A máriakéméndi műemlék kegytemplom és a kolostorépület a múltban számos viszontagságot ért meg, hiszen a hatalmas épületek fenntartása mindig nagy terhet rótt – és ró ma is – a helyi közösségre és a plébániára, főként, hogy a kis faluban található a Szent Márton tiszteletére felszentelt templom, melynek ugyanez a közösség a gazdája.
Kéménd egykori lakóinak elkötelezettségét mutatja, hogy a 18. században képesek voltak a hatalmas épületegyüttes létrehozására, amit főként adományokból valósítottak meg.
A máriakéméndi kegyhely az elmúlt évek során több ütemben nagyszabású felújításokon esett át, aminek köszönhetően megújult a régi kolostor épülete, a korábbi plébániaépületből kialakították a zarándokszállást, és megtörtént a templom külső felújítása is. A templom parkja a hívek bevonásával sok év munkájával újult meg.
A munkának azonban még nincs vége: a kegyhelyen további felújítások is szükségesek.
A látogatók jelenleg megtekinthetik a Nagyboldogasszony-kegytemplomot, az idén létrehozott kegyhelytörténeti kiállítást, a régi kolostor barokk épületét, ami zarándokszállásként és közösségi térként üzemel, valamint bebarangolható a templom csodálatos parkja, a keresztúti kálvária stációi, de a közeli forráshoz is érdemes elsétálni. A csoportok részére pedig igény esetén idegenvezetést biztosítanak.
A zarándokszállás a téli üzemszünet után jövő tavasszal nyit ki ismét. A 36 férőhelyes szálláshelyre iskolai és cserkészcsoportokat, zarándokokat, plébániai közösségeket, turistaegyesületek tagjait várják, akik számára a közel 3 hektáros park is rendelkezésre áll, akár sátrazás céljára is. A helyszín baráti közösségek, de akár egy család számára is ideális szálláshely lehet, ahol az udvaron lehetőség van bográcsos főzésre és szalonnasütésre is.
A kegytemplom menetrend szerinti autóbuszokkal is megközelíthető, megállóhely a templom előtt van. A templomhoz több turista- és zarándokút (Mária-út, Szent Márton-út) is vezet, vagy indul innen tovább a Baranyai-dombság szép kirándulóhelyei felé. Összesen 160 kilométer hosszan lehet jelzett és felfestett utakon gyalogtúrázni, de a Karasica völgye, a Pécsváradra vezető út és a környék településeit összekötő utak kerékpározásra is alkalmasak. A máriakéméndi várhegy és a kiépített törökvári pihenő is ismerős célpont a természetet kedvelők körében. A Baranyai-dombság kerékpározásra is kiváló terep, a térségben több kiépített bicikliút van, például Olasz, Szederkény, Bóly, Villány vagy Mohács felé.
Máriakéménd kedvelt helyszín a katolikus közösségek körében, de szívesen látnak mindenkit, aki itt szeretné eltölteni szabadidejét.
A látogatási szándékot kérik előzetesen egyeztetni. További információk a máriakéméndi Nagyboldogasszony-kegytemplom Facebook-oldalán olvashatók.
Szöveg és fotó: Biki Endre Gábor, a kegytemplom gondnoka
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria