A modern világ gyakran túlbonyolítja az életünket – Interjú Canavesi Ambrus ferences szerzetessel

– Egy olasz szerzetes Szlovákiában magyar nyelven misézik. Miféle furcsa csillagállás ez? Hogyan került a Felvidékre?

– Olaszországban születtem, Milánó környékén, a Milánói Egyházmegye területén. Ott nőttem fel, ott jártam iskolába és ott végeztem az egyetemet is. Az egyetem után beléptem egy szerzetesi közösségbe, ám később úgy alakult, hogy inkább ide jöttünk a magyarok közé, a Felvidékre. Alapítottunk itt egy új közösséget Angyalos Boldogasszony Misszionáriusai néven. Fontos kiemelni, hogy

jogilag ez nem szerzetesrend, hanem úgynevezett Krisztushívők társulása.

A nagyszombati érsek, Orosch János atya hat évvel ezelőtt hivatalosan is elismerte a közösségünket, és azóta Szlovákiában, pontosabban a Felvidék Komárom-környéki részén működünk.

– Miért éppen itt érezték szükségét a megtelepedésnek?

– Két oka volt annak, hogy végül ide kerültünk. Az egyik egy nagyon konkrét, gyakorlati ok. A fő helyünk egy kis faluban van, Csicsón, amely Nagymegyer és Komárom között található, a Duna mentén. Ott élt egy gróf, Kálnoky Lajos, akinek volt egy régi birtoka a templom mellett. A 19. század végén ezen a helyen a Kálnoky család kolostort és óvodát alapított. Először vincés nővérek működtették, később irgalmas nővérek. A kommunizmus idején az épületet államosították és iskolává alakították. A rendszerváltás után visszakerült a családhoz. Kálnoky gróf terve az volt, hogy felújítja az épületet, és egy szerzetesi közösségnek ajándékozza azzal a feltétellel, hogy ott újra szerzetesi élet kezdődjön. Elsősorban női közösségre gondolt, de ez sokáig nem valósult meg. Végül az érsek atya révén találkoztunk vele, mert a titkára Rómában tanult, és tőle hallottunk erről a lehetőségről.

A másik ok pedig a paphiány volt. Ez a terület Szlovákiában van ugyan, de magyar többségű. Alapból is kevés a pap, ám a legtöbb szlovák pap nem beszél magyarul, a magyar papok meg inkább Magyarországra mennek szolgálni. Az érsek atya ezért úgy gondolta, hogy ez – ilyen körülmények mellett – már egyfajta missziós terület, ahol szerzetes papokra lenne szükség. Mi elfogadtuk a meghívást, bár akkor még szeminaristák voltunk. Az első csapat, amely idejött a Felvidékre, mind Olaszországban tanult. Orosch János érsek atya szentelt fel bennünket pappá – nyolcan részesültünk szentelésben. Ezt követően kezdtük meg a szolgálatunkat. A közösségünkben több nemzetiségből vannak papok: olaszok, lengyelek, van vietnámi és indiai is, most pedig portugálok és szlovákok is csatlakoztak. Jelenleg három plébániát vezetünk, emellett szolgálunk a komáromi kórházban is. Az egyik testvérünk kórházi káplán, egy másik a Marianum Katolikus Iskola lelki vezetője, illetve segítünk a komáromi plébánián is gyóntatással, lelki napok tartásával és más lelkipásztori feladatokkal.

– Hány fős most a közösség?

– Összesen tizenöten vagyunk, a novíciusokkal együtt.

– Melyik három plébánián vannak jelen?

– A fő központunk Csicsó volt – azért fogalmazok múlt időben, mert nemrég történt ott egy rendkívül szomorú eset. Van egy közösségünk Ekelen, ahol a noviciátus is működik, és van egy harmadik Dunamocson, Párkány felé. (...) 

– Járjuk kicsit körül a közösség lelkiségét. Ferences lelkiségű és máriás – miben nyilvánul meg az egyik, s miben a másik?

– Nagyon jó a kérdés. Azért választottuk az Angyalos Boldogasszony nevet, mert összefoglalja ezt a két dimenziót. Ferencesek vagyunk abban az értelemben, hogy Assisi Szent Ferenc reguláját követjük, és fontosnak tartjuk a ferences hagyományokat. Ugyanakkor a lelkiségünket nagyon meghatározza Szent Maximilian Kolbe alakja. Ő is ferences volt, és különösen mély Mária-tisztelet jellemezte. Azt tanította, hogy

a ferences élet Mária által újulhat meg.

Mi is így gondolkodunk: a ferences élet lényege, hogy Jézus Krisztust követjük, de ebben a Szűz Mária példája vezet bennünket. Végső soron így tudjuk még jobban követni Krisztust.

– Pontosan mi vonzotta ebben a két lelkiségben?

– Gyerekkoromban egy plébánián nőttem fel, amelyre erős ferences lelkület volt jellemző, és nagyon kötődtem a plébánosomhoz. Amikor egyetemista lettem, akkor kezdtem mélyebben érdeklődni a katolikus hit iránt, annak minden dimenziójában. Ekkor fedeztem fel, milyen fontos a Mária-tisztelet a keresztény életben. Később

találkoztam Szent Maximilian Kolbe életével, aki számomra a tökéletes példa lett: egyszerre volt hűséges ferences és mélyen Mária-tisztelő.

A szerzetesi életben három fogadalom van – szegénység, tisztaság és engedelmesség –, de mi ehhez egy negyedik fogadalmat is hozzáteszünk: felajánljuk magunkat a Szűzanyának. Ez azt jelenti, hogy igyekszünk úgy gondolkodni és élni, ahogy Szűz Mária, és az ő példáját követni. E szemlélet miatt a kordánkon is négy csomó található.

– Mit jelent ma a ferencesség a modern világban?

– A modern világ gyakran túlbonyolítja az életünket. A ferences lelkiség ezzel szemben az egyszerűséget hangsúlyozza. A jólét önmagában nem probléma, de a jólét hozhat problémákat.

Szent Ferenc valójában nem talált ki semmi újat, csak újra felfedezte a kereszténység lényegét: azt, hogy Isten gyermekei vagyunk.

A szegénység ferences értelemben nem elsősorban társadalmi probléma. Természetesen segíteni kell a szegényeken, ez keresztény kötelesség. De a ferences szegénység inkább azt jelenti, hogy egyszerűen élünk és Istenben bízunk. Ha van elég, hálát adunk érte. Ha nincs, akkor is bízunk abban, hogy Isten gondoskodik rólunk. (...)

– Miben áll a hivatása legnagyobb öröme?

– Azt hiszem, abban, hogy minden nap felkelhetek, és azt mondhatom: Isten szolgája vagyok. Emlékszem, még ministránsként egyszer nagyon mélyen megérintett egy pillanat, ahogyan figyeltem a papot a szentmisén, amikor felemelte az ostyát. Egyszerre láttam a pap kezét, Krisztus testét és a feszületet. Abban a pillanatban megértettem, hogy ez mind összetartozik, és

azt mondtam magamban: ha Krisztus ennyit adott értem, akkor én is szeretnék mindent odaadni neki.

Canavesi Ambrus atya március 8-án a Ferences Máriás Misszionárius Nővérek Hit Gyorstöltő programsorozatának keretében előadást tartott, ennek felvétele alább megtekinthető.

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

Szöveg: Ádám Rebeka Nóra

Forrás: Ferences Média

Fotó: Andrei Ivanov; Bárány János; Somogyi Tibor

Magyar Kurír