párbeszédben.

Gyökerei szilárdan a földben vannak, de a fa a valósággal való párbeszédben növekszik.

Ez a megújítási munka annál gyümölcsözőbb, minél inkább a kreativitás, a bölcsesség, a minden ember felé kifejezett érzékenység és az Egyház iránti hűség összhangjában valósul meg. Mint a megszentelt életet élő közösségek elöljárói, arra vagytok meghívva, hogy elősegítsétek a karizmához, az élő és lüktető eredethez való folyamatos visszatérést és újraelmélyülést, amelyekből mindig újra el lehet indulni, és amelyek kimeríthetetlen termékenységük révén ma is új lendületet adnak annak az ihletnek, amelyből születtetek.

És ez mindig megtérést kíván. Milyen megtérésre van szüksége a megszentelt életnek ahhoz, hogy prófétai hangjával megszólítsa az Egyházat és a társadalmat, és sajátos hozzájárulását adja a szinodalitás növekedéséhez az Egyházban? Hogyan lehet szinodális, misszióban élő az Egyház?

A szinodalitás személyes, közösségi, kapcsolati, intézményi, egyházi és missziós megtérés útjaként bontakozik ki, amelyben teret kell engedni a Szentléleknek, hogy átalakítsa a szívet. Szükséges megérteni, miként valósítható meg ez a változás, hogyan lehet továbbhaladni úgy, hogy új módon éljük meg a formáció kihívását és a tekintély szolgálatát; hogy ébren tartsuk a hivatás tüzét, és a világba vigyük az Evangélium hirdetését.

A közösség és a megtérés új útjainak bejárásával a megszentelt élet ismét a megbocsátás, a jóvátétel, valamint a testvériség, a bizalom és a közösség kötelékeinek újjáépítésének próféciája lehet.

Mai tanácskozásaitok ösztönözzenek benneteket egyre mélyebb megtérésre, egyre erősebb közösségre és egyre következetesebb prófétai tanúságtételre.

XIV. Leó pápa hármas útravalójának szavaival, amelyet nyolc szerzetesi intézmény általános káptalanjainak és közgyűléseinek résztvevőihez intézett: „Újítsátok meg a hiteles missziós lelkületet, mozdítsátok elő a békét, és ápoljátok a közös pasztorális felelősséget a helyi egyházakban!”

Kísérje áldás tanácskozásotokat!

+ Michael W. Banach
apostoli nuncius

Forrás és fotó: A.nett/MSZKI

Magyar Kurír