A manierizmus formabontó esztétikája – Grafikák a Baselitz-gyűjteményből a Szépművészetiben

Az imént említett fametszet, amely a Szépművészeti Múzeum mostani kiállításán látható, Dürer és Willibald Pirckheimer közös barátját ábrázolja: Ulrich Varnbüler (1474–1544) császári tanácsos és a birodalmi bírósági kamara jegyzője volt, aki 1519-ben németre fordította Erasmus Dulce bellum inexpertis (Édes a háború annak, aki nem ismeri) című művét. Energikus, határozott megjelenésű embert láthatunk a metszeten.

A források szerint Dürer egy nürnbergi birodalmi gyűlésen rajzolta le a jogászt. A nagy németalföldi mester portrékat metszett és festett többek között Bölcs Frigyes szász választófejedelemről, Philipp Melanchtonról, Rotterdami Erasmusról, Morus Tamásról, s ezek a képei kedveltebbek voltak, mint Holbein vagy akár Cranach alkotásai. Heinrich Heine azt írta: Dürer éppen azokat a vonásokat hangsúlyozza, „amelyek az idegen szemlélőnek is úgy mutatják meg az ábrázolt arcot, hogy azonnal tisztában van az ismeretlen modell jellemével”. A Varnbülerről készült fametszeten látható talányos felirat azt hirdeti, hogy a művész „roppantul szereti” modelljét, s ezt az utókorral is tudatni akarja.

Mielőtt azonban elmerülnénk Dürer munkásságában, muszáj továbblépnünk, hiszen most korántsem csak az ő alkotásaival találkozhatunk a Szépművészeti Múzeumban. Bár kétségtelen, hogy metszetei kimagasló értéket képviselnek, ezúttal sok minden mást is láthatunk a gyűjteményes kiállításon, amelynek címe: Manierista szemmel – Grafikák Georg Baselitz gyűjteményéből. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy sikeresnek mondható kortárs művész antik tárgyakat, képzőművészeti alkotásokat gyűjtsön. Most ennek lehetünk tanúi.

Georg Baselitz (1938, Deutschbaselitz) német művész neve világszerte ismert monumentális festményeiről és szobrairól, egyedi látásmódú grafikáiról. Kevésbé köztudott azonban, hogy a mester szenvedélyes műgyűjtő is: manierista grafikákat kutat fel és vásárol több mint hatvan éve. Mára ő tudhatja magáénak a világ egyik legjelentősebb manierista grafikai gyűjteményét. A Szépművészeti Múzeumban rendezett mostani kiállítás azért is fontos, mert jó néhány olyan rézmetszetet és rézkarcot nézhetünk meg itt, amit eddig nem ismerhettünk.

A kiállítóterem végében láthatunk egy Baselitz-képet is, egy óriási méretű „firkálmányt”, amit hosszú elemzés kísér. Az alkotás megítélését a nézőre bízom, ez ízlés dolga. Mi most maradjunk a grafikai gyűjteménynél, hiszen ez, ahogyan mondani szokták, mindenképpen „megér egy misét”.

Két fontos meghatározás is olvasható a kiállításon, melyekkel meg kell ismerkednünk, nevezetesen a manierizmus és a chiaroscuro. A manierista stílus a 16–17. században virágzott, Itáliából indult. Az érett reneszánsz egyfajta továbbfejlesztése volt, s jó darabig még a barokk stílus mellett is tovább élt. Új szépségeszményt valósított meg, jellemző rá a különös, a szokatlan, a természetellenes kedvelése színben, formában és elhelyezésben egyaránt. A manierista festők szerették a hideg színeket, a nyújtott formákat, a mozgalmasságot. E stílus kiváló képviselőinek (Bronzino, El Greco, Caravaggio) végletes érzelmekkel telített művei szép ellenpárjai a nagy reneszánsz mesterek kiegyensúlyozott, fenséges alkotásainak.

A chiaroscuro a 16. századi sokszorosított grafikák különleges fametszettípusa, amely látványos színeivel és festői formaalkotásával merőben eltér a grafikai alkotások túlnyomó többségétől. A korabeli elnevezés ugyanakkor nem a színekre, hanem a fény-árnyék viszonyokra, a világos és sötét (olaszul: chiaro e scuro) felületek ellentétére utal. A több, egyenként kifaragott fadúc egymásra nyomtatásával létrehozott színes fametszetek révén a legelemibb és legrégebbi grafikai eljárás szinte modern vizuális hatásokra képes műfajjá vált. A chiaroscurókat virtuozitásuk miatt kezdettől fogva nagyra értékelték. E tekintetben Georg Baselitz sem kivétel: kollekciójának egyik legnagyobb egységét képezik a chiaroscuro fametszetek.

Ezek közé tartozik Hendrick Goltzius Hercules és Cacus (1588) című, három dúcról nyomott fametszete. Goltzius a korszak legmeghatározóbb németalföldi alkotója volt, aki virtuóz rézmetszetek mellett chiaroscuro fametszeteket is készített. A mitológiai történet szerint Cacus, Vulcanus fia ellopott Herculestől néhány marhát, és elrejtette őket a barlangjában. Hercules, hogy visszaszerezze az állatokat, megtámadta és megölte Cacust. A dinamikus kompozíció a halálos csapás előtti feszült pillanatot jeleníti meg.

Rendkívül szokatlan angyali üdvözletet ábrázol Jacques Bellange 1613 körül készített rézkarca. Megcsodálhatjuk a gazdag vonalhálót, amit ez a kései manierista mester alkotott ezen a nyomatán. Bellange stílusának sajátos vonása a drapériák hangsúlyos és részletgazdag megformálása, ami grafikai lapjainak mindegyikén uralja a látványt. Figuráinak kidolgozása azonban anatómiailag pontatlan, és színpadias beállítások jellemzik rézkarcait. A szent asszonyok a sírnál című karcán szinte elmosódik a határ test és drapéria között. A rokokóra jellemző figurái, tornyos frizurákkal megrajzolt nőalakjai komikusan hatnak, ezt láthatjuk a már említett Angyali üdvözlet című lapon is.

A kiállításon nagy nevekkel is találkozhatunk, például Andrea Mantegna vagy Parmigianino rézkarcait is megcsodálhatjuk itt. Idősebb Pieter Bruegel A vadember, avagy Orson és Valentine álarcos felvonulása (1566) című műve is figyelemre méltó, fantáziadús alkotás. Parmigianino Krisztus sírba tétele (balra fordulva) című műve 1528 körül került ki a mester keze alól; ő az 1520-as évektől, az itáliai festők közül elsőként, saját kezűleg készített rézkarcokat.

Hans Baldung Grientől (1484–1545) vadlovakat ábrázoló fametszeteket nézhetünk meg a kiállítóteremben. Idősebb Lucas Cranach (1472–1553) Krisztus az Olajfák hegyén (1509) című fametszete drámai erővel hat a nézőre. Ha kicsit továbbmegyünk, Giuseppe Arcimboldo nyomán készült rézmetszeteket láthatunk, IF Monogrammista szerzői névvel. Az egyiknek ez a címe: Földművelés, 1569 előtt. Arcimboldo milánói születésű művész a német-római császári udvar festője volt, Bécsben, majd Prágában dolgozott.  Különféle állatokból, növényekből, tárgyakból alkotott bizarr, allegorikus portréi, az úgynevezett teste composte (összetett test, vegyes alakulat) alkotásai nyomán vált nevezetessé. Játékosságát, ötletességét nagyra becsülte Georg Baselitz.

A kiállítás legszebb darabjai közé tartozik az a két fametszet, amelyeket idősebb Lucas Cranach készített 1503-ban, Krisztus a kereszten, Szűz Máriával és Szent Jánossal címmel. A metszetek színezésének legmagasabb foka, amikor a színek nem kiegészítő, hanem „tökéletesítő”, vagyis főszerepet kapnak, különösen akkor, ha az ábrázolás bizonyos részleteit csak a festés jeleníti meg. Ezt a gyakorlatot példázza Cranach itt látható fametszetén a keresztre feszített Krisztus sebeiből folyó vér motívuma. A pergamenre készült bal oldali lap a Missale Pataviense 1503-as bécsi kiadásában szerepelt; festője az arany használata mellett a színek különböző árnyalataival gazdagította az ábrázolást.

Mindenképpen érdekes az a 16. századból származó, faládára ragasztott két fametszet, amelyeket egy Erasmus Loy nevű regensburgi művész alkotott. Elsősorban az idealizált fantáziaépületeket és -tereket ábrázoló, két dúcról nyomtatott fametszeteiről ismert. Alkotásai kifejezetten azzal a céllal készültek, hogy bútorok és ládák felületét díszítsék, imitálva a reneszánsz népszerű, de csak a leggazdagabbak számára elérhető illuzionisztikus, perspektivikus hatású intarziadíszítését. Loy ép állapotban fennmaradt metszetei ritkaságnak számítanak, legtöbbször ugyanis felhasználták őket a bútorok díszítésére. Erre a gyakorlatra jó példa a Georg Baselitz-gyűjteménynek az a 17. század elejéről származó ládája, amelyre Loy architekturális kompozícióit másoló nyomatokat ragasztottak.

„Kiállításunk Baselitz, a műgyűjtő művész személyes szempontjait és gyűjteménye hangsúlyait érzékeltetve mutatja be a 16. század közepén alkotó művészgeneráció grafikai alkotásait. A világhírű kortárs művész gyűjtői ízlése nem független alkotói meggyőződésétől. Egész pályája során kívül állt az uralkodó irányzatokon és kategóriákon, és az autonóm szemlélet sok rokonságot mutat a manierizmussal. A klasszikus reneszánsz szépségfelfogásból kifejlődő, és attól egyben eltávolodó manierizmus formabontó esztétikája, bizarr képi világa és merész vizualitása magával ragadta Baselitzet” – olvashatjuk a kiállításon.

A gazdag tárlaton nagy segítséget jelent a látogatóknak, hogy a metszeteket tematikus rendben helyezték el. A következő fejezetekre tagolódik a kiállítás: Párok és ellentétek, Aktok, Magányos alakok, Jelmezek, maskarák, drapériák, Kreatív variációk, Formai és technikai variációk, Utólagos színek, Vörös levonatok, Színtelen és színes metszetek.

A kiállítás kurátora Kardos Eszter. 

A Manierista szemmel – Grafikák Georg Baselitz gyűjteményéből című kiállítás március 15-éig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeum földszinti grafikai kabinetjében, csütörtöktől vasárnapig.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. február 1-jei számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.