A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium a környék tanodáiba járó gyermekeket látta vendégül

Hazai – 2024. június 6., csütörtök | 16:42

Idén is sikerrel zárult a május 29-én megrendezett tanodás nyílt nap a Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban, amelyen a Forrás Görögkatolikus Tanodába (Múcsony), a Paraklisz Tanodába (Rakaca) és a Szent Miklós Edelényi Tanodába járó gyerekek vettek részt.

Az eseményt Makkai László igazgató atya imádsága nyitotta meg, majd köszöntőjével folytatta, amelyben interaktív módon hangsúlyozta a továbbtanulás fontosságát a jelenlévők számára.

A szakkollégium diákjai és munkatársai informatív prezentációkat tartottak a szakkollégium programjairól, amelyek érdeklődést keltettek a fiatalok körében. A kollégisták az egyetemi élet rejtelmeit is megosztották a jelenlévőkkel, bemutatva a felsőoktatás világát.

A programot szeretetvendégség követte, melynek során a résztvevők kötetlenül beszélgethettek és megismerkedhettek egymással. Ezt követően a kollégium udvarán játékokkal folytatódott a nap.

A rendezvényt kellemes séta zárta a miskolctapolcai parkban, ahol a résztvevőknek lehetőségük nyílt megismerni a környéket.

Ez a nyílt nap ismét bebizonyította, hogy a tanodák és a szakkollégium együttműködése mennyire fontos a fiatalok jövője szempontjából, hiszen a továbbtanulás lehetőségeinek megismerése és a közösségi élmények jelentősen hozzájárulnak a személyes fejlődésükhöz.

Szöveg:  Szalai Seron

Fotó: tanodák Facebook-oldalai

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria