A mi ünnepe az én világában – Marton Zsolt püspök a családok római jubileumáról

– Kik alkotják azt a csapatot, akikkel együtt püspök atya Rómába érkezett?

– Azt nem tehettük meg, hogy több száz magyar embert elhozzunk ide, Rómába, de mint egy kis mag, minden egyházmegye családreferense meghívást kapott, közülük jöttek azok – és az ő családtagjaik –, akik tudtak élni a lehetőséggel. Két római és három görögkatolikus családreferens pap jött velünk, a többiek pedig világi munkatársak.

Rómában, az Egyház szívében lenni mindig nagy élmény, de egészen különleges alkalmat jelent erre a mostani szentév. Jómagam még sosem voltam az Örök Városban szentévben, a velünk együtt itt levő sok ember örömteli nyüzsgése kedves és fölemelő. Különösen az adott örömet, hogy a küldöttségünkkel a magyar családokat képviseltük itt, szívünkben nemcsak a katolikus családokat, hanem minden magyar családot idehoztunk.

– A találkozó nevében nemcsak a családok szerepeltek, hanem a gyermekeket és az időseket is kiemelték. Ez rezonál is arra, hogy Ferenc pápa bevezette az idősek világnapját. Miben jelent meg ez a jubileumon?

– Az egyik program, a Santa Maria in Trastevere-bazilikában szombat délelőtt tartott katekézis éppen az idősek témájának lett szentelve. A katekézist Vincenzo Paglia érsek, a Család Pápai Tanácsa és a Pápai Életvédő Akadémia korábbi elnöke tartotta, aki közvetlen stílusban lelkesítette az időseket, és a hivatásuk fontosságáról beszélt. Európa egy elöregedő kontinens, ezért is fontos szerepe van a nagyszülőknek.

Az előadó beszélt többek között arról, hogy a nagyszülők feladata mindenkiért imádkozni: az unokáikért, az egyházközségért, azokra a szándékokra, amiket megfogalmaznak a hozzátartozóik, de az egész világért is. Hangsúlyozta a generációk összetartozását, összefogását, ami Ferenc pápának is egyik nagyon lényeges gondolata volt. Azt mondta, hogy a tisztelet nemcsak arra vonatkozik, hogy a gyermekek tiszteljék a szüleiket, nagyszüleiket, hanem minden korosztály számára lényeges ez egy olyan világban, ahol az individualizmus az uralkodó, az én, én, én, miközben az evangélium stílusa a mi, a mi, a mi. A család is közösséget alkot, és ebben nagyon fontos szerepe van az időseknek.

– Az MKPK Családbizottsága is nemrégen kezdett nagyobb hangsúlyt fektetni az idősek pasztorációjára. Mennyire egyértelmű, hogy az idősekkel a családpasztoráció keretein belül jó foglalkoznia az Egyháznak? Milyen kezdeményezések vannak Magyarországon ezen a területen?

– Egyértelműen a családpasztorációhoz tartozik az idősek lelkigondozása, de lényeges hangsúlyozni, hogy mi nem szociális képzést végzünk, hanem létrehoztunk a pápa buzdítására egy mentori, lelki segítői szolgálatot. Az idősek a betegségükben, illetve az életük végéhez közeledve számos egzisztenciális kérdéssel kerülnek szembe, a saját lelkiismeretükkel, hitükkel-hitetlenségükkel szembesülnek, sok kérdésük van. Előjönnek a régi emlékek is. Ezekre kell nekünk válaszolnunk, és különösen is mellettük lenni, kísérni, segíteni őket. Számos helyen van az országban szociális segítségnyújtás az idősebbek számára, de a mi általunk kínált szolgálat más, egyfajta lelkigondozói szolgálat. A képzésünk nagyon népszerű, jó pár mentor elvégezte már.

– A szentév mottója: „A remény zarándokai”. Ez a gondolat hogyan vihető tovább a magyar családokban, a magyar családpasztorációban?

– A család azért a remény forrása, mert nem csupán az egyénre külön-külön koncentrál, hanem a legelső közösség, a legalapvetőbb sejt az Egyház és a társadalom számára egyaránt. Ezért fontos, hogy egészséges legyen lelkileg a család, mert akkor van az Egyháznak és a társadalomnak is jövője, ha nem az önzésben tevékenykedő, hanem egymást szerető, egymás felé forduló, a kölcsönös szeretetben munkálkodó családok alkotják.

– A részt vevő családokkal beszélgetve hogy látja, ők mit kaptak ettől a találkozótól?

– Van, aki először vett részt ilyesfajta rendezvényen Rómában vagy másutt, hiszen a felépítés nagyon hasonló volt a családok időről időre megrendezett világtalálkozójához. Van egy új referens házaspár is velünk, de ha a referensek már voltak is ilyen nemzetközi találkozón, a hozzátartozóik nem feltétlenül. A pápai bazilikák és más szent helyek légköre, amelyeket felkerestünk, nagyon megérintette, magával ragadta őket. Azt látom, komoly támogatást kaptak abban, hogy a hitükben megerősödjenek, valamint hogy jobban odaforduljanak egymás felé.

– Amikor összeállt a küldöttség, még arra készültünk, hogy Ferenc pápa szentmiséjén veszünk részt. Ez már nem történhetett meg, de a sírjához elzarándokoltunk. Mit jelentett most már az utódával, XIV. Leó pápával együtt ünnepelni a szentmiseáldozatot?

– Úgy látom, hogy azt a jót, amit Ferenc pápa elindított, Leó pápa továbbviszi, elmélyíti. Más karakter, pedagógusként nekem nagyon közel áll a szívemhez, hogy a szó legjobb értelmében rendszerben gondolkodó ember. Matematikus, filozófus az első foglalkozása, ehhez adódik hozzá a teológiai, a kánonjogi képzettsége. Ugyanakkor nagyon mélyen imádságos, szerény, alázatos embernek láttam őt. Jó volt egészen a közelében lenni a szentmisén.

Leó pápa számára különösen lényeges az egység gondolata. A Fokoláre lelkiséghez tartozóként ez nekem is a szívem közepén van, ugyanakkor az egész Egyház küldetésének is alapvető eleme, hiszen maga Jézus mondta, hogy „mindnyájan egyek legyenek”. A mai evangélium és a hozzá kapcsolódó homília is nagyon szép volt ezzel kapcsolatban.

– Még nem telt el túl sok idő, hogy ez mélyebben elemezhető legyen, de hogyan közelít az új Szentatya a családokhoz? Azt láttuk, hogy ugyanúgy nagy szeretettel megáldja a gyermekeket.

– A szentmise áldása előtt nagyon lelkesen és őszintén köszöntötte a 131 országból érkezett családokat, kitűnt, hogy nem protokollnak, udvariassági gesztusnak tekinti mindezt. Azt gondolom, hogy a családok fontossága az ő pápasága alatt is meghatározó lesz.

Fotó: Gyarmati László

Agonás Szonja/Magyar Kurír