A mi arcaink – Pasaréti hitvallás

Ferenc pápa Az evangélium öröme című apostoli buzdításában arra kér minden katolikus hívőt, hogy keresse az evangelizáció új útjait, Isten országa és az egyházi közösségek építésének új formáit. Ennek a gondolatnak a jegyében jelent meg az a kötet, amelynek tanúsága szerint a vallomást tevők kivétel nélkül megszentelt otthonuknak tekintik a pasaréti „testvéri” közösséget, az idejáró hívők egymás iránti szeretetében ott tükröződik Isten szeretete. Egyikük sem tetszeleg önmaga vélt tökéletességével, valamennyien tisztában vannak azzal, hogy gyarló emberek, és rászorulnak Isten kegyelmére. A megszólalások egyike-másika nyilvános gyónásnak is felfogható.

Déri András orgonaművész a hála hangján idézi fel, hogy nála sokkal fiatalabb felesége vállalta őt minden gyarlósága ellenére. „Súlyos betegségem idején is az ő áldozatos kitartása, valamint a pasaréti atyák, hívek és kórustagok imádságos erőbedobása volt az a húzóerő, amely visszahozott az egészségesek közé.” Déri András nem titkolja folyamatos küzdelmeit a démonokkal: „Gonosz hatalmak gyakran megpróbálnak letéríteni az Úr útjáról, sokszor hagyom is magam. Nagyon nehéz ilyenkor meglátni a segítő kezet, a mentőangyalt, aki azért jön, hogy kisegítsen a bajból.”

Lábady Tamás professzor, egykori alkotmánybíró nyíltan mesél arról, hogy fiatal bíróként és egyetemi oktatóként hatott rá az akkoriban divatba jött kétgyermekes családmodell. „A teremtést elutasító profán világ – Babilon – élt és dübörgött körülöttem”, és ez a hatás elég volt ahhoz, hogy ne vegyen tudomást felesége vágyairól, aki kettőnél több gyereket szeretett volna. „Amikor rádöbbentem, hogy mennyire cinkosa voltam a profán világnak, akkor velünk már nem történhetett meg Zakariás és Erzsébet csodája.” Ám Lábady professzor számára Isten „nagylelkű szeretete fejeződik ki abban, ahogyan ő az elmúlt harminc év során átformált és az eltékozolt lehetőségekért tizenhárom unokával kárpótolt.”

„Az engedjétek hozzám a kisgyermekeket…, mert ilyeneké a mennyek országa” (Mt 19,14) örök igazsága mutatkozik meg Tordai Teri színművésznő történetében. Életének talán legzaklatottabb korszakában, válásának idején tizenéves Lili lánya mély hitének hatására került újra közel Istenhez. Hatalmas ajándéknak tekinti ezt, hiszen a hitre senkit nem lehet rábeszélni. Csak azt lehet mondani egy embernek: „Tartsd nyitva a szemedet és a szívedet, hogy meghalld, megérezd a hívást. S ha ez megtörténik veled, az a kegyelem.”

Szikora Róbert rockzenész tisztában van azzal, hogy Isten nem automata, de mindenben kikéri a Teremtő tanácsát, s azért is fohászkodik, hogy Ő döntsön. Ez azonban nem passzivitás. „Az ember keményen megdolgozik mindenért. Nincs lusta zseni és nincs lusta keresztény sem. Isten helyettünk nem végzi el a munkát. Ő csak az áldást adja rá. Minden közös munka vele.”

Harsányi István, a ferences rendtartomány főépítésze számára magától értetődő, hogy Krisztus mindig ott áll mellette, „megszólíthatom. Ha elbuktam, fölemel, ha tanácstalan vagyok, tanácsot ad. Tud velem örülni, ha siker ér, elfogadja velem a sikertelenségem, a meg nem értést, még akkor is, ha az utóbbit azoktól kell elviselnem, akikkel egy sorban állok az Ő szolgálatában.”

Fejes Antal ferences szerzetes vallja: papi szolgálatának és az egész életének csak úgy van értelme, ha Isten jelenlétét, szeretetét, irgalmát közvetíti másoknak. Mindennapi tapasztalata: ha más, például ő maga kerül papi élete, igehirdetése középpontjába, azonnal megoldhatatlannak látszó gondok adódnak. „Ilyenkor a papi szolgálatra való tökéletes alkalmatlanságommal is szembesülök. Ha magamra építek, előbb-utóbb mindig rájövök, hogy légvárat építek, és arra semmi szükség. Ilyen értelemben feketén-fehéren látom az életet: vagy Istennel élni, cselekedni, vagy nélküle, de ez utóbbi tökéletesen értelmetlen.”

Radványi Katalin építészmérnök, négygyermekes családanya, rosszindulatú daganatos betegségének idején mindvégig érezte a szeretet áradását, az összezáró, körülölelő imák erejét. Vallja, hogy a szenvedésnek van értelme, isteni jel, hogy „változtassunk…, új kérdéseket tegyünk fel magunknak és letisztuljon bennünk minden. Segít abban, hogy igazán önzetlenné és alázatossá váljunk. Békében vagyok Istennel, a mindennapokat csak ilyen bizalommal tudom élni, még akkor is, ha vannak mélypontok.”

János evangélista első levelében írja: „Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne” (4,16). A pasaréti ferences plébániaközösség tagjainak vallomásaiból egy valódi krisztusi közösség léte bontakozik ki előttünk, amelyben folyamatosan jelen van Isten szeretete, nem csupán a szavak szintjén, hanem az emberek szívében is.

(Auditórium Hungaricum – 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír