A megünnepelt szentségtől a megélt szentségig – Vatikáni püspöktalálkozó (4. nap)

Október 10-én, szombaton a házasság első éveinek jelentőségéről tanácskoztak a keleti katolikus egyházak vezetői, a püspöki konferenciák elnökei, házaspárok és szakértők a VI. Pál teremben. José Cobo Cano madridi bíboros érsek a házaspárok folyamatos lelkipásztori kísérésének fontosságáról beszélt; María Marcela Mazzini argentin teológus arra mutatott rá, hogy a házasság szentségét nem elég megünnepelni.

Kevin Farrell bíboros, a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának prefektusa bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az Egyháznak figyelmesen meg kell hallgatnia a fiatal házaspárok tapasztalatait: mit tanulnak együtt, milyen nehézségekkel szembesülnek, milyen erőforrásokat fedeznek fel a házasság szentségében, és mit várnak a keresztény közösségektől.

A házasság első évei döntő jelentőségűek

Farrell bíboros emlékeztetett arra, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta jelentős erőfeszítések történtek a házasságra való felkészítés megújítására. A jegyeskurzusok azonban önmagukban nem mindig elegendőek ahhoz, hogy a fiatal házasok elmélyítsék szeretetüket, és megbirkózzanak az egymás mélyebb megismerésével vagy a gyermekek születésével járó nehézségekkel.

José Cobo Cano madridi bíboros érsek szerint az Amoris laetitia új lelkipásztori távlatokat nyitott meg. Az első kihívás azonban nem az, hogy milyen új programokat kellene kidolgozni, hanem az, hogy valóban ismerjük-e azoknak a pároknak az élethelyzetét, akiket kísérni szeretnénk.

A házasság ugyanis nem egyszeri ünnepelendő szentség, hanem hivatás, amelyet egész életen át ápolni kell.

A házasságpasztorációnak ezért túl kell lépnie az esküvőre való felkészítésen, és a házaspárok folyamatos támogatására kell összpontosítania.

Párbeszéd, türelem és megbocsátás

A madridi érsek két alapvető szempontot emelt ki felszólalásában: a kísérést és a megkülönböztetést. A „Mit kell tudniuk ahhoz, hogy összeházasodjanak?” kérdésnél mélyebb kérdés, hogy „Mit kell felfedezniük ahhoz, hogy felismerjék, valóban arra kaptak-e hivatást, hogy véglegesen egymásnak ajándékozzák magukat?” A házasság első évei, a gyermekek születése, a munkahelyi felelősség, az anyagi nehézségek, a betegségek és a személyes változások mind párbeszédet, türelmet, megbocsátást és az egység melletti döntés folyamatos megújítását kívánják – emelte ki José Cobo Cano.

A spanyol főpásztor beszámolt egy Madridban kipróbált kezdeményezésről, melynek lényege, hogy a párok minőségi időt szánjanak egymásra: beszélgessenek közös történetükről, felismerjék erősségeiket és gyengeségeiket, együtt imádkozzanak, és felismerjék hivatásukat. Ha egy pár nyolc-tíz éves kapcsolat után már eldöntött esküvői tervekkel érkezik az Egyházhoz, marad-e valódi lehetőség a hivatás felismerésére? – vetette fel a bíboros.

Közös „mi” az egyéni személyiség megőrzésével

A házasság egyik legnagyobb kihívása, hogy a felek megtanuljanak közös „mi”-t építeni anélkül, hogy elveszítenék saját személyiségüket. Ehhez időre, kölcsönös meghallgatásra, közös hitre és a konfliktusok megfelelő kezelésére van szükség – szögezte le José Cobo Cano bíboros. – A keresztény házasság nemcsak két ember magánügye, hanem egyházi hivatás is. Ezért a plébániáknak, egyházmegyéknek és más házaspároknak is szerepet kell vállalniuk a fiatal családok támogatásában. A tapasztaltabb házaspárok különösen sokat segíthetnek, nem szakértőként, hanem saját megélt és megosztott tapasztalataik révén.

A megünnepelt szentségtől a megélt szentségig

María Marcela Mazzini argentin teológus a házasság első éveit a szentség misztagógikus (a szentség misztériumába bevezető – a szerk.) elmélyítésének időszakaként mutatta be. Kifejtette: az ősegyházban a misztagógia azt jelentette, hogy a hívők fokozatosan elmélyültek a már elnyert szentség titkában. Hasonló folyamat zajlik a házasságban is:

az esküvőn kimondott igen valódi köteléket hoz létre, amelynek jelentését a házastársaknak fokozatosan kell felfedezniük és megélniük.

Az Amoris laetitia szerint a házasságkötéskor kimondott „igen” egy út kezdete, nem pedig egy már befejezett valóság. A közös élet első éveiben újra kell rendezni az anyagiakat, a munkát, a háztartási feladatokat, a családokkal való kapcsolatot, a szexualitást és gyakran a gyermekek érkezésével járó feladatokat is.

A házassági válságok négy területe

Az argentin teológus négy olyan területet nevezett meg, ahol különösen gyakran jelentkeznek nehézségek: a kommunikáció és a konfliktuskezelés, a közös élet megszervezése, az anyagi kérdések és életcélok, valamint a szexualitás és az intimitás. A teológus hangsúlyozta: a közös „mi” nem születik meg automatikusan attól, hogy két ember szereti egymást. Nem is két személy egyszerű összege vagy összeolvadása, hanem

két családi kultúra találkozásából létrejövő új és megismételhetetlen valóság.

A házasság egy nagyobb Szeretet látható jele

A fiatal házaspárok kísérése ezért nem pusztán két személy támogatását jelenti, hanem egy születő, még törékeny, ugyanakkor lehetőségekkel teli kapcsolat gondozását.

A szentségi házasságban két szabad ember, akiket Jézus Krisztus hűsége támogat, kölcsönös elfogadásával egy náluk nagyobb Szeretet látható jelévé válik.

„Az egység nem követeli meg a különbözőségek eltörlését; az összetartozás nem jelent birtoklást; a gondoskodás nem jelent uralkodást; a hűség pedig lehetővé teszi, hogy a változásokon keresztülhaladva is megőrizzük a szövetséget” – zárta előadását María Marcela Mazzini.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír