A Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője a sebekkel teli Szíriáról

Február 6-án, hétfőn még a hajnalt megelőzően 7,8-as, majd kisebb-nagyobb mozgásokat követően a délelőtti órákban újabb, 7,6-os erősségű földrengés rázta meg Törökország déli és Szíria északi részét. A világsajtó szinte azonnal beszámolt az eseményekről; a számtalan mobiltelefonos felvétel megosztása révén hamarosan a „legjobban dokumentált katasztrófaként” emlegették e természeti csapást. Széles körű összefogással Törökországba megérkezett a gyors segítség a nemzetközi kutató- és mentőcsapatok, karitatív szervezetek megjelenésével, továbbá adományok, gyűjtések, különböző támogatások formájában. A polgárháború következményeit hordozó Szíria újabb tragédiájára viszont nem reagált ilyen élénken a nagyvilág. Kedden – világviszonylatban is elsőként, vagy legalábbis az elsők között – a „máltaiak” kezdték meg a munkát az érintett szír határvidéken. Solymári Dániellel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjével az elmúlt tíz nap eseményeiről beszélgettünk.

– Mit érdemes tudni erről a bizonyos területről, illetve miből fakad Szíria hátrányos helyzete? 

– A média, a közfigyelem az első pillanattól Törökország felé fordult, ami érthető, hiszen ott volt a földrengés epicentruma. Ez a katasztrófa azonban Szíria északi, határ menti területeit hasonlóképpen érintette, különösen Latakia, Hamá és Aleppó vidékét. A nemzetközi segítő csapatok, a különböző segélyszervezetek igen hamar és nagy számban megjelentek Törökországban, Szíriában viszont nem. Néhány napnak el kellett telnie, hogy világossá váljon a világ számára: a szíriai érintettség e tragédiában azonos súlyú a törökországival. Szíria jelenleg a nemzetközi politikai térben egy embargós, az Európai Unió és az Egyesült Államok által gazdaságilag, jogilag, kereskedelmileg szankcionált ország. A szankciók ráadásul kihathatnak azokra is, akik Szíriával bárminemű szakmai, üzleti interakcióba kerülnek. Vízumot szerezni eleve nehéz, lassú, komplikált folyamat. A radikális csoportok kontrollálta, most pedig még földrengés által is sújtott északi területekre Törökország felől szinte lehetetlenné vált a bejutás.

– Nem véletlenül keltett feltűnést, hogy milyen gyorsasággal és célirányosan sikerült reagálni a történtekre...

– Ez annak köszönhető, hogy a Máltai Szeretetszolgálat már a szír polgárháború idején jelen volt az országban. 2015–2016 óta többek között mobil egészségügyi szolgálatot működtettünk, Aleppóban pedig időközben megvalósult a kórházépítési, -bővítési projektünk. Mindezen előzményekből kifolyólag megvoltak a régi kapcsolataink. Kellő gyakorlatot szereztünk a térségben, hiszen már korábban is jártuk az Aleppó környéki izolált területeket, mobil orvosi szolgálatot nyújtva a sivatagi falvakban lakók számára. Rendelkezésünkre állnak mentőautók, eszközök, amelyek egy ilyen egészségügyi segítő misszióhoz szükségesek. Tehát e karitatív, humanitárius, technikai „képességek” birtokában tudtunk ilyen gyorsan lépni. Az országba való bejutást az tette lehetővé, hogy a Máltai Szeretetszolgálat kötelékében néhányan rendelkezünk tartózkodási engedéllyel. A cselekvés intenzitását azonban mindenekelőtt a Szíriával kapcsolatos mély elköteleződésünk erősítette. A hétfői földrengést, az ottani tragédiát, a fájó testi-lelki sebeket látva nem volt kérdés, hogy azonnal indulnunk kell. Helyben, fizikailag a lehető legközelebb szerettünk volna sorsközösséget vállalni velük.

– Hogyan sikerült elindítani a kinti akcióikat, és jelenleg merre teljesítenek szolgálatot a mobil egységeik?

– Ahogy erről már több fórumon esett szó, mi nem a kutató-mentő munkába kapcsolódtunk be, hanem az arra épülő egészségügyi ellátásba. A Hungary Helps programon keresztül a helyi kárvallott, sérült, fedél, ellátás, élelem nélkül maradt lakosságnak nyújtunk segítséget Latakiában és Aleppóban. A két városban négy – sürgős orvosi ellátást biztosító, állapotfelmérésre, sérülések kezelésére, gyógyszerek kiadására alkalmas, vagyis afféle mozgó házorvosi rendelőként funkcionáló – mentőautót üzemeltetünk; illetve „22 lábas” konténerekben két – röntgennel, ultrahangkészülékkel, minilaborral felszerelt – mobil klinikát, amelyekben kisebb műtétek is elvégezhetők.

E mobil eszközök használatának előnye, hogy – a túlterhelt helyi ellátórendszert segítve – egészen közel tudtunk jutni a kritikus gócpontokhoz, azokhoz a kárhelyekhez, ahol a földrengés a legnagyobb pusztítást végezte. E három-három egységet párhuzamosan a két városban nagyjából hat-nyolc hétig tudjuk fenntartani. De természetesen célunk, tervünk, ha szükség lesz rá, hogy hosszabb távon is folytassuk ezt a munkát.

– Ezek szerint jelenleg is jó kezekben van a kinti vállalások továbbvitele?

– Ismert, hogy a Máltai Szeretetszolgálat mindig partnerkapcsolatokra törekszik. Vagyis ezek olyan emberi relációkon nyugvó együttműködések, amelyekben nagyon erősen megjelenik a már említett sorsközösségvállalás. Tán nem túlzás barátságról beszélni. Megvan a bizalom. Nyugodtan át tudtam adni a munka folytatását a szír kollégáknak; teljes elkötelezettséggel, odaadással dolgoznak. A partnerkapcsolataink zöme egyházi jellegű. Szíriában a görögkatolikus és a melkita egyház az első számú kontaktunk, de ma már erős az együttműködés a helyi karitásszal, az egyéb latin és keleti egyházak, például a szír ortodoxok képviselőivel, valamint a szerzetesrendekkel is. Szinte nincs is olyan egyházi szereplő ma Szíriában, akivel ne dolgoztunk volna már együtt.

– Az első megjelent hír Szíriából február 7-én éppen az volt, hogy az egy nappal korábbi földrengés áldozata lett Imad Daher melkita pap…

– Az aleppói érsekség delegáltjaként Daher atya közvetlen munkatársunk volt; az említett kórház-projektünk indítása óta ismertük őt. Csütörtökön, február 9-én Aleppóban részt vettem a búcsúztatásán. Megrendítő volt, hogy a háborús pusztítást idéző krízishelyzetben került sor a temetésére. Egyháziak, civilek a sürgető munkáikat rövid időre felfüggesztve együtt kísérték utolsó útjára az aleppói Szűz Mária-templomban.

– Néhány nap elteltével hogyan gondol vissza mindarra, amit Szíriában átélt?

– Az első a profán valóság: Szíriáról elfeledkezett a világ. Ennek nyilván politikai okai vannak, de a politikai színtéren zajló eseményeknek a hétköznapi emberek a kárvallottjai. Ez a fajta bánat, az elárvultság szinte tapintható, érzékelhető a „néplélekben”. A magárahagyottság, a figyelemhiány – ami a törökországi történések fényében most még szembetűnőbbé vált – egészen drámaivá tette a jelenlegi helyzetet.

A másik, amit talán csak a hívők érthetnek meg igazán, az a már többször említett sorsközösségvállalás. Most a közös fájdalom. A szentírási motívum igazságára utalnék: „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele.”

Ha Szíriát úgy képzeljük el, mint egy nemzettestet, akkor erre a korpuszra tekintve sebeket látunk. Mi pedig nem nézhetjük máshogy ezt a korpuszt, mint Krisztus szenvedő testét.

Aki így vagy úgy Szíriához tartozik, a segítő Magyarország, a Máltai Szeretetszolgálat, a karitatív szervezetek, az országért imádkozók mélyen átérezhetik ezt.

Tudjuk, hogy ha egy családban valaki beteg, az egyik tagja szenved, az egész család átérzi, vele szenved, érte aggódik. Én ebben a valóságban látom és élem meg a szír helyzetet.

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Solymári Dániel/Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír