A misszió a szakma csúcsa – Megáldották a Közel-Keletről hazatérő magyar katonákat

Hazai – 2023. április 21., péntek | 16:45

Visszafogadó ünnepséget rendeztek a Magyar Honvédség Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens (MH IKBK) 15. váltásának Székesfehérváron április 13-án. Hraska Gábor alezredes, a kontingens parancsnoka méltatta a mintegy száznegyven katonából álló egység Iraki Kurdisztánban való helytállását, bajtársi összetartást. A hazatérő katonákat Kálinger Roland alezredes, a kontingens tábori lelkésze áldotta meg.

A székesfehérvári Szent István-székesegyházban délelőtt tíz órakor megszólaltak a harangok; alig néhány másodperccel később megkezdődött az MH IKBK 15. váltásának visszafogadó ünnepsége, a bazilikától alig száz méterre lévő városháza épülete előtt.

Az MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens mintegy száznegyven katonája közül az elmúlt hetekben az utolsó honvéd is hazaérkezett, ezzel lezárult a három részből álló hazatelepítés végső fázisa. Utoljára a parancsnoki állomány érkezett meg Kecskemétre, az MH Vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára, március 29-én.

Az április 13-i visszafogadó ünnepségen Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere; Dancs Norbert, a fehérvári kormányhivatal járási hivatalának vezetője; Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, valamint a társfegyveres szervek, oktatási-társadalmi intézmények képviselői is részt vettek.

A sikeres küldetést lezáró székesfehérvári ünnepélyes visszafogadó rendezvényen a történelmi zászlók megérkezése, a Himnusz elhangzása és a meghívottak köszöntése után Sándor Zsolt altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese –  Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke nevében – és Berek Zsolt Zsigmond főtörzszászlós, az MH Légierő Parancsnokság vezénylőzászlósa – Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa nevében – elismeréseket adott át a Közel-Keletről visszatérő honvédeknek.

Az MH IKBK 15. váltása több katonai szervezet állományából állt össze. A váltás „gerincét” az MH Klapka György 1. Páncélosdandár, az MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred, valamint az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred katonái adták. Az iraki műveleti kontingensbe első alkalommal vontak be tartalékos katonákat. A katonák egy hónapos intenzív felkészülést követően, tavaly szeptemberben kezdték meg missziójukat a közel-keleti országban. Sándor Zsolt altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a vezérkar teljes állománya nevében köszönetet mondott az MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens aktív és tartalékos állományának, amelynek tagjai – miként Sándor Zsolt altábornagy elmondta: „Az elmúlt hat hónapban nyújtott teljesítményükkel tovább növelték a Magyar Honvédség elismertségét, nemcsak hazai, hanem nemzetközi környezetben is. Az iraki kiképzés-biztosító egység példásan helytállt kijelölt műveleti területén, Irak északi részén, a Kurdisztáni Autonóm Régióban végzett missziójában.” A békefenntartó misszió szerepe kapcsán úgy fogalmazott, hogy egyre jobban kell értenie a közvéleménynek is, hogy „az a biztonság és béke, amelyet a Magyar Honvédség garantál, elengedhetetlen a magyar emberek biztonságának megteremtésében”.

„Törékeny a béke, amelyre adott pillanatban Irakban, korábban Afganisztánban, jelenleg Koszovóban vagy éppen Szarajevóban, az EUFOR-ban teljesítő katonák vigyáznak, és amely felett őrködnek” – emlékeztetett a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese. „Mindig a misszió a szakma csúcsa, nem volt ez máshogy ezúttal sem. Ezért kérem, hogy a megszerzett tapasztalatot és tudást adják át kollégáiknak, bajtársaiknak Magyarországon, és kamatoztassák a mindennapi szolgálatukban” – mondta Sándor Zsolt altábornagy a visszatérő alegység felsorakozott tagjainak.

Kálinger Roland alezredes, kiemelt tábori lelkész a kontingens tábori lelkészeként megáldotta a hazatérő katonákat.

A Szózat elhangzását követően a csapat díszmenetben vonult végig Székesfehérvár történelmi belvárosában.

„Az Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens legfőbb feladata az önálló kurd hadsereg, a pesmerga erőknek történő tanácsadás volt, mivel a misszió Irak északi részén, a Kurdisztáni Autonóm Régió területén teljesített szolgálatot, két helyőrségbe települve. Ezenkívül bázisőrzés-védelmi feladatokat láttunk el, és személyi kísérési-biztosítási és járőrözési feladatokat végeztünk a hat hónapos tartózkodásunk alatt – mondta el Hraska Gábor alezredes, kontingensparancsnok az ünnepséget követően. – A hat hónap alatt, már a felkészítéstől számítva, egy csapatként dolgoztunk: hivatásos, szerződéses, tartalékos állomány közösen. A misszió végére még erősebben összekovácsolódtunk, és nagyon örülök, hogy az elöljáróink által támasztott követelményeket tudtuk teljesíteni.”

A Magyar Honvédség 2015 óta vesz részt az iraki misszióban, ezzel is hozzájárulva a globális koalíció erőfeszítéseihez és a terrorizmus terjedésének megakadályozásához. Jelenleg az MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens 16. váltása teljesít szolgálatot Irakban. A katonák az elmúlt hetekben hajtották végre első kiképzési lövészetüket műveleti területen.

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton

Forrás: Katolikus Tábori Püspökség

Fotó: Kormány Gábor/honvedelem.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria