A Szeretetkaland elnevezésű – házasoknak szánt – több héten keresztül zajló program zárórendezvényén a szerelmes kalandtúrára vállalkozó párok megismerhették egymást, és megoszthatták a próbák során szerzett tapasztalataikat. Az alkalom vidám, romantikus vagy éppen az egymás újrafelfedezését segítő feladványokkal kezdődött, amelyekben a közösség ereje tovább növelte a házasságmélyítő élményeket.
Az idei záróprogramon, ami a Brunszvik-kastélyban, a Szent Anna-templomban és a Brunszvik–Beethoven Kulturális Központban zajlott, a szervező egyházmegyei családpasztorációs iroda munkatársainak nagy örömére egy erdélyi házaspár is részt vett.
Kovács Zoltán martonvásári plébános, az egyházmegye családreferense köszöntőjében a házasság hetének mottójáról beszélt, a hűség szabadságáról. A hűség nem egy hangulat, nem is egy romantikus fogalom, hanem egy elkötelezett ragaszkodás az ígérethez.
A jelen levő házaspárok Isten oltáránál egykor hűséget ígértek, valamint tiszteletet és szeretetet egymás iránt, míg a halál el nem választja őket egymástól. A hűségért küzdeni kell, és féltő gonddal óvni, ápolni.
Spányi Antal püspök megerősítette a párokat abban, hogy a házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül.
Beszélt a párkapcsolatot, a családokat támadó kísértésekről, a válásokról, a számtalan függőség kialakulásáról, amelyek szétszakítják a kapcsolatokat. Szólt azokról a nehézségekről, amelyek minden kapcsolatban jelen vannak, és amelyeket elfogadással és szeretettel kell kezelni.
Be kell látnunk, hogy a másik ember ajándék számunkra. Hogy a férjnek és a feleségnek az a dolga, hogy minél teljesebb ajándék legyen. Az életem a másik számára Istentől adott ajándék. Nem az számít, hogy a másik méltó-e rá, hogy megérdemli-e vagy viszonozza-e, hanem az, hogy ez legyen az én életem értelme – fogalmazott a püspök.
Amikor ezt az ember megérti, akkor fontos lesz, hogy naponta hálát adjon a másikért. Megköszönje a házastársát kimondott szavakkal is. Ne restelljük, ne szégyelljük, ne vegyük gyengeségnek, hanem mondjuk ki: köszönöm, hogy vagy, és hogy mellettem vagy – hangsúlyozta a főpásztor, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az ember természetéből adódóan igazi örömét csak a másik ember örömében találja meg.
„Adja az Úr a házastársaknak, az egyházmegye minden családjának, hogy mindezt mélyen megértsék, szívükbe zárják, napról napra megéljék, és Isten kegyelmeként hordozzák. Ajándékozzák egymásnak szívük békéjét és boldogságát” – zárta beszédét a főpásztor, és a szentmise végén áldásban részesített minden jelen levő házaspárt.
Szöveg: Berta Kata
Fotó: Berta Gábor
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria












