A megbocsátás útján – Nagyböjti lelkigyakorlat Udvardy György veszprémi érsekkel (III. rész)

Lelkigyakorlatunk harmadik napján a megtérés természetéről és ajándékairól szeretnék beszélni. Buzdít bennünket a Szentírás, amikor azt mondja, teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét. A bűnbánat méltó gyümölcse kettős jelentéssel bír, egyrészről utal a bűnbánattartásra és annak őszinte voltára, másrészről figyelmünket a megtért lélek örömére irányítja, amit húsvétkor szeretnénk megünnepelni.

A köznapi gondolkodásban a megtérés egyfajta kudarccal kapcsolódik össze: azért kell megtérnem, mert valami nem sikerült, valamit elrontottam, negatív élmények értek, valamit rosszul csináltam, vagy rossz úton járok. Amikor az Egyház megtérésre indít, arra buzdít, hogy erőforrásként tekintsünk a megtérésre. Ismerem Isten jóságát, mégis ellene döntök, ismerem az Úr törvényét, és nem aszerint járok. Sokszor megtapasztaljuk ezt a kettősséget Egyházunkban is. Fájdalomként érint bennünket, hogy az új élet, a krisztusi élet elgyöngülhet bennünk.

A megtérésre szóló felhívás meghívás az életre, arra az életre, amellyel Isten meg akar ajándékozni bennünket, amelyet megnyertünk a keresztségben. De szükség van a folyamatos megtérésre és a megújulásra is. Szent Ágoston szerint a bűn az örök törvénnyel ellenkező szó, cselekedet vagy vágy. Isten szeretete elleni engedetlenség. Ő szeret, jóra akar inteni, jó és helyes utat mutat számomra, én mégis engedetlen vagyok. Ez az engedetlenség a bizalmatlanságból születik meg; a bizalmatlanság pedig sérti Istent, mert a kapcsolat gyengül, törik meg a bizalmatlanságban.

A bűn megsebzi az ember természetét; sérti a szolidaritást, közösségi életünket, közösségi kapcsolatunkat is. Nem az vagyok, aki lehetnék. Nem az vagyok, amire meghívott, megajándékozott az Isten. Nem ajándékozom meg testvéreimet azzal, aki lehetnék. A bűnben mindenképpen megmutatkozik egyfajta engedetlenség az Istennel szemben és az Isten törvényeivel szemben.

Krisztus szenvedésével föltárja a bűn súlyosságát, és irgalmasságával le is győzi azt. Nagyobb a mi gyengeségünknél, nagyobb a mi bűneinknél, nagyobb a mi korlátainknál, és szétfeszíti azokat.

Éppen ezért ajándékozza Egyházának Jézus Krisztus a bűnbocsánat szentségét a húsvét erejében.

A megtérés felismerése a rossznak, felismerése annak, mire kaptam meghívást. A megtérés belátás, hogy a kettő között óriási feszültség van, az előbbit bánom, Istentől bocsánatot kérek, és megbocsátást kapok Tőle – és így irányváltás, megújulás történik az életemben. „Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett az Isten országa.” Valami jót tár elénk. Nem félelmet akar kelteni, hanem meghív a húsvét erejében az új életre. Ez az emberi dimenziót meghaladó dimenzió Jézus Krisztus személye, tanítása.

A megtérésben az Istenre irányuló, mégis emberi megfontoláson túl megjelenik egy értelmen túli valóság; olyan meglátás, fölismerés, amely nem az enyém, hanem Istené. Ő az, aki ezeket a vágyakat belénk ülteti, aki fölkínálja az okozott vagy elszenvedett sebek gyógyulását, és új meglátásokat ad. Sokszor tapasztaljuk, hogy megreked egy kapcsolat, és nehéz túllépni; nem tudjuk, hogyan kellene újrakezdeni. Majd egyszer csak meglátjuk a megoldást. Nem következik abból, amit látunk, sem a nehézségekből, sem a gyógyulási szándékból, hanem Isten ilyen új módon jelenik meg, ami képes megoldani azt, ami nehéz, ami fáj, ami megbetegít. Ez a Szentlélek műve.

Sokszor nem merünk konkrét feladatokat megfogalmazni, konkrét lépéseket, hogy hol kell változtatnom az életformámban, gondolkodásomban, szóhasználatomban, ítélkezésemben, a társadalmi jelenségek megítélésében. A megtérés mindig konkrét, mindig konkrét területei vannak. Aktív választás. Választanom kell a jó és a rossz között. Tettekben fejezi ki magát a megtérés, és radikális döntést kíván a gyökereknél. El kell menni a rossz, a bűn, a hiány forrásához, gyökeréhez. Ha nem veszem a bátorságot, hogy ezzel szembesüljek, akkor nem tudok jó döntéseket hozni, nem tudom, hogyan kellene továbblépni.

A megtérés fokozatos és folyamatos, egyre mélyülő. Szeretnénk mindent egyszerre megjavítani. Újból és újból szembe kell néznem azzal, aki vagyok, azzal, hogy hogyan fejlődtem. Életünkhöz hozzátartozik a fejlődés és a növekedés, de a bűn misztériuma is. Ennek nem vagyunk urai. Isten az, aki a rosszat jóra tudja fordítani. A döntéseim nemcsak a természetes területeket érinti az életemben, hanem a természetfölöttit is, mert éppen a keresztségben elnyert méltóságot akarja táplálni bennünk Isten – azt a szépet, amit elgondolt rólunk; azt a lelket, amit belénk oltott; azt az országot, amit nekünk készített.

A megtérés mindig ajándék, mindig Isten ajándéka. Milyen nehéz sok esetben megvallani, hogy Krisztust követem, hogy keresztény vagyok. XII. Piusz szerint a mai Európának nagyon nagy hiánya, hogy a jók meggyengültek a jó megtételében. Ki tudja ezt megfordítani? Azok, akik elhiszik magunkról, hogy a jóra kaptak meghívást. Az Egyház szolgálatra, misszióra nevel; de csak a megtért ember tud szolgálni, evangelizálni, tanúságot tenni.

Amikor a megtérés vágya vagy szükségessége félelemmel tölt el, gondoljunk arra, hogy a megtérés isteni erőforrás. Isten ismeretében, szeretetében való növekedés. A megtérésben – bármennyire fontos és nélkülözhetetlen az én szerepem is – Isten a kezdeményező. „Adja Isten, hogy a megtért, megújult lélek öröme után vágyakozzunk, és ennek a vágynak az erejében tudjuk alakítani, formálni Krisztus módjára az életünket” – hangzott el Udvardy György érsek elmélkedésében, mely IDE kattintva teljes terjedelmében olvasható.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír