A Megváltó Krisztus a 20. század királya – A 2025-ös szentévre készülve (7. rész)

A két világháború által feldúlt 20. században sor került mind a négy jubileumi szentévre, amelyeken az 1950-es kivételével magyar zarándokcsoportok is részt vettek nagy számban. Különösen jelentős volt számunkra az évszázad első jubileuma, amely egybeesett a magyar államalapítás 900. évfordulójával.

A szentévek középpontjában mindig Krisztus áll, aki a mi üdvösségünk, életünk és feltámadásunk. A múlt század pápái célul tűzték ki a kereszténység újjáéledését, a missziók terjedését, a keresztények egységét, a népek közötti béke, az Egyház és az állam közötti összhang megteremtését.

XIII. Leó pápaságának (1878–1903) 21. évében, 1899. május 11-én a Properante ad exitum saeculum kezdetű bullájával hirdette meg ünnepélyes keretek között az 1900-as szentévet, amely megnyitotta az új századot, a kereszténység 20. évszázadát. Az 1810-ben született pápa bullájában felidézte a 75 évvel azelőtti, 1825-ös jubileumot, amelyen XII. Leó pápa mellett szolgálhatott 15 éves fiatalként. Nevét is elődje iránti tiszteletből vette fel. A dokumentumban leszögezte legfőbb törekvését, vagyis hogy a szentév jelentse a kereszténység újjáéledését, valamint kifejezte azt a reményét is, hogy a jubileum hosszú pápaságának maradandó, végső jele lesz.

A Gioacchino Pecci néven született XIII. Leó a Megváltó Krisztust a 20. század királyának hirdette ki, és ezzel előkészítette a negyedszázaddal későbbi, 1925-ös szentévben bevezetett Krisztus Király-ünnepet, amelyet az évközi idő utolsó vasárnapján tartunk. A pápa felhívást intézett a világ minden tájáról Rómába érkező zarándokokhoz, valamint a világon szétszóródott keresztényekhez, hogy róják le tiszteletüket Jézus Krisztus, a világ Megváltója személye és küldetése előtt, aki „salus vita et resurrectio nostra”, vagyis üdvösségünk, életünk és feltámadásunk.

A szentévi felhívásnak megfelelően kereszteket, Jézus Krisztus, Szűz Mária és a Szentháromság tiszteletére szobrokat állítottak fel a világ minden részén. A római szervezőket a pápa azzal bízta meg, hogy a megváltás évszázadainak megfelelően Itália tizenkilenc hegycsúcsán állítsanak fel Megváltó Krisztust ábrázoló szobrokat, ezzel is kifejezve, hogy neki szenteli a 20. századot.

XIII. Leó pápa nagy elődje, Boldog IX. Piusz péteri szolgálata idején az Olaszországban kialakult zavaros politikai helyzet miatt nem lehetett megünnepelni az 1850-es jubileumot. Az 1875-ös szentévet is külső ünnepségek, pompa nélkül tartották meg, a szent kapuk megnyitása és bezárása is elmaradt. Ezért az új évszázad elején a jubileum meghirdetése óriási lelkesedést váltott ki, és egy sor olyan kezdeményezéshez vezetett, amelyek célja a keresztény öntudat újbóli felélesztése volt Olaszországban és az egész katolikus világban.

Az olasz politikai világban, sőt az uralkodó Savoyai királyi házban is nagyon pozitív hatást váltott ki a közelgő szentév. Ezt bizonyítja, hogy a bulla megjelenését követően I. Umberto király 1899. szeptember 15-én a megújult olasz parlament előtt mondott beszédében fontos kijelentéseket tett ezzel kapcsolatban. Elismerte, hogy az 1900-as év korszakot jelöl a katolikus világban, és alkalmat ad arra, hogy az ország politikai vezetői érvényre juttassák azokat a vállalásokat, amelyekre elkötelezték magukat az olasz egység megvalósításakor, megerősítve Rómát, az ország fővárosát. Ez volt az első alkalom, hogy a zarándokok fogadásának megszervezése az olasz hatóságokra hárult. A szentévben kísérletet tettek egy egyházellenes kongresszus megtartására, de a liberális Róma, ígéreteihez híven, nem engedélyezte az ezzel kapcsolatos nyilvános demonstrációkat.

XIII. Leó az utókor megítélése szerint nagyszerű pápa volt, de péteri szolgálata során az úgynevezett „római kérdés”, a Szentszék és az olasz állam viszonya még mindig súlyos teherként nehezedett az Egyházra, továbbá mind Olaszországban, mind Európában egyre nagyobb teret hódított az antiklerikalizmus. Erre válaszolva azonban egyre több missziós intézet és kongregáció született ebben az időszakban, lendületet adva az evangélium terjedésének az egész világon. 

XIII. Leó pápa határozottan elkötelezte magát az összetett társadalmi és szociális kérdések megoldására, ezért a szentévet megelőzően 1891-ben közzé tette Rerum novarum kezdetű enciklikáját, az első pápai szociális körlevelet, amelynek fő témája a munkáskérdés volt. Ma is gyakran idézett, nagy hatást kiváltó dokumentumában felhívta a figyelmet az emberiség alapvető jogainak és kötelességeinek követelményeire, rámutatva, hogy az Egyház társadalmi tanítása álladóan fejlődő tanítás. Az enciklika kapcsán bontakozott ki Olaszországban a kereszténydemokrata mozgalom.

A szentévre készülve, 1899-ben XIII. Leó pápa az egész emberiséget Jézus Szentséges Szívének szentelte, és terjesztette Szent József tiszteletét, akit a családapák és a munkások elé állított példaképnek.

1899. december 31-én éjfélkor megszólaltak a harangok Rómában és az egész világ templomaiban. A római zarándokok száma meghaladta a félmilliót. A 22. szentév keretében hat boldoggá avatásra került sor, valamint a pápa a szentek sorába iktatta De la Salle Szent Jánost, a Keresztény Iskolatestvérek alapítóját és Casciai Szent Ritát, akit „Umbria gyöngyének” nevezett.

Magyarországon a szentév egybeesett a magyarság megkeresztelkedésének és az államalapítás 900. évfordulójával. Ennek a jubileumnak az alkalmából egy ezüstnyelű magyar nemzeti lobogót helyeztek el a lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház falán, a magyar Szent Koronát Szent Istvánnak adományozó Szent II. Szilveszter pápa síremléke mellett. A korona átadását ábrázoló domborművet 1910-ben avatták fel. A magyar katolikusok 1300 fős szentévi zarándoklatának résztvevőit XIII. Leó pápa április 29-én fogadta.

Az 1925-ös szentévben XI. Piusz fel kívánta hívni a hívek figyelmét a missziók értékes munkájára. Mivel a jubileumra egy olyan időszakban került sor, amikor az első világháború visszhangja még nem csendesült le, a pápa arra buzdította a híveket, hogy imádkozzanak a népek közötti békéért, ezáltal búcsúkat nyerve. Már 1922-ben kiadott enciklikájában annak a reményének adott hangot, hogy a szentévben a keresztény egység kézzelfogható jeleként Rómában összegyűlik a világ összes főpásztora.

A pápa 1924. május 29-én, Urunk mennybemenetelének ünnepén hirdette ki a szentévet Infinita Dei Misericordia kezdetű bullájával. Az egész világra kiterjesztette a meglátogatható templomok körét, vagyis mindenki a lakóhelyén is elnyerhette a teljes búcsú kegyelmét, amennyiben elvégezte az előírt templomlátogatásokat és ájtatosságokat. Mivel a keresztény társadalom helyreállítása XI. Piusz egyik elsődleges vágya volt, ennek a következő három lényeges feltételét határozta meg: a népek közötti béke, a nem katolikusok visszatérése az Egyházba és a Szentföld kérdésének rendezése.

A Szent Péter-bazilika szent kapuját XI. Piusz pápa a hagyománynak megfelelően 1924. december 24-én este, karácsony vigíliáján nyitotta meg. Magyar zarándokok is részt vettek a szertartáson, amelyről Zichy János gróf, az Országos Katolikus Szövetség elnöke a következőket írta: „Magunkba szállás, újjászületés és Rómába zarándoklás, ez a hármas jelszó, amelyet a szentév hirdet, s amelyből nekünk, magyar katolikusoknak is ki kell vennünk a részünket.”

1949. május 26-án, Urunk mennybemenetelének ünnepén XII. Piusz Jubilaeum maximum kezdetű bullájával meghirdette az 1950-es szentévet. November elsején a pápa hittételként kihirdette, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”. A bíborosi kollégiumot XII. Piusz a katolikus világ egyfajta egyetemes képviseletévé alakította át, nagymértékben csökkentve az olasz jelenlétet és növelve a különböző nemzetekből származó bíborosok számát.

Ezt a szentévet tekinthetjük a tömeges vallási turizmus kezdetének. A kormány, amelynek élén Alcide De Gasperi, az Olasz Kereszténydemokrata Párt megalapítója állt, megszervezte a zarándokok millióinak fogadását, akik „zarándokkártyát” kaptak, amely útlevélként érvényes volt egész Olaszország területén.

Mint ismeretes, azokban az években politikai okokból Magyarországról nem lehetett Rómába zarándokolni. A kommunista rezsim által hazaárulással vádolt Mindszenty József bíboros, Magyarország hercegprímása életfogytiglani börtönbüntetését töltötte. A híveknek a búcsú elnyeréséhez a magyar püspöki kar által kijelölt négy templomot kellett felkeresniük, és a kegyelem állapotában a Szentatya szándékára kellett imádkozniuk.

Az 1950-es szentév egyik nagy eseménye volt az október végén megrendezett nemzetközi Mária-kongresszus.

VI. Pál pápa az 1975-ös szentévet, amelyet 1974. május 23-án, Urunk mennybemenetelének ünnepén hirdetett meg Apostolorum Limina kezdetű bullájával, a kiengesztelődésnek kívánta szentelni. A II. Vatikáni Zsinat utáni első szentévnek a következő témát adta: Megújulás és kiengesztelődés. A szent kapu megnyitásán, 1974 karácsonyának éjszakáján buddhista szerzetesek is jelen voltak. Ez volt az első jubileum, amelyet világszerte televízión is közvetítettek. Abban az évben Rómát szárazság fenyegette, és a városba érkező zarándokok nagyszámú beáramlására való tekintettel szigorú vízadagolást rendeltek el. A kitűnően lebonyolított szentévre többmillió zarándok érkezett Rómába.

A magyar nemzeti zarándoklat szeptember 8. és 16. között zajlott. A különvonattal érkező hívek csoportját Ijjas József kalocsai érsek vezette, kísérőik között volt Bánk József egri érsek, Lékai László és Pataki Kornél apostoli kormányzók, Keresztes Szilárd hajdúdorogi segédpüspök.

A 20. század utolsó szentévének felidézésével eljutottunk a harmadik keresztény évezred meghirdetéséhez. Szent II. János Pál pápa Tertio millennio adveniente kezdetű apostoli levelében arra buzdította a világ fiataljait, hogy kövessék Krisztus útját. Az egymást követő nemzedékek fáradozzanak azon, hogy Krisztus jelen legyen egészen a világ végezetéig, ugyanis „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Avvenire (nyitókép), Vatican News

Magyar Kurír