A misszió a hit túlcsordulása – Világmissziós ünnepet tartottak Budatétényben a verbiták

A Názáret Missziósház és Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház adott otthont a 22. alkalommal megrendezett országos világmissziós ünnepnek, melynek délelőtti eseményeire látogattunk ki.

A budatétényi épületegyüttes udvarán állították fel a világ különböző országaiból érkezett, Magyarországon élő verbita szerzetesek és munkatársaik a színpadot, a sátrakat, és fogadták szeretettel a vendégeket.

Az ünnepre számos közösség érkezett az ország különböző pontjairól, főként olyan egyházközségekből, melyeknek vezetését az Isteni Ige Társasága papjai vették át.

Az imperfectum együttes látta el a zenei szolgálatot.

Elmer Hernandez SVD vasvári káplán, a Fülöp-szigeteki vendégmunkások papja konferált a nap folyamán. 

Algon Sudarman SVD bicskei káplán vezette a reggeli imádságot. Miután felolvasta a nap mottóját tartalmazó evangéliumi szakaszt (Mt 28, 1–10), emlékeztetett: minden egyes megkeresztelt ember küldetést kapott az Ige hirdetésére.

A verbita rend szabályzatának bevezetőjére utalt: „Az Ő élete a mi életünk, az Ő küldetése a mi küldetésük”; majd idézte Ferenc pápa 2014-es világmissziós üzenetét, melyben a Szentatya szintén arra buzdít: menjetek, és hívjatok mindenkit a menyegzőre.

„Az egyetemes küldetésben tehát minden megkeresztelt embernek részt kell vennie, késznek kell lennie, hogy új útra keljen, mint a kereszténység hajnalán, mert a szolgálatukra szükség van. Ne féljetek az örömhírt vinni, tanúságot tenni Krisztusról a mai megsebzett világnak!” – biztatott, majd Arnold Janssen rendalapító szavaival hívta fel a figyelmet arra, hogy

a Szentlélektől kérjük a fényt, erőt, lelkesedést, hogy félelem és vonakodás nélkül tegyünk tanúságot Krisztusról”.

A reggeli imádságban könyörgések hangzottak el a világ missziójáért, a misszionáriusokért, a munkatársaikért, rábízva őket és az egész emberiséget Szűz Mária közbenjárására.

Juhos Ferenc SVD provinciálishelyettes köszöntötte Felföldi László püspököt, a rendtársakat, a plébániákon dolgozó rendtestvéreket, a bicskei, vasvári, kőszegszerdahelyi, körömi, bonyhádi, pécsi, aparhanti, mélykúti, solymári, budapesti, veszprémi, bácsalmási és nádszegi (Szlovákia) plébániákról érkező közösségeket.

Beszédében megemlítette, hogy 100 éve alapították a Názáret Missziósházat, a verbita rendet pedig 150 éve indította útjára Arnold Janssen, aki nem félt belevágni egy új műbe. „Mi se féljünk attól, hogy saját családunkban, környezetünkben mindnyájan misszionáriusok legyünk! Az örömöt ne rejtsük véka alá, hanem osszuk meg másokkal is” – tette hozzá.

Október a missziók hónapja. Az Egyház kezdettől missziós lelkületű. Mindnyájan misszionáriusok vagyunk, de nem kell külföldre menni, hogy azok legyünk – kezdte beszédét Tete Remis SVD, a Pápai Missziós Művek igazgatója.

A verbita szerzetes példaként állította Pauline Jaricot-t, aki egy Lyonban született átlagos, jámbor fiatal lány volt. Amikor bátyját elveszítette, és maga is balesetet szenvedett, eltávolodott Istentől, majd a kilátástalan helyzetben lelkivezetője segítéségével döntést hozott: visszatért Istenhez, és átadta neki az életét. Pauline támogatta a francia missziókat, elterjesztette az Élő Rózsafüzér mozgalmat, amelyet 1822. május 3-án alapított meg, de amely csak száz évvel később, 1922. május 3-án kapott pápai jóváhagyást.

Kezdeményezése kapcsolódott aztán a Propaganda Fide Mozgalommal, a mindenkori pápa első és legfontosabb szervezetével, mely a hit terjesztését anyagilag és imával támogatja világszerte. „Senki nem gondolta volna, hogy Pauline kezdeményezése ilyen sikerrel jár! Mindnyájan meghívottak vagyunk” – tette hozzá Tete Remis.

Felföldi László pécsi megyéspüspök tanítása elején kifejezte: ha valaki a misszióról hitelesen tud beszélni, azok éppen a meghívók, a verbita szerzetesek. „Ne egy alkalom legyen a misszió! Vagy életben maradunk, vagy elveszítünk mindent!” – fogalmazott, majd felhívta a figyelmet az magyarországi egyházközségekben megvalósítandó misszió fontosságára.

Mint mondta, a misszió lényege: Ne féljetek! Ezt leghitelesebben Szent II. János Pál pápa fogalmazta meg azonos című üzenetében. „Ne féljetek! Krisztus tudja, hogy »mi lakik az emberben«. De egyedül ő tudja ezt! Manapság az emberek nagyon sokszor nem tudják, hogy mit hordoznak magukban, lelkük mélyén, a szívükben. Sokszor olyan bizonytalanná válik a földi élet értelme. Kételyek árasztják el az embert, és kétségbe is tud esni. Engedjétek tehát – kérlek benneteket, alázattal és bizalommal kérlek –, hagyjátok, hogy Krisztus beszéljen az emberekhez. Egyedül nála vannak az élet, az örök élet igéi!” – idézte a szent pápa első üzenetét a pécsi főpásztor, majd hozzátette: „Hogy ezen az úton elinduljunk, fontos, hogy a félelmet, ami zavar, megakadályoz, le kell győznünk.”

Jézust azok követték, akik megismerték őt, bíztak benne és hittek benne – nyomatékosította a püspök, majd arról beszélt, hogy a mi kultúránkban sokkal nehezebb a misszionárius munka, mert a természetes hit megsebződött, tönkrement.

„Nem mindegy, hogy az élet tiszta óceánjában vannak hazugságok, vagy mint most, a hazugság tengerében kell keresni az igazságot.

Elborít a hazugság tengere, senkiben és semmiben nem tud bízni az ember, nem tudja, kinek van igaza. Emiatt kialakul bennünk a zavar, a félelem, elveszítjük a természetes hitet. Ez az akadálya az igazi hit kialakulásának. Meg kell születnie a hazugságot legyőző bizalomnak, mely az emberi kapcsolatokban, a családokban, közösségekben, egyházközösségekben alakulhat ki.

Amikor megszületik a természetes hit, akkor épülhet fel a vallásos hit, mely az Istenhez közelít. Személyes hit legyen bennünk, ismerjük meg Istent, őt szeressük, neki szolgáljunk! Amíg elméleti a hitünk, az nem indít el szolgálatra.

Akkor indít el a hit, amikor túlcsorduló. A misszió a hit túlcsordulása.”

Felföldi László kitért arra is, hogy bár Magyarországon folyik missziós munka egyházi iskolákban és intézményekben, mégis úgy érezzük, azok nem hozzák meg azt a hatást, amit vártunk. Ennek oka, hogy csak a túlcsorduló hit hat igazán, és tud másokat megérinteni, új utakra vezetni. A misszionáriusok példáját állította elénk, akik több ezer kilométerről jöttek, hogy megmutassák túlcsorduló hitüket; nyelvről, otthonról, családról, kultúráról lemondva Krisztus szeretetének tanúi legyenek.

A pécsi megyéspüspök ezután a Bibliából emelt ki példákat arra, milyen misszionáriusokra van ma igazán szükségünk.

Elsőként a szamariai asszonyt említette, akitől Jézus inni kért a kútnál. „Három nyomorúsága volt ennek az asszonynak: hogy szamarai volt, hogy asszony volt és hogy bűnös volt. Amikor megtapasztalja Jézus odafigyelő jóságát, rájön: ezt a megbocsátó, elfogadó, segítő szeretetet kereste. Ezért megy vissza a faluba, és délben, amikor senki nem jár a kúthoz, hívja az embereket, hogy találkozzanak Jézussal. Ő, aki szégyenkezve, rejtekben, titokban ment ki a kútra vízért, hogy életben maradjon, kiabál az utcán: gyertek, ott van a Krisztus, a Messiás. Azért hittek neki, mert átlépte a maga határait, a félelmet, ami akadály volt benne, hogy találkozzon az emberekkel” – magyarázta a pécsi megyéspüspök, majd hozzátette: „sok ember képes Krisztust hirdetni, de ahhoz meg kell találnunk Krisztus szeretetét”.

A második példa Fülöp apostol volt, aki a feltámadás után odaszegődik az etióp ember mellé. Felföldi László hangsúlyozta:

A misszionárius az, aki odaszegődik a másik ember mellé.

Bármi elég, hogy megszólítsunk valakit, aztán ebből kiindulva tudunk beszélni neki Krisztusról. Ne félj mellészegődni, és Krisztusról beszélni! – biztatott a püspök.

A harmadik példa az a közösség, amely egy bénát visz Jézus elé Kafarnaumban, mikor egy házban tanít, de a tömeg miatt nem tudnak bemenni hozzá. A bibliai jelenetet magyarázva a főpásztor figyelmeztetett: „Ma is akadályai vagyunk, hogy emberek bejussanak Krisztus Egyházába. Feltételeket, szabunk, falat építünk. Akik a bénát viszik, átlépik a határokat, kibontják a tetőt, leengedik a beteget. Nem várnak még két órát, hanem cselekszenek, végigviszik a feladatot, bejutnak Jézushoz. Erre ő rájuk nézett, és a hitüket látva meggyógyította a bénát.” Felföldi László a bibliai példa kapcsán hangsúlyozta, mennyire fontos ma közösségben, összefogva Jézus elé vinni a „bénát”, együtt imádkozni érte – ez az egyházközségek jövője.

A püspök végül arra biztatott, higgyünk abban, hogy az életünknek van értelme, van küldetése. Hitben fogjunk össze, mint a bénát vívők, és vigyük együtt Krisztus elé. Legyen a hitünknek túlcsordulása, és higgyük el, hogy az embereknek kinyílik a szíve, ha találkoznak Krisztussal. Hallgassuk meg azok panaszait, akik csalódtak Istenben, családban, Egyházban, közösségben, és hirdessük az örömhírt. Ha ezt meg tudjuk tenni, bennünk is csökken a félelem, kigyúl Krisztus fénye. A püspök Sík Sándor versét idézve zárta beszédét:

A testvéreknek, kik az éjben járnak, az Isten küldött szentjánosbogárnak.”

A délelőtt folyamán az Imperfectum együttes koncertet adott, majd tanúságot tett apa és lánya, az Erdélyből 30 éve áttelepült Molnár Szilárd és Molnár Boglárka az együtt megtett 300 kilométeres zarándokútjukról.

A kiadós ebéd után kulturális programok színesítették az együttlétet, majd Felföldi László pécsi megyéspüspök főcelebrálásával mutattak be szentmisét.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír