A miseruha Isten népét jelképezi – Beszélgetés a NEK liturgikus ruháinak tervezőjével

A művészeti és építész diplomával rendelkező nővér 1980 óta tevékenykedik az egyházi-szakrális művészet területén. Olaszország-szerte több templomot díszítenek hatalmas üvegablak- és mozaikalkotásai, de Lengyelországban, Írországban, Mexikóban és a Vatikánban is megtalálhatók művei. Számos liturgikus tárgy, tabernákulum tervezése és kivitelezése is az ő nevéhez fűződik; például egy kehely és paténa II. János Pál számára, vagy Aranyszájú Szent János és Nazianzi Szent Gergely ereklyéit tartalmazó relikváriumok, amelyeket II. János Pál 2004. november 27-én, Szent András közelgő ünnepe alkalmából ajándékozott ökumenikus szertartás keretében I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkának.

A Szent Pál lelkiségét követő kongregáció (Piae Discipulae Divini Magistri), melyet 1924-ben Giacomo Alberione alapított, római központja az Örök Város délnyugati peremén, a Portuense dombon található. Maria Agar Loche nővért a rendházban, műtermében kerestük fel. Kifejeztük köszönetünket a magyar hívők nevében neki, aki a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus liturgikus ruháit tervezte és tíz rendtársának, akik a miseruhákat milánói központi műhelyükben elkészítették.

„Részvételem szinte véletlenszerű volt ezen a hatalmas nemzetközi eseményen a liturgikus ruhák megtervezésével – fogalmazott a nővér. – Mondhatnám, meglepetés volt számomra. 2019 tavaszán éppen Nápolyban tartózkodtam egy templom liturgikus adaptációja miatt, amikor mobiltelefonomra egy hívás érkezett. A vonal másik végén Marini érsek volt, aki már hosszú évek óta ismer engem, mert nővértársaimmal együttműködtünk vele mindazokban a munkákban, amelyeket mint a Szentatya szertartásmestere, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának az elnöke végez.

Tehát Marini érsek így szólt hozzám: »Agar, van kedved megtervezni a liturgikus ruhákat a budapesti eucharisztikus kongresszusra?« Első pillanatban nagyon meglepődtem, azonban rögtön így válaszoltam: »Természetesen, érsek úr, ha az Eucharisztiáról, ha egy egyházi rendezvényben való együttműködésről van szó, akkor az Isteni Tanítómester Kegyes Tanítványai mindig készen állnak«.

Másnap visszatértem Rómába, és azonnal felkerestem hivatalában Marini érseket, aki bemutatta az elvégzendő munkát. Mindössze egy hét leforgása alatt elkészítettem a vázlatokat, és visszamentem Marini érsekhez, hogy bemutassam a rajzaimat. Ott volt Németh László prelátus is, aki egyfajta közvetítő szerepet töltött be, ő továbbította rajzaimat Budapestre. Egy kis idő elteltével megjött a válasz, hogy jóváhagyták a terveket.

Számomra egyértelmű volt, hogy a rajzokban a kongresszus budapesti logójára utaljak, amelyet már kidolgoztak a mottónak megfelelően: »Minden forrásom belőled fakad«. A logóban látható volt a kehely, a szentostya, ott voltak a folyók, emlékeztetve a Dunára… Természetes számomra, hogy úgy gondoljak az Eucharisztiára, mint a szeretetközösség, az egység valódi jelképére. A Duna pedig – ez a híres, nagy folyó, amely olyan sok népet egybeköt, és amelyet a művészetek minden ága ünnepelt már – a következőkre ihletett: mivel a miseruha az Egyház liturgiájában Isten népét jelképezi, amelyet a pap magára ölt, hogy a szertartáson a népet bemutassa Istennek, akkor ennek a miseruhának valóban minden népet képviselnie kell, melyek a Dunára tekintenek és minden népet, akik jelen vannak az eucharisztikus kongresszuson.”

Agar nővér azt is elmagyarázta, hogy az egyházi hierarchiának megfelelően különböznek a miseruhák hímzései. A papok esetében két folyó díszíti a miseruhát, amelyek a keresztből és az Eucharisztiából indulnak ki. A püspökök liturgikus öltözetén azonban négy folyó látható. A papok ugyanis egy kis közösség élén állnak, a püspök pedig egy egyházmegyét vezet. „Amikor a miseruhák rajzait elkészítettem, akkor még nem tudtuk, hogy a Szentatya is jelen lesz a szertartáson – tette hozzá Agar nővér. – A pápa és a bíborosok ruháit hat folyó díszíti, amelyek kis keresztekkel vannak telehintve, ezek a keresztényeket, a megkeresztelteket jelképezik. A színek is különböznek, mert a Szentatya ruhája  aranyszínű, a többi miseruha fehér, ami sárga árnyalatba megy át.

Mindez egy olyan népet jelképez, amely egyre jobban terjed, egyre nagyobbá válik az őt képviselő pap felelőssége szerint.”

A nővér kifejtette a dalmatika, vagyis a diakónusok tipikus öltözete jelképeinek jelentését is. „A diakónus egy kicsit az angyal alakja, mint ahogy a Jelenések könyvében le van írva. Az angyal az oltár lábánál áll az arany tömjénezővel. A diakónus, ahogy az írásokban, főleg az Apostolok cselekedeteiben olvassuk, az, aki szolgál. Maga a diakónus szó is ezt jelenti: az, aki szolgál; aki a közössége rendelkezésére áll; aki közvetít a nép és a pap között. Tehát a diakónus öltözete utalás a papi ruhára, mert ő is szolgálja népét. Ő is magával hozza az oltárhoz azoknak az embereknek a szükségleteit, akiket szolgálnia kell, akiknek a rendelkezésére kell állnia.”

„A püspöki süvegre négy kerek ékkövet helyeztem el elöl és négyet hátul, utalva mindig a folyó képére – folytatta a liturgikus öltözékek díszeinek magyarázatát Agar nővér. – A négyes szám kétszer utal húsvét nyolcadára, Jézus feltámadásának nyolcadik napjára. Ha pedig csak egyszer vesszük figyelembe, akkor a négy égtájat jelképezi, mintha azt mondaná, hogy az üdvösség kiterjed minden népre, minden időkre és az egész földre, a teremtett világ egészére, az egész világegyetemre.”

Október 24. és 26. között került sor a Koinè című egyházművészeti kiállításra az észak-olaszországi Veneto tartomány Vicenza városában. Az 1989 óta minden évben megrendezett nemzetközi egyházművészeti szemlén idén kiállították a budapesti NEK liturgikus ruháit is. A görög koinè szó azt jelenti, közös nyelv.

A cím „a hit közös nyelvére utal, a közös kutatásra, amelyet a liturgia, az egyházművészet, a szakrális művészet, a kegytárgyak tervezése és készítése terén végzünk, vagyis mindazokon a területeken, amelyek szükségesek az Egyház liturgikus életében – fejtette ki a nővér. – A Koinè évente összegyűjti mindazokat, akik az egyházművészetben tevékenykednek, de nem csak kiállítás és vásár, hanem képzés is, főleg az építészek, a szektor műszaki dolgozói számára, valamint a kézművesek, kistermelők számára, akiknek nem lenne más alkalmuk a továbbképzésre. Idén, a pandémia vihara után visszafogottabb tónusban került megrendezésre, mintegy keresve az újrakezdés útját.

Mi jelen akartunk lenni, hogy bemutassuk, mivel foglalkoztunk az utóbbi időszakban, ezért kiállítottuk a budapesti kongresszus miseruháit, liturgikus kellékeit is, egyrészt mint sajátos apostolkodásunk kifejezését, másrészt azért, hogy megemlékezzünk erről az eseményről.”

A teljes interjú ITT olvasható.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Lambert Attila; Vatican News; CasaGesuMaestro.com

Magyar Kurír