A megfontolásról – A Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlata (10.)

Clairvaux-i Szent Bernát írt egy értekezést A megfontolásról (De consideratione) címmel. Ez volt a legszélesebb körben elterjedt műve. Ez azért furcsa, mivel a szöveg lényegében egy levél, amelyet egy különleges helyzetben lévő személynek címezett: egy olasz ciszterci szerzetesnek, Bernardo dei Paganellinek. 1145-ben ő lett III. Jenő pápa.

Az igazság keresése

Bernát szóhasználatában a megfontolás azt jelenti, keresni az igazságot a véletlenszerű emberi ügyekben, ahol nehéz azt észrevenni. Meghatározható úgy, mint „az igazságot kereső gondolat, vagy az igazság felfedezésére törekvő elme”.

Megfontolások az Egyház problémáiról

Az Egyház problémáinak megfontolásával kapcsolatban Bernát nem ajánl intézményi megoldásokat. Inkább azt tanácsolja Jenő pápának, hogy vegye körül magát jó emberekkel. Minél jobban működnek az Egyház központi hivatalai, annál inkább szolgálják az egész Világegyház javát.

A tulajdonságok, amelyeket Bernát kér, halhatatlanok. Olyan munkatársakra van szükség, akik „bizonyítottan szentéletűek, készséges engedelmességgel és csendes türelemmel rendelkeznek; […] hitükben katolikusok, a szolgálatban hűségesek; békeszeretőek és az egységre törekvőek; […] előrelátóak a tanácsadásban, […] buzgók a szervezésben […], szerények a beszédben”. Az ilyen emberek „rendszeresen az imádságnak szentelik magukat, és minden vállalkozásukban jobban bíznak ebben, mint saját szorgalmukban vagy munkájukban. Megérkezésük csendes, távozásuk szerény”.

Ha az Egyház ezek szerint működik, tükrözni fogja az angyalok hierarchiáját. Aki ezt megfontolja, megérti, az Egyház fő küldetése: Isten dicsőítése.

Megfontolások a földi dolgokról

Ahhoz, hogy helyesen fontoljuk meg a földi szükségleteket, azt kell keresnünk, ami odafent van. Bernát azt mondja, ez nem azt jelenti, hogy „száműzetésbe vonuljunk; azt jelenti, hogy visszatérünk szülőföldünkre”.

Bernát felteszi a kérdést: Ki Isten? A „legfőbb boldogság”, aki szeretetből meg akarja osztani velünk istenségét. Ő teremtett minket, hogy vágyakozzunk utána. Ő tágítja ki a szívünket, hogy befogadjuk őt, igazzá tesz minket, hogy méltók legyünk hozzá. Vezet minket az igazsággal, formál jóakarattal, megvilágosít tudással, megőriz minket, hogy elérjük az örök életet.

Bármiről is kell gondolkodniuk az egyházi vezetőknek, ezeket a dolgokat kell először figyelembe venniük. Ezáltal gyakorlati ügyeik megfontolása is megvilágosodott, rendezett és áldott lesz. Bernát szerint egy vezetőnek elvhűnek, szentnek és szigorúnak kell lennie. De a Vőlegény barátjának is kell lennie, aki örömmel osztja meg ezt a barátságot másokkal.

A püspöki szolgálat terhe

Szent Ágoston a püspöki hivatást sarcinának, azaz légionáriusi csomagnak nevezte. Ez egy nyers hasonlat, amit egy olyan ember alkotott meg, aki ismerte az észak-afrikai sivatagban folytatott hadjáratok elhagyatottságát és félelmét. Azonban kifejtve a képet azt mondja, bár a pásztori tehernek valóban van egy ijesztő oldala, igazán csak akkor félelmetes, ha nem vesszük észre, ki rakja a terhet a vállunkra. Mert ez nem más, mint részesedés Krisztus édes igájából, aki megmutatja nekünk, hogy a ránk bízott kereszt ragyogó és könnyű, és az abban való részesedés örömteli.

Ágoston egyszer ezt írta: „Perduc sarcinam tuam quia levis est si diligis gravis si odisti”, azaz: „Vidd el a célig a csomagodat (sarcina). Ha szereted, könnyű lesz. Ha gyűlölöd, nehéz lesz.”

„A tiéd, jó Jézus – írta Bernát az ír Szent Malakiásról szóló művében –, a letét, amelyet ránk bíztál; a tiéd a birtokunkban elrejtett kincs, amelyet akkor kell átadnunk, amikor te elrendeled, hogy visszaadjuk.”

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír