A mesterséges intelligenciát le kell fegyverezni – XIV. Leó pápa első enciklikájának bemutatóján

A Szentatya maga is részt vett a dokumentum bemutatásán, és angol nyelvű záróbeszédében mindenkit megszólított: „Arra hívom az egyház és az emberi család minden tagját, hogy tanuljunk meg figyelni egymásra, bátran nézzünk szembe korunk kihívásaival, és működjünk együtt egy emberibb és testvéribb társadalom építésében.”

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Kedves testvéreim!

Szeretném megköszönni mindnyájatoknak, hogy ma itt vagytok, és érdeklődéssel kíséritek ezt az eseményt.

Szeretnék őszinte köszönetet mondani mindazoknak, akik megszervezték a mai találkozót, és különösen azoknak, akik megosztották velünk szakértelmüket és tapasztalatukat iménti felszólalásukban.

Külön is szeretnék köszönetet mondani [Christopher] Olah úrnak, hogy elfogadta meghívásunkat. Viszonzásképpen az egyház nevében elfogadom az Ön meghívását arra, hogy együtt járjunk az úton, együtt hallgassunk meg, együtt beszéljünk, és együtt keressük azt az utat, amelyen az emberiségnek járnia kell a mesterséges intelligencia korában.

Milyen nagy reményre ad okot, hogy különbözőségeink ellenére képesek vagyunk meghallgatni egymást! Ez az eszmecsere egyértelmű tanúságot tesz a jelen pillanat súlyáról, ugyanakkor arról a bizakodásról is, hogy felismerhetjük együtt korunk legfontosabb kérdéseit, s így az emberiség jövőjét.

A történelem sorsfordító időszakaiban az egyház arra kap meghívást, hogy az „új dolgokat” az evangéliumnak és az emberi személy méltóságának fényében értelmezze.

Százharmincöt évvel ezelőtt tiszteletreméltó elődöm, XIII. Leó szemügyre vette a gyári munkások helyzetét, családjaik gyökértelenné válását és a gyors ipari átalakulás által előidézett új szegénységi formákat. Megértette, hogy az egyház nem maradhat távol. Az emberi méltóságot fenyegető korszakos átalakulás idején a Rerum Novarum enciklika az evangélium és a társadalmi tanítás fényében szólalt meg a kibontakozó „új dolgokról”.

Ma hasonló horderejű átalakulással nézünk szembe, melynek talán még súlyosabb következményei is lehetnek. A mesterséges intelligencia már most életünk számos területét érinti, hatással van az emberi együttélést alakító döntésekre. Drámai módon alakítja át a hadviselés módját is.

Az előző „Leóhoz” hasonlóan én is úgy érzem, küldetést kaptam arra, hogy a hit szemével, az értelem világosságával, a misztérium iránti nyitottsággal, valamint a szegények és a föld kiáltását szívemben hordozva tekintsek erre az újabb hatalmas átalakulásra.

A Magnifica humanitas ugyanabból a meghallgatásból született, amely XIII. Leót is jellemezte. Meghallgattam tudósokat és mérnököket, akik őszinte lelkesedéssel dolgoznak olyan technológiákon, amelyek képesek enyhíteni a mérhetetlen szenvedést; politikai vezetőket és közintézmények vezetőit, akik kitartóan törekszenek igazságos szabályok kialakítására; szülőket és tanárokat, akik mély aggodalommal tekintenek a fiatalabb nemzedékek jövőjére.

Más, rendkívül aggasztó hangok is eljutottak hozzám az egyre autonómabbá váló fegyverrendszerekről, amelyek gyakorlatilag túllépik a tényleges emberi irányítás határait. Igen nyugtalanító beszámolókat hallok olyan algoritmusokról, amelyek előítéletekkel és igazságtalanságokkal szennyezett adatok alapján képesek megakadályozni az egészségügyi ellátáshoz, a munkához és a biztonsághoz való hozzáférést. És meghallgattam azok szótlanságát is, akiknek nincs hangjuk, amikor döntések születnek – olyan döntések, amelyek a kirekesztés és a szenvedés új formáit idézhetik elő.

E meghallgatásból érlelődött meg a Magnifica humanitas enciklikában megfogalmazott súlyos meggyőződés:

a mesterséges intelligenciát le kell fegyverezni.

Tudom, erős ez a kifejezés, de szándékosan választottam, mert a jelen pillanat olyan szavakat kíván, amelyek képesek felhívni a figyelmet, felébreszteni a lelkiismeretet és előrevivő utakat kijelölni az emberiség számára.

Az egyház régóta munkálkodik a nukleáris leszerelésért, tudatában annak, hogy minden nagy technológiai hatalom képes befolyásolni az emberek életét, ezért annak megfelelő erkölcsi tisztánlátással és közösségi ellenőrzéssel kell együtt járnia. A nukleáris leszerelés továbbra is a békének és az emberi család méltóságának a szolgálata.

Hasonló értelemben most a mesterséges intelligenciát is „le kell fegyverezni”, meg kell szabadítani azoktól a logikáktól, amelyek az uralom, a kirekesztés és a halál eszközévé teszik.

A nukleáris energiához hasonlóan ennek is mindenkinek és a közjónak a szolgálatában kell állnia.

A technológiáról szóló döntéseket sosem szabad elszakítani a lelkiismerettől és a felelősségtől. „Ne aludjunk hát, mint a többiek – figyelmeztet Pál apostol –, hanem legyünk éberek” (1Tesz 5,6). Erre az éberségre ma nagy szükség van. A béke nem pusztán a háború hiánya, hanem a megvalósuló igazságosság. Ám amikor a technológia meggyengíti a kritikai érzékünket, maga a béke is veszélybe kerül.

Önmagában a lefegyverzés azonban nem elegendő. Építenünk is kell.

Az „épít” szó azokat az éveimet idézi fel bennem, amelyeket misszionáriusként töltöttem Peruban. 2017-ben özönvízszerű esőzések és áradások sújtották az ország északi részét: sok család otthonát elnyelte a sár, és számos út is megsemmisült. Ott tanultam meg, hogy az újjáépítés nem csupán azt jelenti, hogy helyreállítjuk azt, ami elpusztult. Azt jelenti, hogy újjáépítjük a kapcsolatokat, helyreállítjuk a bizalmat és újraélesztjük a jövőbe vetett reményt. Ezenkívül az újjáépítést senki sem egyedül végzi.

A Magnifica humanitas enciklikában felidézem Nehemiás próféta bibliai alakját. Jeruzsálem romba dőlt falai előtt összegyűjti a csüggedt embereket, hogy közösen újrakezdjék az életet. A falak képe nem igazolja az elzárkózást vagy a megosztottságot, hanem arra hív mindenkit, hogy tegye hozzá a maga részét. Tégláról téglára ölt alakot az az igazságosabb együttélés, amely képes megvédeni minden ember méltóságát. Nehemiás erőfeszítése a mi korunkhoz is szól.

A mesterséges intelligencia a történelem építési területévé válhat egy olyan közösségi horizonton belül, ahol a technikai haladás megtanulja az emberi életet szolgálni.

„Mindenki vigyázzon, hogyan épít” (1Kor 3,10) – figyelmeztet Szent Pál. Nem magától az építéstől tart, hanem attól óv, nehogy szilárd alapok nélkül építsünk. Ne féljünk a mesterséges intelligenciától, hanem állandóan tartsuk szem előtt az emberi dimenzió kérdését. Nem bánhatunk könnyelműen a legnagyobb hatalommal rendelkező technikai eszközeinkkel.

Az igazi fejlődés – mondja Szent VI. Pál – mindig „minden emberre és a teljes emberre” irányul. A „minden ember” azt jelenti, hogy a digitális átalakulás terén senki sem szorulhat perifériára. A „teljes ember” pedig azt jelenti, hogy senkit sem lehet pusztán termelékenységre, kognitív teljesítményre vagy merő adattá redukálni.

Az ember olyan szabadságot, lelkivilágot, szeretetre és imádásra szóló hivatást hordoz magában, amelyet semmilyen gép nem képes helyettesíteni vagy elnyomni.

Csak ilyen átfogó szemlélettel lehet a mesterséges intelligenciát a közjó szolgálatába állítani. Csak együtt leszünk képesek – azok, akik a rendszereket tervezik, és azok, akiket azok érintenek; a gazdagabb és a szegényebb országok; az intézmények és az egyének; a hatalmi központok és a perifériák – olyan jövőt építeni, amely nem csupán néhány kiváltságos emberé, hanem az egész emberi családé.

Ez a szeretet civilizációja, amelyről Szent VI. Pál beszélt, és amelyet Szent II. János Pál mint közösen keresendő távlatot oly erőteljesen hirdetett. Ez nem naiv álom. Ez egy irány. Ez az az út, amelyet Jézus Krisztus megnyit a történelemben. Az egyház ezért alázattal és őszintén részt kíván venni a mesterséges intelligenciáról szóló megbeszélésekben. Nincsenek technikai jellegű kész válaszaink, és nem is kívánjuk háttérbe szorítani azokat, akik szakértelemmel rendelkeznek. Ugyanakkor olyan bölcsességet hordozunk az emberről, amelyre korunknak égető szüksége van: minden ember egyedi és megismételhetetlen személy, lelkiismerettel rendelkező szabad és értelmes alany, aki képes keresni Istent, szolgálni másokat és gondoskodni közös otthonunkról.

Ezért arra hívom az egyház és az emberi család minden tagját, hogy tanuljunk meg figyelni egymásra, bátran nézzünk szembe korunk kihívásaival, és működjünk együtt egy emberibb és testvéribb társadalom építésében.

A Magnifica humanitas mai bemutatójáról vigyétek magatokkal azt az elköteleződést, hogy éberek maradtok, és a „remény kézműveseiként” folytatjátok az építést korunk közös építési területén! A feltámadt Úr Jézus Lelke támogassa közös munkánkat! Édesanyánkra, Máriára bízlak mindnyájatokat. Az ő Magnificatja Isten nagyságát énekli, aki fölemeli az alázatosakat. Tanítson meg bennünket arra, hogy szeretve és szolgálva felismerjük minden férfi és nő igazi nagyságát! Az Úr tegye gyümölcsözővé azt a nagy vállalkozást, amelyet ma az ő kegyelmére bízunk, hogy a szeretet civilizációja egyre jobban kibontakozzon a történelemben!

Szívből kérem Isten áldását mindnyájatokra.

[Áldás.]

Köszönöm szépen!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír