A mennyországhoz egyetlen kulcs van: a szeretet – Mijo Barada tett tanúságot Egerben

Hazai – 2026. szeptember 1., kedd | 15:57

A bűn és a megtérés volt a témája Mijo Barada horvát származású karizmatikus előadó háromnapos, augusztus 25–27. között megtartott egri lelkigyakorlatának. A ciszterci templomban 170 fő vett részt az eseményen, 70 százalékban az Egri Főegyházmegyéből érkeztek, a többiek pedig az ország számos szegletéből, Budapestről és környékéről, a Dunántúlról és az Alföldről is.

A lelkigyakorlat fővédnöke Ternyák Csaba egri érsek volt. A dicsőítő szolgálatot Molnár Sándor végezte.

Előadások, dicsőítés, szentmise, szentségimádás, rózsafüzér és közbenjáró ima volt mindhárom napon a program. A lelkigyakorlat alatt minden résztvevő szentgyónást végzett.

Mijo Barada tanításaiban Európában, Ázsiában és Afrikában végzett missziós útjain szerzett tapasztalatai alapján hangsúlyozta, hogy „mennyei zuhanyzó” a gyóntatószék, ahová piszkosan megyünk be és tisztán jövünk ki. Kiemelte, hogy a bűn és a bűnös életvitel mennyi testi-lelki betegség oka. Ezért fontos, hogy bűneinket fajtájuk és számuk szerint gyónjuk meg, és a visszatérő bűneink ellen pedig harcoljunk.

Hozzátette: Jézus azt szeretné, hogy mi legyünk az ő tabernákulumai. Környezetünkben Isten békéjét érezzék bennünk, és általunk az öröm, az optimizmus és a remény terjedjen a világban.

Ahol ott van Isten szeretete, az ördögnek nincs helye.

Mijo Barada hangsúlyozta: Isten irgalmas. Isten irgalmának ajtaja nyitva áll azok előtt, akik nem akarnak többé vétkezni, és bűnbánatot tartanak. Ha szívemből megbocsátok az ellenem vétőknek, akkor béke lesz bennem. Jézust pedig kérnem kell, hogy a sebeimet gyógyítsa be.

Az előadó hozzátette: az ima a lélek lélegzetvétele bennem. Az ima által Isten Lelke tölt be békével, szeretettel és örömmel.

Arra kell törekednünk életünkben, hogy Jézus nézzen a szemünkkel, Jézus szeressen a szívünkkel és Jézus öleljen a karunkkal.

A mennyországhoz pedig egyetlen kulcs van: a szeretet.

A lelkigyakorlat után Sinkovics Andrea beszélgetett Mijo Baradával, aki négygyermekes családapa és magyarul eddig négy könyve jelent meg: A hit három lépese; Jézus, a Jó Pásztor; Íme, újjáteremtek mindent és Az édesanya szíve alatt. Az interjú ITT olvasható.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Fotó: Életünk Krisztus Karizmatikus Közösség, Eger

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria