A megbocsátás útján – Nagyböjti lelkigyakorlat Udvardy György veszprémi érsekkel (II. rész)

Szeretnénk méltó módon készülni húsvét ünneplésére, szeretnénk őszinte bűnbánatot tartani, szeretnénk a bűnbánat, a megtérés ajándékát befogadni és szeretnénk az életünkön változtatni. Nem csak egyszerűen reparálni egy-egy területet, hanem Isten kapcsolatában élni, az Atyával való kapcsolatban élni az életünket, bizalomban élni az életünket. Adja Isten, hogy ezt az időt jól tudjuk felhasználni. Egészen biztos, hogy a Jóisten ebben az idei esztendőben is nevelni, gyógyítani akar bennünket, akarja, hogy fejlődjünk a vele való kapcsolatban, és ezt az időt jól használjuk fel. Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa. Ámen.

Kedves Testvérek!

Közösen készülünk húsvét megünneplésére. Ebben a közös készületben a bűnbánat  szabályait megtartva és tanulva az Istentől – aki erre figyelmeztet bennünket –, figyelmet akarunk fordítani a megtérésre, amely Isten ajándéka. A mai napon a megbocsátó Istenre fordítjuk tekintetünket és szívünket. Ezt követően a megtérés természetéről és ajándékairól beszélünk, a megtérés kiengesztelődésének a nagy-nagy feladatáról, majd az újjáteremtett lélek öröméről, hiszen öröm nélkül belemenni az ünneplésbe nagyon nagy hiba lenne.

Az öröm nélküli lélek nem tud ünnepelni.

Az ünnepre akar felkészíteni bennünket Egyházunk, amikor bűnbánat tartásra hív minket. Erre intett a mai evangélium is. Így fejeződik be: Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért. Az Isten ilyen. Odaadja az életét az ő fiában váltságul sokakért.

Aztán János evangéliuma 3. fejezetének 17. verse ezt így értelmezi és így világítja meg számunkra: nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Váltságul adni az életét sokakért, üdvösséget szerezni a világnak. Nem ítélkezni, hanem élettel ajándékozni. Nagyon vigasztaló és nagyon bátorító ez már a bűnbánattartás idején is. Testvérek, amikor a Bibliát olvassuk, és a Bibliában a bűnös, vagy a bűn megjelenik valamilyen formában, akkor mindig-mindig az a háttér ad értelmet a bűnnek, a bűnbánattartásnak, a bűnös embernek, hogy

a bűnös az olyan adós, akinek az Isten a megbocsátás révén elengedi a tartozását.

Amikor az irgalmasság szentévében az irgalmasságról elmélkedtünk Ferenc pápánk az erre az évre kiadott dokumentumában, felhívta a figyelmünket: Mi, amikor az irgalomról gondolkodunk, nem tudunk másként erre gondolni, minthogy nekünk az Isten már irgalmazott. Nem tudunk ezen kívül az irgalomról beszélni. Ha ezen kívül szeretnénk, akkor nem ismernénk az Istent – de ismerjük! Nem tudunk a bűnbánattartásról és a bűnbocsánatról úgy beszélni, hogy ne élnénk át, hogy nekünk az Isten már megbocsátott, újból és újból meg akar bocsátani. Mert Isten ilyen. Éppen ezért azt tudjuk mondani, hogy Isten a bűnnel szemben nyilatkoztatja ki magát, mint a megbocsátás Istene. Ez nem csak a Biblia lapjain van így, hanem a saját életemben is. Amikor őszintén elismerem saját bűnösségemet, akkor ebben a bűn „misztériumában”, a megbocsátásban és a megváltásban megmutatkozik Istennek a jósága, hogy ki ő. Ő az, aki Atya, ő az, aki szeret, ő az, aki életre akar vezetni. Számunkra az Istenről a végérvényes és teljes tanítást az a názáreti Jézus Krisztus adta, aki az Atyának a fia, és aki az Atya küldötte. Ő tanít erről, hogy az Isten Atya, az Isten megbocsát, az Isten irgalmas. Az Isten életre akar vezetni, de szükséges hozzá bűneink elismerése, szükséges hozzá a bűnbánattartás, szükséges, hogy akarjuk befogadni azt a jót, amit az Isten készít.

A megtérés Isten ajándéka. Ő kezdeményez, ő hív magához, ő gyógyít, ő ad új lehetőséget, ő ajándékoz meg új élettel, ő irgalmas és ő vezet az életre, és ő az, aki megbocsát. Mindeközben pontosan tudjuk, hogy ez számunkra nem egy elméleti megközelítés, hanem az életünk valósága. Pontosan tudjuk azt is, hogy bűneink, korlátaink megsemmisítenek bennünket. Hányszor szenvedünk ettől? Önmagam gyengeségétől, korlátaitól, bűneitől, önmagam lehetőségeitől, amelyeket elmulasztottam, ami felé nem növekedtem. Megsemmisítenek bennünket önmagukban. Megsemmisítenek bennünket következményeikben és megsemmisít akkor is bűnösségem tudata, ha csak arra gondolnék, hogy én egy ítélkező valakivel fogok találkozni.

De éppen a megbocsátás útján azt fedezzük fel, hogy egyértelműek az Istennek a törvényei. Egyértelműek a gyengeségeink, a bűneink is, de valójában ő nem ítélkezni akar, hanem megbocsátani, gyógyítani és élettel ajándékozni. Nem azért küldi el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Úgy szembesülünk az Isten jóságával, hogy ő nem akar ítélkezni, de meg akar gyógyítani, sebeinket akarja tisztítani, meggyógyítani és önmagához vezetni. A megbocsátás, amit az Istentől kapunk, és amikor majd az ő példájára egymásnak megbocsátunk, az az életet jelenti. Emberileg, jogilag nem nagyon tudjuk igazolni a megbocsátást, hiszen jogsérelem történt, hiszen az igazság elleni vétek történt, hiszen a másik személy elleni súlyos vétek történt. A megbocsátás nem azt mondja, hogy nem történt meg, hanem azt mondja, hogy újjáteremtelek téged, újjáteremtem a szabadságodat, az akaratodat, a jövődet, de újjá tudom teremteni a múltadat is, nem emberi értelemben, hanem a gyógyításnak az értelmében. Emberileg, jogilag nehezen tudjuk ezt értelmezni, ugyanakkor az Isten szíve nem emberi szív. Másként gondolkodik, másként szeret bennünket. Isten megbocsátó, irgalmas Isten.

Ezt Jézus tanítja nekünk egyértelműen, és Jézus gyakorolja is ezt, amikor megbocsát. Jézus azt is egyértelművé teszi, hogy ő rendelkezik a bűnök megbocsátása fölötti hatalommal. Emlékezzünk a példabeszédre, amikor meggyógyítja a béna embert, akit elébe visznek. Mi könnyebb? Ha azt mondom, kelj föl, fogd ágyadat és járj, vagy hogy azt mondom, bűneid bocsánatot nyertek? Menj, de többé ne vétkezzél! Van hatalma az ember Fiának a bűnök bocsánatára. Beszél a megbocsátó Istenről, az Atyáról, és így viselkedik a körülötte lévő emberekkel. Ott van a megbocsátásnak a hatalma, és ezt a hatalmat rábízza az ő Egyházára, az ő Szentlelke által. Ezért hihetjük azt – amikor elhangzik fölöttünk a bűnbocsánatnak az Egyház által rendelt szava –, hogy

amikor az Isten megbocsát, újjáteremti szabadságunkat.

Ott, a megbocsátás szavaiban is megjelenik a Szentléleknek az újjáteremtő ereje: Isten a mi irgalmas atyánk, aki szent Fiának kereszthalála és föltámadása által kiengesztelte önmagával a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által megbocsátok neked és feloldozlak. Isten megbocsát és az ő Szentlelke újjá teremt bennünket.

A teljes elmélkedés az alábbi videóra kattintva visszanézhető, IDE kattintva pedig teljes terjedelemben elolvasható.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír