A maronita keresztény Michel Aoun lett Libanon új elnöke

Kitekintő – 2016. november 1., kedd | 15:58

A libanoni parlament államfővé választotta október 31-én, hétfőn Michel Aount, a hadsereg volt parancsnokát, és ezzel véget vetett a két éve tartó hatalmi vákuumnak.

A 81 éves, maronita keresztény Aoun megválasztása egy keservesen elért kompromisszum eredménye a fő politikai erők között, amelyek általában, bármely kérdésben azonnal összeütközésbe kerülnek egymással.

Két és fél éven át tartott a hatalmi vákum Libanonban. 2014. április 23-án a parlament nem tudott elnököt választani a köztársaság élére, Michel Szulejmán helyére, akinek május végén járt le a mandátuma.

Libanonban a különböző közösségek közötti hatalommegosztás elve alapján az államfőnek a keresztény maronita, a parlament elnökének a síita, a miniszterelnöknek a szunnita közösségből kell érkeznie.

A libanoni parlament azóta 45 alkalommal próbálta újra az elnökválasztást, de sikertelenül. Ugyanis Aoun pártjának 20, a Hezbollahnak 13 képviselője minden alkalommal bojkottálta a szavazást. Így Libanon politikai válságba süllyedt, és az intézmények működése is megbénult. Ennek eredményeképpen az alapvető közszolgáltatások sem működtek, mint például a szemétszállítás. A hulladék tavaly március óta halmozódik, ezzel egyre nagyobb elégedetlenséget váltva ki a libanoniakban.

A patthelyzet januárban kezdett oldódni, amikor Szamír Geagea, Michel Aoun ellenfele támogatásáról biztosította ez utóbbit. Végül az tette lehetővé a továbblendülést, hogy Szaad al-Haríri volt kormányfő október 20-án bejelentette: támogatni fogja Aount. Al-Haríri szunnita, aki Szaúd-Arábia támogatását élvezi. Apját 2005-ben bizonyítottan a síita Hezbollah robbantotta fel.

Saad al-Haríri elmondta: Újra kell éleszteni a párbeszédet az országban. Működtetni kell az intézményeket, talpra kell állítani a gazdaságot, munkahelyekre, munkalehetőségekre van szükség annak érdekében, hogy a libanoniak, nők és férfiak újra normális életet tudjanak élni Libanonban.

Haszan Naszrallah, a befolyásos Hezbollah síita mozgalom vezetője egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a következő szavazáson parlamenti frakciója támogatni fogja Aoun elnökké választását.

A kérdésben végül politikai egyezség született: a volt hadseregparancsnok lehet az államfő, és a szunnita vezető,  Szaad al-Haríri kapja a miniszterelnöki posztot.

Aoun a hétfői parlamenti szavazáson 65 képviselő támogatását kapta, ami a 128 tagú törvényhozás abszolút többségét jelenti. A voksolás idejére kiemelt biztonsági készültséget rendeltek el a libanoni fővárosban. Az iskolák zárva tartottak, a megválasztott elnök hívei már reggel óta gyülekeztek Bejrút utcáin, majd az eredményes választást követően valóságos utcabált szerveztek az ország fővárosában.

Michel Aoun 26 éves száműzetésből tért haza, a nyolcvanas évek végén a kormányfői posztot is betöltötte, mielőtt a szíriai hadsereg elüldözte őt.

Nabil Boumenszef, az an-Nahar című lap politikai elemzője szerint Libanon többé már nem jelent prioirtást Szaúd-Arábia számára, így a királyság már nem támogatja libanoni szövetségeseit. Ez pedig al-Haríri gyengüléséhez vezetett.

Abban minden elemző egyetért, hogy az igazi teszt csak most jön Libanon számára, hiszen az elnöki hatalom meggyengült. Az új kormány felállásának sebessége lesz a valódi mutatója annak, kinek van jelentős befolyása.

Libanon 10 452 négyzetkilométer területen fekszik, 4,5 millió lakosa van (59,7 százaléka muszlim, 39 százaléka keresztény, 1,3 százaléka más vallás követője). A 2011-es válság óta körülbelül 1,5 millió menekült érkezett az országba, főként szíriaiak, de van köztük közel húszezer iraki is. Már hosszú ideje az országban él menekülttáborokban körülbelül félmillió palesztin. 450 ezer külföldi munkavállaló is van az országban. Libanonban a demokrácia a különböző vallások egyensúlyára épül.

Az ország helyzetéről bővebben Paul Karam, a Caritas Lebanon igazgatójával készült korábbi interjúnkban olvashat.

Forrás: Euronews.com; MTI

Fotó: Euronews

Magyar Kurír