A másik oldal – Borsos József Az özvegy című festményéről

Gondoljunk csak a Nemzetőr című képre, ami Borsos József egyik legszebb alkotása. Persze vannak az állandó kiállításon és a múzeum raktárában ennél szomorúbb hangvételű alkotások is, mint például a Petőfi halála Madarász Viktortól. Ezen az utolsó perceiben láthatjuk a költőt a segesvári csatamezőn. Több mint százötven év alatt rengeteg hősies ábrázolás született a forradalom és szabadságharc témájában, érthető módon a magyar szemszögből nézve az eseményeket. Igen ám, de van egy másik nézőpont is. Az ellenség oldalán leginkább besorozott katonák harcoltak, és veszteségeik nekik is ugyanúgy voltak.  

Borsos József (1821–1883) a biedermeier korának kiemelkedő alkotója volt. Róla bővebben kicsit később beszélünk, most nézzük meg a fent említett Az özvegy című képét. Több mint fél évszázada látogatom rendszeresen a Nemzeti Galériát, az állandó kiállításokat ugyanúgy, mint az időszakiakat. De osztrák részről még soha nem láttam egyetlen festményt sem, nemcsak az 1848-as szabadságharccal, hanem más történelmi eseményekkel összefüggésben sem. Természetesen Borsos képe sem az ellenség győzelmét ábrázolja, hanem a háború áldozatai felől közelít témájához, azt a gondolatot társítva hozzá, hogy a háborúban tulajdonképpen nincsenek igazi győztesek, csak vesztesek vannak. Ezért kellene úgy politizálni, párbeszédet folytatni, hogy a háborút minden esetben el lehessen kerülni. Ez azonban, úgy látszik, csak vágyálom marad, az életünk most sem ezt mutatja.

A képen a teljesen feketébe öltözött özvegy szőke haja a fátyol takarásában is látszik. Ruhája díszes, világítóan fehér csipkegallérja és atlaszszalagja is a gyász kifejezői. A harcokban elesett férje tiszt lehetett, a háttérben a zöld tollas süveg, az aranysujtásos ruha és az alóla kilátszó kardmarkolat mind erre utal. A szőnyeg szélére ejtett fehér kendő, a kisírt szemű fiatal nő együttérzést vált ki a szemlélőből. Hátul, jobbra, a másik szobában magasba nyúló feszületet fog közre két halvány fénnyel égő gyertya. Igazi mestermunka ez a kép, finom érzékkel és finom ecsetvonásokkal megfestve. Feltehetően megrendelésre készült, hiszen festői működése idején Borsos József legtöbbször Bécsben tartózkodott.

Borsos 1840-ben a bécsi képzőművészeti akadémia hallgatója volt, Leopold Kupelwieser osztályába járt. Később, 1843-ban Ferdinand Waldmüller, a híres bécsi festőművész-tanár magániskolájába iratkozott be. Borsos Bécsben élt, és nemcsak az osztrákok, hanem az ottani magyarok körében is népszerű volt. Képeit, főleg portréit magas áron tudta eladni, megrendelői komoly pénzeket fizettek alkotásaiért. Itthon viszonylag kevés festménye van, legismertebb képe a Lányok bál után című műve. 1861-ben hazaköltözött, mert tőzsdespekulációk következtében elvesztette a vagyonát, amit az évek során képeivel keresett. Budapesten Doctor Albert festőművésszel társulva fényképészeti műtermet nyitott a mai Múzeum körúton, az egykori Nemzeti Színház és a Nemzeti Múzeum közötti területen, a régi Füvészkert közelében. Akkoriban nem ő volt az egyetlen, aki a fényképészettel váltotta fel a festészetet. Ezt az utat választotta Barabás Miklós, Brodszky Sándor vagy Canzi Ágostonné is, aki egészen haláláig, 1868-ig fényképészettel foglalkozott. Ne feledjük, hogy már igen korán, 1840-ben magyarul is megjelent Bécsben a Daguerre képei elkészítése módjának leírása című könyv dr. Zimmermann Jakab fordításában.

Abban az időben terjedtek el az úgynevezett vizitkártyák, amelyekre nagy igény mutatkozott. Kis méretű, kemény kartonra ragasztott portréfotók voltak ezek, olyan szerepet töltöttek be, mint a későbbi névjegykártyák. Borsos egyik legismertebb ilyen fotográfiája gróf Andrássy Gyulának készült, 1865-ben. A Nemzeti Galéria 2009-ben nagyszabású kiállításon mutatta be Borsos széles körű munkásságát. Láthattuk műtermi fényképezőgépeit, Petzval József sárgaréz optikáit, és nem utolsósorban Borsosnak az 1867-ben, Ferenc József koronázásakor készített, nagyított fényképeit a jeles eseményen részt vevő arisztokratákról. Az ország minden tájáról érkezett főispánokat és feleségeiket lovon ülve örökítette meg. Borsos József fotográfiái páratlan dokumentumai a magyar fényképészet történetének.

Borsos újra egész vagyont szerzett fotóival és portrék készítésével, ugyanúgy, mint korábban a festményeivel, ám ezt is elvesztette, és a fényképészettel is végleg felhagyott. A fényképezés elterjedésével szép lassan csökkent az érdeklődés a portrékészítés iránt. Élete utolsó éveiben kibérelte a budai Szép Juhászné vendéglőt, amelyet maga vezetett. Talán utolsó munkájaként a vendéglőjéhez festett egy cégért, elég gyenge minőségben. Ez mű már nem is emlékeztet a régi, csodaszép képeire.  

Szomorúságban, elfeledve halt meg 1883. augusztus 19-én.

Szöveg és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. november 6-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.