A marosvásárhelyi iskolaépületek visszaszolgáltatásának felülvizsgálatát kezdeményezte egy képviselő

Külhoni – 2017. szeptember 16., szombat | 15:34

Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium marosvásárhelyi épületei 2004-es visszaszolgáltatásának felülvizsgálatát kezdeményezte Marius Pascan, Maros megye volt prefektusa. Szeptember 14-én tartott sajtótájékoztatójáról az Agerpres hírügynökség számolt be.

Marius Pascan kijelentette: Lucian Goga prefektust és Dorin Florea polgármestert kérte a Római Katolikus Egyház javára történt restitúció felülvizsgálati kérelmének benyújtására, ugyanis az általuk vezetett intézmények illetékesek fellépni az ügyben.

A képviselő a romániai korrupcióellenes ügyészség álláspontjára hivatkozott, mely egy 2014-ben tett feljelentés alapján megállapította, hogy a restitúciós bizottság 2004-ben törvénytelenül juttatta vissza a marosvásárhelyi iskolaépületeket a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, de az ügyészség hozzátette, hogy az ügy elévült, ezért a restitúciós bizottság tagjai már nem vonhatók felelősségre.

Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium főépületében ma a Marosvásárhely román tannyelvű elitiskolájának számító Unirea Főgimnázium, melléképületében pedig a közelmúltban megszüntetett, és a Bolyai Farkas Gimnázium jogi ernyője alá utalt Római Katolikus Gimnázium osztályai működnek. A Római Katolikus Státus Alapítvány, az épület gondnokságával megbízott egyházi alapítvány szeptember 9-i közleményében emlékeztetett: az iskolákat fenntartó marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal 2014-ben kötött bérleti szerződés kitér arra, hogy az épületegyüttesben katolikus iskolának is működnie kell. „Ha nem működhet, abban az esetben az önkormányzattal kötött bérleti szerződés hatályát veszíti, ami senkinek nem állhat érdekében” – állt a közleményben.

Marius Pascan a sajtótájékoztatóján arról igyekezett meggyőzni az újságírókat, hogy a Római Katolikus Státus Alapítvány tulajdonképpen állami vagyont kezel. Szerinte azért nem kellett volna visszaszolgáltatni az Egyháznak az iskolaépületeket, mert az Egyház soha nem volt tulajdonosa ezeknek.

A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeinek visszaszolgáltatását a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal is megtámadta, de ennek a pernek a végén a restitúció törvényességét állapította meg a román legfelsőbb bíróság.

Forrás: MTI

Fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria